JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Először engedjék meg, hogy az MDF részéről felmerült aggályokkal foglalkozzam röviden, annál is inkább, mert gyakorlatilag az van, hogy ami aggályként felmerült, tételesen semmi sincs úgy, ahogyan az MDF hozzászólója képzeli, és mondom ezt bátran annak reményében, hogy a tartózkodásuk támogatássá változtatható, talán éppen ennek a vitának a hatásaként.
Hosszasan foglalkozott azzal, hogy mily szörnyű, esetleg ujjlenyomatok, testnedvek, homloknyomatok, DNS- és vérminták jöhetnek még. Drága Képviselő Úr! Szeretném önt megnyugtatni, hogy az ön ujjlenyomatára, testnedveire, homloknyomatára, DNS- és vérmintáira sem most, sem a belátható távoli jövőben szerintem az Unióban nem lesz szükség.
Ami viszont tény, hogy azok az adatvédelemmel kapcsolatos aggályok, amelyeket éppen az adatvédelmi biztosra hivatkozva elmondott, most a valóságban úgy festenek, hogy az adatvédelmi biztos éppen ebben a formában ért egyet az adatvédelem kérdésével, vagyis ha Péterfalvi urat vagy valamely tanulmányát idézi, akkor kérném önt, e törvény kapcsán a jövőben inkább mondja azt, ami ez esetben igaz, hogy no, ez az a javaslat, amellyel az adatvédelmi biztos is egyetért. Ez egy nagyon fontos ok az én érvelésemben is, amellyel szeretném önöket rábírni, hogy támogassák ezt a javaslatot.
Ami ezt a bizonyos tárolóelemet, illetve a személyes adatokat tartalmazó csipet illeti, itt szeretném önt megnyugtatni, hogy az útlevélhatóság kizárólag az úti okmány kiadásáig jogosult kezelni, és amikor ön már kézhez vette, azzal egy időben a hatóság törli az összes adatot. Tehát nincsen arról szó, hogy a határőrség akár csak tárolhatná is ezt az adatot. Tehát amikor ön kézhez vette az útlevelét, a határőrség nem tárolja, hanem törli.
A tárolást olyan technikai módszerekkel kell megvalósítani a törvényjavaslat alapján, amelyek az elérhető legmagasabb biztonsági szintet adják. Ez reményeink szerint éppen azért történt az Unióban is ilyen hosszas előkészítéssel, hogy azt a technikai megoldást ki tudják választani, amely a felhasználóknak a legtöbb garanciát tartalmazza.
Az adat kizárólag leolvasásra kerül, tehát adatforgalomról vagy adatátadásról nincsen szó, vagyis nem kerülhet átadásra valamilyen harmadik hatóságnak.
Ezeket azért tartottam fontosnak elmondani, mert amit ön az MDF fenntartásairól mondott, úgy gondolom, kimerítően és csaknem teljeskörűen ilyen módon cáfolható, sőt az adatvédelmi biztos álláspontja szerint bízom abban, hogy önök esetleg a közeli jövőben konzultálnak vele ebben az ügyben. Ez meggyőzheti önöket arról, hogy ez az egész törvényjavaslat nem szól másról, mint egy, az Unióban elfogadott rendeletnek nagy körültekintéssel a hazai jogba ültetéséről, és semmilyen módon nem okozza azokat a vélt problémákat, amelyekről ön beszélt. Így bízom benne, hogy az MDF megváltoztatja a véleményét, és a tartózkodásból támogatás lesz.
Ami Kontrát úr hozzászólásait illeti, itt ezt azért furcsállom, mert amit a képviselő úr a papírjából olvasott, az egy abszolút korrekt hozzászólás volt, nagyjából elmondta, ami valójában a javaslat. Ez nem egy bonyolult javaslat. Egy digitális fényképről szól, illetve egy olyan csipről, amely bekerül az útlevelünkbe, egy olyan csipről, amely ha netán tönkremegy, azt az állampolgárnak díjmentesen kicseréli a hatóság. Ön pedig arról beszélt, hogy ez valamilyen kutyafuttában történő dolog, ez 3 milliárd forintba kerül, meg közbeszerzési eljárás, meg különben is rosszhiszemű a kormány, lehet, hogy a technikai feltételek nincsenek is meg, és az összes felelősség a miénk.
Azzal a mondatával egyetértek, hogy igen, az összes felelősség a miénk. Ez az összes felelősség vezérelt bennünket abban, hogy tárgyaljuk meg jó időben, a bevezetése előtt gyakorlatilag fél évvel, normális parlamenti időszakban, most, amikor ön is ráér, én is ráérek, itt vagyunk mindnyájan, akiket ez a téma érdekel, a Belügyminisztérium szakértői is nagy számban foglalnak helyet a hátsó sorokban, és figyelemmel kísérik ezt a vitát. Ez egy abszolút korrekt javaslat, ami nem más, mint egy különben jó, biztonságos, az Unió összes országában bevezetendő biometrikus azonosító, egy közönséges digitális fénykép és egy csip bevezetését célozza.
Tisztelettel elmondanám önnek, amit szerintem ön éppen olyan jól tud, mint én, hogy a nemzetbiztonsági bizottság már adott felmentést a közbeszerzés hatálya alól, úgy, ahogyan ez különben lenni szokott, vagyis ez a probléma nem probléma, a dolog a szokásoknak megfelelően zajlik.
Tisztelettel elmondanám önnek azt is, hogy ez a bizonyos pénz, ami szükséges ahhoz, hogy ez bevezetésre kerüljön, a 2006. évi költségvetésben benne van, tehát semmilyen költségvetésen kívüli többletforrást nem igényel, terveztük, ahogyan kell.
Ezt azért mondanám, mert a kutyafutta kifejezés talán azt feltételezi, legalábbis én Nógrádból származom, ott arra mondják ezt, mintha az ember valamit ad hoc módon nagy gyorsan akarna, noha tisztelettel jelezném önnek, hogy nem ezen a héten terveztük a költségvetést, ön éppen itt volt a vitáján, hosszasan még vitatkoztunk is róla, ez hónapokig tartott. Ez már akkor az eszünkben volt, a nemzetbiztonsági bizottság előtti felmentést időben kezdeményeztük, és a törvényjavaslat is időben került a parlament asztalára.
Tulajdonképpen az alapján, amit ön elmondott, azon túl, hogy kicsit szidta a Gyurcsány-kormányt, amiről azt gondolom, egy ilyen kampányidőszak kezdetén mondhatjuk akár úgy is, hogy önnek ez egyfajta kötelessége, ezen túl erről a javaslatról egyetlenegy rossz dolgot elmondani nem tudott, hanem tulajdonképpen nagyon korrekten elmondta, hogy mi áll ebben.
Ezért tisztelettel arra kérném önöket, mivel a javaslat időben van, az elfogadás és a kivitelezés minden egyes feltétele rendelkezésre áll és biztosított, ezért gondolják meg a Fideszben, hogy miközben ránk akarják kenni ezt a kutyafutta dolgot, valójában esetleg egy ilyen megvadult politikai nekifutás ennek az ügynek azzal járhat, hogy valóban nem kerül Magyarországon elfogadásra ez a törvény, hiszen amennyiben önök úgy döntenek, hogy nemmel szavaznak bármilyen politikai ok miatt, akkor könnyen kerülhet veszélybe ennek a törvénynek az elfogadása.
Így arra kérném önöket, hogy csak szidjanak minket bátran, de tisztelettel kérném, hogy ez a különben az Európai Unió minden országában bevezetésre kerülő digitális fénykép és csip, amely szakszerűen, pontosan lett előkészítve, bevezetésre kerülhessen Magyarországon. Ehhez az szükséges, hogy önök támogassák ennek a javaslatnak az elfogadását. Én bízom ebben.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés