PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Asszony! Hozzászólásom elején három problémára és három megoldásra szeretném felhívni tisztelt képviselőtársaim figyelmét. Az első probléma a benyújtott javaslattal kapcsolatban, hogy a civil társadalom szerepe kevés, illetve kimaradt a benyújtott javaslat területén. Itt az MDF elképzelése szerint nagyobb szerepvállalásra volna szükség. A második az, hogy hiányzik a szubszidiaritás elvének érvényesítése. Ennek a megoldása az, hogy levinni a probléma megoldását az érintettek szintjére. Az ő szervezeteik hatékonyabb bevonásával kell ezt kezelni. A harmadik: a bürokratikus korlátok elszemélytelenítik a probléma megoldását. Itt a megoldás az, hogy humanizálni az ügyintézést, például a szellemileg korlátozottak gyámja kapjon nagyobb jogokat az aláírás, meghatalmazás, ellenjegyzés, gyógyszerrendelés kérdésében.

Az első, a második és a harmadik kérdéskör szorosan összetartozik abban az értelemben, hogy mindegyik a fogyatékosokkal szembeni különleges elbánás alapelvére épül. Őket eredendően nagyfokú kiszolgáltatottságuk miatt nem egyszerűen állampolgári jogi alanyoknak kell tekinteni, hanem pozitív diszkrimináció alá eső, kitüntetett helyzetben elbánásra szoruló emberként kell kezelnünk. A problémamegoldás folyamata ne álljon meg a törvényhozók és az intézkedők felső és középső szintjén, hanem jusson el a közvetlen érintettekhez - ez a szubszidiaritás elve - s azok érdekvédelmi szervezeteihez.

A fogyatékosság kérdését számtalan úton meg lehet közelíteni, rengeteg tudományág érinti ezt a témát. Ebből az érintettségből adódik talán jelenlegi marginális helyzete is. Továbbá Magyarországon hiányzik egy értelmiségi bázis, amely felvállalná ezt a kérdést. Ugyanakkor a fogyatékos emberek jelenléte egy közösségben igen komoly, akár belső feszültségekhez vezethet, éppen ezért a Magyar Demokrata Fórum felvállalja ezen emberek sorsának következetes képviseletét.

Azt tapasztaljuk, hogy a fogyatékos emberek helyzete Magyarországon nem sok figyelmet kapott. Talán segíthet-e ezen egy értelmiségi bázis kialakítása és működésének támogatása? Ha legyőzzük előítéleteinket, rosszul rögzült énvédelmünket, jobban el tudjuk fogadni őket? A politikai döntéshozóknak ugyanúgy felelősségük van ebben, mint a civil társadalomnak. Mit tehetnek és mit kell tenniük a törvényhozóknak ebben az ügyben? Lehet-e ma Magyarországon azt mondani, hogy a törvények támogatják a fogyatékosok társadalmi integrációját? A törvényi szabályozás elősegíti a fogyatékos emberek és a körülöttük élők találkozását? Az irányadó törvények betarthatók-e, és a küszöbön lévő változás milyen hatással lesz az érintettekre? Hányan találkoznak munkahelyükön fogyatékos emberrel? Ezek a kérdések még csak a felszínt súrolják, ugyanakkor még mindig a felszínes kérdések megfogalmazásával kell foglalkozni, mivel még megválaszolatlanok, és ez jelzésértékű.

Az 1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról volt az első kezdeményezés, amikor teret nyert a fogyatékos emberek helyzete. Ez sajnos sem a politikában, sem a társadalomban nem hozott szemléletváltást. Bár más törvények - főleg a foglalkoztatáshoz kapcsolódóak - foglal-koztak a fogyatékos és a megváltozott munkaképességű emberek helyzetével, de ezek is csak a hiánypótlást szolgálták, igazi áttörés sajnos itt sem történt, ami szintén mutatja a szemléletváltás késését.

További hiányosság, hogy nincsenek pontos adatok a fogyatékos emberek helyzetéről, bár a 2001. évi népszámlálás első ízben kérdezett rá a fogyatékosságra; a 25.1-25.3 kérdésre gondolok itt. Más kérdés az, hogy a válaszadók sincsenek tisztában, pontosan mit is takarnak a fogyatékossági kategóriák, amelyek a kérdőíven fel voltak sorolva, így elképzelhető, hogy az összeírás adatai torz képet mutatnak. Továbbá rengeteg törvényt módosítottak, illetve az előző ciklus módosításai 2003-ban léptek életbe, ezt a tisztelt képviselőtársaim jól tudják. 2003-tól átalakult a szociális ellátás, elkezdődött az akadálymentes közlekedésre vonatkozó szabályok megvalósítása. Az Európai Unióhoz való csatlakozás újabb akadályokat gördített mind a törvényhozói, mind a végrehajtói hatalmi ágak elé.

Hová lehet elhelyezni a társadalomban a fogyatékosságot? Egyáltalán el lehet-e helyezni? Tudunk a létezésükről? Sajnos a válaszok többsége nemleges. Jelenleg az utcákon sétálva elvétve találkozunk egy-két kerekes-székessel vagy más, szemmel láthatóan fogyatékos emberrel. Vajon jelenlétük hiányában mennyire felelős a társadalom, illetve a kormányzat? A fogyatékos szerep sokkal súlyosabb állapot és alacsonyabb státus, tehát a hozzá fűződő külső és belső szerepvállalások is mások. Sajnos tipikus velejárója az emberi státus teljes vagy végleges elvesztése és a másodrendű állampolgár pozíciója. Ebből kifolyólag szükséges biztosítani azokat az alapvető feltételeket, hogy egy fogyatékos ember megmutatkozzék a többségi társadalomban. Itt elsősorban az akadálymentességre és az egyenlő bánásmódra kell a hangsúlyt fektetni.

Az eltérést a társadalom mindig nehezen viselte. Próbálja az ilyen szituációkat máshogy kezelni, elutasítani vagy megfeledkezni róluk. Címkék segítségével, könnyen kategorizálható tulajdonságokkal látja el ezeket a csoportokat, megfeledkezve azok valós tulajdonságairól, gyakran emberi mivoltukról is. Feltehetőleg egy nagyobb fokú akadálymentesség változást hozhatna a többségi társadalom szemléletében. Gyakran nevezik őket szegény szerencsétlennek, ami még mindig jobb szemlélet, mint a teljes elutasítás. Ebben a véleményben viszont benne lehet egyfajta lemondás, ami feledteti, hogy ők is a maguk módján teljes életet élnek. A jelenleg használatos kifejezésekhez társítani lehet egyfajta pejoratív, negatív jelentést. De kik is ők? Fogyatékosok? Sérültek? Hiányosságaikat mindenekelőtt megpróbálják palástolni, azokat más szeme elől elrejteni. Valahogy hasonlóan reagálunk a fogyatékos személyek jelenlétére is. A társadalom nagy része talán azért nem foglalkozik a témával, mert eszébe jut, hogy ő maga is érintett lehet. Az énvédelmünk ösztönösen reagál az ilyen helyzetekre. Eszünkbe juthat, hogy közvetlen környezetünkben vagy tágabb rokoni, baráti kötelékeink között akad olyan, aki hiánnyal élő. Már maga a tudat is elég ahhoz, hogy a hátunkon végigfusson a hideg.

Az oktatás talán az egyik legfontosabb út, hogy meg lehessen akadályozni a kirekesztést a többségi társadalomból. Nagy dilemma, hogy miért kell egy teljesen ép kerekesszékes embert speciális iskolába küldeni. Elég csak annyi, hogy nincs lift, vagy van más oka is annak, hogy nem szívesen látott vendég egy hiánnyal élő az oktatásban? Kit és mitől akarunk megvédeni? Egyáltalán ez énvédelem?

Az EU-ban viszonylag előrehaladottabb szemlélet övezi ezt a kérdést. Felismerésre került, hogy kevés támogatással - szállítás megoldása, akadálymentes iskolák - integrálni lehet a fogyatékkal élő embereket. Ugyanakkor kerékkötője az integrált oktatásnak, hogy nincs külön tananyag a felzárkóztatásra, és a jelenlegi tanári képzések sincsenek összhangban a fogyatékos emberek elvárásaival.

A munkanélküliség összefüggésben van a fogyatékos emberek rossz anyagi körülményeivel és a szociális juttatásokban érzékelhető megkülönböztetéssel. Az EU területén élő munkaképes fogyatékos személyek 30,5 százaléka dolgozik, ezzel szemben 20,8 százaléka munkanélküli és 42 százaléka inaktív. A munkavállalás fő problémái a következők: a munkaadók előítélete, az oktatás és a munkatapasztalat hiánya, ugyancsak hiányoznak a megfelelő munkahelyi körülmények és a pszichikai támogatás és egyéb tanácsadás. További probléma, hogy olyan segélyezési csapda állhat elő, ami nem teszi lehetővé a munkavállalást. Itt az a kényes helyzet jöhet létre, hogy a fogyatékos ember elesik a szükséges támogatásoktól, ha munkát vállal.

Az EDF számításai szerint 904 euróra lenne szükség az alapszükségletek fedezésére. Magyarországon a fogyatékossági támogatás havi összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 65 vagy 80 százaléka. A fogyatékos emberek az EDF tanulmánya alapján a legnagyobb hátrányokat magas kiadásaik ellensúlyozásának elmaradásában - 49 százalék -, az akadálymentes közlekedés és az épített környezet hiányában - 46 százalék - s a munkanélküliségben - 44 százalék - látják. Ezzel ellentétben 26,7 százalék gondolja úgy, hogy kifejezetten hátrányára van az intézményi ellátás.

Tisztelt Ház! A madridi szerződés egy cselekvési terv, melynek központjában azok a célok állnak, amelyeket vagy megvalósítani, vagy legalábbis elindítani szükséges ahhoz, hogy a fogyatékos embereket észrevegyék. A szerződés alappontja, hogy a fogyatékosság emberjogi kérdés, nem szociális vagy egészségügyi. Itt is megmutatkozik egy olyan tudományág hiánya, amely foglalkozna a fogyatékos emberekkel. Továbbá számomra elszomorító olvasni, hogy a mai napig ott tart több társadalom, hogy alapjogokat fektet le az állampolgárai részére.

Összefoglalásként: arra van szükség, hogy a megfogalmazandó törvények gondolatiságát és értékrendszerét uralja az az elv, amit mi pozitív diszkriminációnak nevezünk.

(16.00)

Az önhibájukon kívül, adottságaik miatt hátrányos helyzetben lévőknek köteles a társadalom az alanyi jogon túlmutató nagyobb lehetőségeket biztosítani. Csak a pozitív diszkriminációk sorozata révén képzelhető el nagyobb társadalmi integrálásuk és az, hogy ezáltal a társadalom teljes jogú tagjává váljanak.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu