DR. NAVRACSICS TIBOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ahogy hallgattam az ön expozéját, úgy valóban indokoltnak láttam azt a döntést, amit a 2006-os választások második fordulójának estéjén hoztunk, amikor úgy döntöttünk, hogy ugyan ellenzékbe kényszerülünk, de alkotó ellenzék leszünk. Mert úgy látom, hogy szüksége van a kormányoldalnak a Fidesz javaslataira, szüksége van a kormányoldalnak a Fidesz segítségére, mert igen nagy bajban vannak.

Kezdjük először azzal, hogy a demokrácia alapja a racionális vita. A demokrácia akkor tud működni, ha a felek úgy gondolják, hogy a közjóról és a közjót érintő tárgyakról racionális vitát lehet folytatni. A racionális vita alapja pedig szerintem az, hogy mindenki ismeri a vita alapjául szolgáló tényeket és körülményeket. Ön pedig itt közel fél órán keresztül egy olyan dokumentumról beszélt, amely önnél van, és senki másnál nincs. Megfosztott minket attól, hogy megismerhessük a kormányprogramot, hanem az ön interpretációjában ismerhetjük meg. Ez egy kicsit olyan, mint amikor nekünk elmagyarázták annak idején, hogyan kell valamit olvasni és értelmezni, mert lehet ugyan, hogy az írott szöveg nem azt mutatja, de tulajdonképpen a költő itt erre gondolt, a költő itt arra gondolt. (Derültség a Fidesz soraiban.) Miniszterelnök úr, vegye komolyan az ellenzéket, arra kérem. Ha beszélünk a kormányprogramról, beszéljünk a kormányprogramról, de akkor előtte adja oda képviselőtársaimnak (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van!) a kormányprogramot, hogy meg tudjuk vitatni. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

Az már egy másik kérdés, hogy ráadásul az én emlékeim szerint egy alkotmánymódosításról kellett volna beszélni, nem politikai proklamációt kellett volna tenni. Ez szíve joga, tegye meg, de arra azért felhívom a figyelmét, hogy itt most alkotmányosságról van szó, alkotmánymódosításról van szó. Komolyan gondoljuk, nagyon nagy vita volt nálunk arról, hogy egy kétharmados alkotmánymódosítást támogathat-e az ellenzék vagy nem. Szerintem kellő komolyságot kell ennek a témának is szentelni, vagyis amikor alkotmánymódosításról beszélünk, akkor érdemes azt megnézni, hogy a mostani kétharmados alkotmánymódosítás mit jelent az ellenzék számára, mit jelent az alkotó ellenzékiség, miért választottuk mi az alkotó ellenzék pozícióját.

Miniszterelnök úr, azért választottuk az alkotó ellenzék pozícióját, mert úgy gondoljuk, hogy a nemzet érdekében mi tudunk hozzátenni ahhoz, hogy a törvényhozás munkája szakmailag hitelesebb és jobb legyen. Ezért az elmúlt egy hónapban, amíg önök kormányprogramot írtak - illetve ön blogot írt több esetben -, mi beterjesztettük a költségvetési tanácsról szóló országgyűlési határozati javaslatot, és elkészítettünk további törvényjavaslatokat, amelyek többek között a miniszterek személyes anyagi felelősségét vezetnék be a költségvetés túllépéséért, amennyiben a költségvetési törvényben megállapított számokat túllépik, vagy amely a nagyobb átláthatóság kedvéért nyilvánosságra hozná az állami vállalatok igazgatótanácsi és felügyelőbizottsági tagságát és a honoráriumokat, vagy amely az országgyűlési képviselők esetében - szintén a nagyobb átláthatóság érdekében - nyílvánosságra hozná azt, hogy milyen állami és milyen uniós forrásokat kapnak. (Kuncze Gábor: Te most alkotsz?)

Semmi választ nem kaptunk még ezekre a párbeszéd jegyében. Olyannyira nem kaptunk választ, hogy ön azt mondta, hogy több demokráciát Magyarországon. Mi is azt mondjuk, hogy több demokráciát, ne üldözzenek senkit se amiatt, mert a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség mellett a választási kampányban kiállt, vagy éppenséggel merészel országgyűlési képviselő lenni, és emiatt ne váltsák le vezető állásából az Országos Mentőszolgálatnál. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Semjén Zsolt frakcióvezető-társammal idestova két hete fordultunk önhöz levélben ez ügyben, erősítse meg, hogy ma Magyarországon politikai okok miatt, akár jobb-, akár baloldali meggyőződésű valaki, de nem üldözhetik a munkahelyén. Ön a párbeszéd jegyében mind a mai napig adós ezzel a válasszal. (Taps az ellenzéki padsorokból.) Ugyan ön mind a mai napig adós ezzel a válasszal, de bízunk benne, hogy rövidesen választ fogunk erre kapni.

(14.40)

Tegnap a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség aláírta azt a megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy ma az alkotmányt kétharmados többséggel módosítsák. Aláírta, mert meggyőződésünk, hogy aki a választást megnyerte és joga van kormányt alakítani, annak joga van a kormányzat szerkezetét is megválasztani magának. Ebben az ellenzék önmegtartóztatásra kötelezett, vagyis ahogyan Lendvai Ildikó frakcióvezető-társam is fogalmazott: hagyjuk, hogy a kormánytöbbség kormányozzon. Kormányozzon a jogállamiság és a demokrácia keretein belül.

Két dolog azért szerintem fontos, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség aláírása mellett megjegyzendő. Az egyik: nem 16 év, először a 4 év mérlegét kell megvonni! Néha a kevesebb több. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.) Miniszterelnök úr, utána beszélhetünk 16 évről! Beszéljünk 16 évről! Az is nagyon tanulságos egyébként, hogy az elmúlt 16 évben milyen pályát futottak be a különböző összetételű kormányok a Magyar Köztársaság politikatörténetében. De azt hiszem, hogy ha ciklus végén vagy új ciklus elején vagyunk, akkor eddig jól bevált szokás volt, hogy a leköszönő kormány, illetve a hivatalba lépő új kormány elmondta, hogy milyen állapotban hagyja itt az országot, illetve milyen állapotban veszi át az országot. Kérem, miniszterelnök úr... (Lendvai Ildikó beszél Gyurcsány Ferenchez.) Kérem, miniszterelnök úr! Kérem, miniszterelnök úr, figyeljen rám egy pillanatra (Gyurcsány Ferenc: Csak önt hallgatom.) - köszönöm szépen -, és tegye meg ezt a gesztust az ellenzék felé, és tegyen eleget ennek a kötelezettségének az ország felé is!

A másik lényeges részlet szerintem. Amikor önök hivatalba lépnek, mandátumot, megbízatást kapnak, az lényegében egy technikai lépés. Van azonban ennek egy tartalmi mozzanata is. A mandátumnak, a megbízásnak van egy tartalmi része. Valami alapján a választópolgárok többsége úgy döntött, hogy önöket hatalmazza fel a kormányalakításra. Ez a valami a választási program - vélhetően. (Egy hang a Fidesz soraiból: Így van.) Ennek jegyében várjuk érdeklődéssel a kormányprogramot. Bízunk benne, hogy azok a gondolatok, azok a tervek és azok a mondatok, amelyek a választási programban megjelentek, meg fognak jelenni a kormányprogramban is. Bízunk benne, hogy nem igazak azok a sajtóértesülések és hivatalosan még meg nem erősített értesülések, amelyek több ezer pedagógus, több ezer köztisztviselő elbocsátásával riogatnak - amit önök cáfoltak egyébként még a választási kampányban több ízben is -, és bízunk benne, hogy abban, ami az önök választási programjának az alapját jelentette - vagyis azt, hogy itt tulajdonképpen egy virágzó gazdaságról és virágzó államháztartásról van szó -, önöknek van igazuk, és nem nekünk, akiket folyamatosan azzal vádoltak, hogy rossz kedvet generálunk ebben az országban.

Ennek a jegyében jelentem, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség megadja a támogatást az alkotmánymódosításhoz - kormányozzanak! De most már kezdjenek el kormányozni, mert jó lenne látni, hogy ha már a csillagászat kérdését is érintettük és a futurológiával is foglalkoztunk, akkor mi fog történni holnap, és mi fog történni ősszel. Köszönöm szépen. (Nagy taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu