DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A jogbiztonság erősítése szempontjából áttekintette a kormány a köztársaság költségvetéséről szóló törvényt, és úgy ítélte meg, hogy a szociális szolgáltatások területén mind az állami, mind a nem állami fenntartói kör számára az ez évi működtetés feltételrendszerének korrekciójára van szükség, hogy a korábban elkezdett fejlesztések, beruházások befejezésével a folyamatos működtetés biztosított legyen ebben az intézményi körben.

Egyes rendelkezések módosítására a kormány javaslatot dolgozott ki. Ennek célja az idén újonnan beinduló szolgáltatások, illetve férőhelybővítések működtetéséhez a pénzügyi feltételek biztosítása, szem előtt tartva a jövőbeni ellátottak érdekeit. A javasolt módosítás már most gondoskodik megfelelő felkészülési időről a jövő évi szabályozás bevezetéséhez.

(18.10)

A szabályozás célja, hogy a költségvetés a mindenkori kiadások tervezhetőségének, valamint az ellátásokban meglévő területi egyenlőtlenségek mérséklésének tudatában vállaljon finanszírozási kötöttségeket. Ezért tartja szükségesnek a kormány az egyházi és egyéb, nem állami fenntartóknál a költségvetési törvény 30. §-a, valamint tartalmilag ezzel összefüggésben a helyi önkormányzatoknál a 3. számú melléklet kiegészítő szabályai 5. pontjának módosítását.

A javaslat alapján egyrészt az idén jogosulttá válik normatív hozzájárulásra az év folyamán beinduló új vagy bővített szolgáltatás fenntartója, amennyiben a hatályos szabály szerint igényét bejelentette, illetve bejelenti. Jövőre pedig ismertté válnak azok az új feltételek, és ezzel biztosított a szolgáltatók számára a megfelelő felkészülési idő is, amelyek a területi kiegyenlítő rendszer beindításával az úgynevezett fehér foltok eltüntetését, de legalábbis csökkentését, a hiányzó szolgáltatások beindulását, a területileg kiegyensúlyozottabb ellátás megteremtését célozzák. A módosítás javaslatot tartalmaz arra is, hogy a területi kiegyenlítő rendszer, vagyis a kapacitásszabályozás részletes szabályait a kormány rendeletben határozza meg legkésőbb 2006. június 30-ig.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a javasolt szabályozás jelentőségében, nagyságrendjében a nem állami fenntartókat érinti elsősorban. Ami a helyi önkormányzati fenntartókat illeti, a módosítás azt jelenti számukra, hogy minden helyi döntéssel indult beruházás, fejlesztés eredményeként beindult szolgáltatás folyamatos finanszírozása biztosítható lesz.

Tisztelt Országgyűlés! Kötelességem még tájékoztatni arról is, hogy mivel a költségvetési törvény elfogadását követően került sor a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosítására is, a törvénymódosítási javaslat még néhány hivatkozási pontosítást is tartalmaz. Ezek az önkormányzati normatív hozzájárulások igénylési feltételeit érintő, az eredeti törvényalkotói szándéknak megfelelő olyan pontosítások, amelyek egyértelművé teszik nemcsak az igénylés, hanem a normatív hozzájárulásokkal való elszámolás feltételeit is, megelőzve ezzel minden későbbi bizonytalanságot. E körben a javaslatok döntően a szociális alapfeladatok finanszírozását, valamint a gyermekvédelmi törvény változtatásával összefüggésben az iskolai étkeztetés normatív kedvezményét érintik.

A törvényjavaslat módosítja még a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről szóló 1998. évi XXXIX. törvényt a vasútegészségüggyel összefüggésben. Ez biztosítja a vasutas társadalombiztosítási igazgatási szervek további működését. Kérem a tisztelt Házat, hogy a költségvetési törvény végrehajtása érdekében a javasolt módosításokat támogassák.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu