KOSZORÚS LÁSZLÓ korjegyző: Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály 10. § (2) bekezdése értelmében a személyi javaslatokhoz módosító javaslatot nem lehet benyújtani, arról az Országgyűlés vita nélkül határoz.
A titkos szavazás szabályai a következők:
A szavazás során az Országgyűlés korelnöke és korjegyzői, valamint a frakciók korábbi megállapodása alapján a képviselőcsoportok további egy-egy képviselője szavazatszedő bizottságként járnak el. A jelöltek számával megegyező számú szavazólapokat képviselőtársaim a Duna-parti folyosón vehetik át a képviselők neve szerinti ábécésorrendben, hat csoportban. Tájékoztatom továbbá képviselőtársaimat arról, hogy a szavazólapok színei az eredmény gyors megállapítása érdekében jelöltenként különbözőek. A szavazófülkék a folyosó végén vannak elhelyezve.
A szavazólapon a jelölt neve mellett "igen" és "nem" négyzet található. (Zaj. - Több képviselő elhagyja az üléstermet. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Képviselőtársaimnak valamelyik négyzetben két egymást metsző vonallal kell jelölniük szándékukat. Felhívom a figyelmüket, hogy érvénytelen az a szavazat, amelyből nem állapítható meg, hogy a képviselő kire adta a szavazatát.
Megkérem képviselőtársaimat, hogy a nevük kezdőbetűjének megfelelő táblával jelzett asztalhoz szíveskedjenek fáradni. A szavazás ideje alatt az ülésterem Duna-parti folyosóján csak képviselők, illetőleg a szavazásban közreműködők tartózkodhatnak. Kérem képviselőtársaimat, hogy a korjegyzők munkájának megkönnyítése érdekében még a szünet elején szavazzanak.
Köszönöm szépen. (Nagy zaj.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés