DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Meglepve hallom ezt az érzékeny reagálást az ellenzék részéről, különösen ami a közbekiabálást is illeti, mert úgy gondolom, hogy a kiemelt beruházások gyorsítása közügy. Erre volt példa az előző ciklusban is plusz-mínusz értelemben, és ha ez sok embert érint, akkor érdemes törvényi támogatást adni mellé. Egy kiemelt beruházást többféle módon lehet támogatni. Lehet így, jogállami keretek között, hogy törvényi támogatást adunk mellé, és természetesen lehet úgy, ahogy az előző kormány a Fidesz idejében megpróbálta, hogy belenyúl kézzel egy-két dologba, kiemeli a hajánál fogva, vagy lenyomja a víz alá, mint a 4-es metró ügyét. Erről, azt hiszem, a karzaton ülő Gy. Németh Erzsébet képviselőtársam regényeket tudna mesélni, hogy milyen hányattatott sorsa volt, és én magam is megéltem mint XI. kerületi képviselő, hogy mennyire hiányzik az ott élőknek ez a beruházás.
Tehát azzal, hogy erre mi most törvényt kívánunk hozni, azt hiszem, a választási logikát követve érzékeny pontra kerültünk, mert ezt a Fidesz nem tudta megoldani. Mi legalább törvényi kísérletet teszünk rá, hogy rendezett keretek között folyjon, ne lépjünk ki az Európai Unió eljárásrendjéből, ugyanakkor a lakossági érdeket, a versenyképességi érdeket el tudjuk érni. Én híve vagyok a szakmai vitáknak, de e mögött a nagyfokú ellenzés mögött most úgy érzem, hogy nem szakmai megfontolás, hanem politikai gondolkodás húzódik.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés