DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Nyilván vitánk van állításának az első részét illetően, de ennek a részleteibe most nem mennék bele, abba viszont igen, hogy képviselő úr tévesen idézi azokat az adatokat, amelyek arról szólnak, hogy Magyarországon csökkent volna a foglalkoztatottak létszáma. Magyarországon egy olyan folyamat zajlik le, amelyben nő a foglalkoztatottak létszáma, de emellett nő a regisztrált munkanélküliek száma is. Ennek az az oka, hogy van egyfajta olyan érdekeltség, amely korábban nem volt: a foglalkoztatottaknak a munkából való kikerülésük után módjuk van a regisztrációba bekerülniük. Úgy gondolom, a magyar gazdaságnak az az átalakulása, amely mintegy 350 ezer új munkahely létrehozását jelentette 2002 óta - más minőségű, más kvalitású munkát igénylő munkahelyek létrehozását -, mintegy 280 ezer munkahely megszűnésével járt együtt az elmúlt három és fél évben. Ez mindenképpen elkerülhetetlen és szükséges változás volt Magyarországon, mert a kilencvenes évek elején az olcsóbb bérű országokból bejövő technológiáknak lejárt az idejük egy gyors bérfelzárkózás időszakában, ami gazdasági törvényszerűség.
Ha már megemlítette, hogy melyek a legtöbbet foglalkoztató vállalkozások Magyarországon, két dolgot szeretnék mondani. 2004 őszén elfogadtuk, 2005. január 1-jétől pedig hatályba lépett Magyarországon az a szabály, amely alapján az öt főnél kevesebbet foglalkoztató vállalkozások többletfoglalkoztatotti létszám esetén 50 százalékos tb-járulékkedvezményt kapnak, azaz az állam 14,5 százalékot átvállal a tb-járulékból. Mit gondol, egy év alatt hányan vették ezt igénybe Magyarországon? Kevesebb mint kétszáz alkalmazottra vették igénybe az öt főnél kevesebb főt foglalkoztató vállalkozások ezt a kedvezményt.
Most van egy új kedvezmény: nem 10, hanem 100 százalékkal csökken a következő időszakban felvett foglalkoztatottak esetén az első foglalkoztatotti évben a tb-járulék, ha megfelelő feltételeket biztosítanak a vállalkozások, azaz igenis vannak érdemi intézkedések a kormány részéről ebben az ügyben.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés