DR. SZILI KATALIN, az Országgyűlés elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Elöljáróban is szeretném önöknek megköszönni a támogatásukat, mindannyiuknak.
Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Kedves Vendégeink! Minden képviselőtársam nevében szeretném először is a választóinknak megköszönni a bizalmat, amellyel méltónak találtak bennünket arra, hogy a haza házában őket képviselhessük. De elismerés illeti azokat is, akik az előző ciklusban fáradoztak ezen, hiszen a parlament munkája folyamatos üzem, az előző ciklus eredményeire épülhet csak a következő négy év teljesítménye. Szeretném még egyszer kifejezni a köszönetemet azért a személyes megtiszteltetésért, hogy házelnökként immáron másodízben irányíthatom a Magyar Köztársaság parlamentjét. Köszönöm. (Taps.) Azt ígérhetem önöknek, de azt hiszem, hogy a Ház vezetése nevében ígérhetjük önöknek, hogy minden tehetségünkkel és igyekezetünkkel megfelelünk ennek az erőt és energiát adó bizalomnak.
Kedves Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Az előbb a folyamatosságot említettem, és ezt nem véletlenül tettem. Meggyőződésem ugyanis, hogy az előttünk álló politikai időszak egyik jellemzője éppen a folyamatosság lesz. Másfél évtizede a választók most először adtak zöld utat a kormányzó erőknek, ami óriási felelősséget ró a győztesekre. Ez azt is jelenti, hogy folytatnunk kell a rendszerváltás társadalmasítását, ugyanakkor bizonyítanunk kell a mindennapok gondjával, bajával küszködő emberek előtt, hogy értük, az ő életük jobbítása érdekében történt a politikai rendszerváltozás. Nem lesz könnyű feladat. Nem lesz könnyű, mert a folyamatosság biztosítása egyszersmind számos olyan változást is feltételez a társadalomban és a gazdaságban, számos olyan változtatást is, amely nélkül aligha képzelhető el sikeres magyar és egyben sikeres közös európai jövő. Olyan beidegződéseken kell változtatnunk, olyan módosításokat kell végrehajtanunk többek között itt, kedves képviselőtársaim, a parlamentben is és a parlament működésében is, amelyeket csak együtt, a vitákban kialakuló egyetértés alapján végezhetünk el. Közösen kell cselekednünk, politikusoknak és társadalomnak, kormánynak és ellenzéknek. Ehhez kell az is, kedves képviselőtársaim, hogy a politikai vitáinkat ne harcnak vagy háborúnak, hanem a meggyőző és még meggyőzőbb érvek küzdelmének tekintsük. Ne ellenségnek, hanem ellenfélnek lássuk és nevezzük egymást, ahogy azt egyébként a demokrácia normái is megkövetelik. Tudnunk kell, hogy a demokrácia megóvása egytől egyig valamennyi magyar állampolgár, azaz a nemzet egészének érdeke.
Kedves Képviselőtársaim! Demokrácia nincs társadalmi béke nélkül, épp ezért közös feladatunk az is, hogy az elkerülhetetlen reformokat a biztonságos változás elvének jegyében hajtsuk végre. A biztonságos változás mindenekelőtt a reformok társadalmi terheinek méltányos megosztását és a remélt eredmények minél igazságosabb elosztását jelentheti. Nem engedhető meg, hogy a szegények és gazdagok, főváros és vidék közötti különbségek tovább növekedjenek, az áldozatvállalásnak és az abból való részesedésnek ésszerűnek és egyben arányosnak is kell lennie. A politikusok és a társadalom közös reformelkötelezettsége tartósan csak ilyen alapon képzelhető el, és ennek megteremtésében természetesen a mindenkori kormányzó erők viselik a felelősség nagyobbik részét, miközben az ellenzékiség sem merülhet ki a puszta tagadásban.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy ezen nagy szavak igézete nélkül is kimondhatjuk: ebben a ciklusban történelmi léptékű nemzeti feladatok előtt állunk. Itt, az Országház falai között hamarosan olyan, a világ és az egész Európai Unió kihívásaihoz alkotóan viszonyuló, de egyben azt is formáló törvények születnek majd, amelyek nemcsak a mi, de egyben gyermekeink és unokáink jövőjét is meg fogják határozni. Kérem valamennyi képviselőtársamat, hogy ezeknek a gondolatoknak a súlyát őszintén érezzék át, és legjobb tudásuk szerint, közös nemzeti feladatainkra összpontosítva végezzék felelősségteljes munkájukat a következő négy esztendőben. Kedves Képviselőtársaim! Feladatunk, hogy szerezzünk megbecsülést a politikai hivatásnak, és egyben feleljünk meg a történelmi kihívásoknak.
Végezetül hadd idézzem ide Széchenyi Istvánt, aki egy helyütt úgy nyilatkozott: "Olyan emberekre van tehát szükség, akik meg fogják ugyan mindenben derekasan húzni a húrt, de soha nem fogják meghúzni azt úgy, hogy kettépattanjon." Nos, ehhez kívánok mindannyiuknak hitet, erőt és egészséget a következő négy esztendőre közös feladataink érdekében.
Köszönöm a figyelmüket. (Nagy taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés