DR. SALAMON LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Navracsics Tibor képviselőtársam joggal tette szóvá a miniszterelnök úr expozéját, amely nem igazán állt köszönő viszonyban azzal a tárggyal, amivel most foglalkozunk, az alkotmánymódosítással.
Ehhez még annyit hozzátennék, én rendkívül méltatlannak tartom azt, hogy egy alkotmánymódosításra frakciónként a képviselőcsoport álláspontját 8 percben lehet csupán ismertetni, és ezzel kapcsolatban alkotmányos aggályom is van, figyelemmel a 245/B/2004. alkotmánybírósági határozatra. Nem fogok ennek részleteibe bocsátkozni, mert a saját időnket emésztenénk fel. Kénytelenek vagyunk távirati stílusban fogalmazni és felszólalni egy ilyen fontos kérdésben.
Tisztelt Országgyűlés! A kormány felállásakor régi parlamenti hagyomány és szokás, hogy az ellenzék, bár kritikai véleményét meg szokta fogalmazni a kormánypártok elképzelésével szemben, azonban azok megvalósulását nem gátolja. A Kereszténydemokrata Néppárt ehhez a hagyományhoz most is tartja magát, és a politikai hozzáállását a javaslathoz egyfelől ez szabja meg. Másfelől azonban semmiféle kormánystruktúra-kérdés nem indokolhatja azt, hogy az ellenzék feladjon a maga számára fontos, lényeges alkotmányos értékeket és szempontokat. Ez a másik szempont.
Ebben az alkotmánymódosításban az a probléma, hogy mind a két elem sajnos összekapcsolódik, és jelen van. Vannak olyan elemek, amelyeket tudnánk támogatni, azonban vannak olyan elemek is, amelyeket nem tudunk elfogadni, és ez az oka annak, hogy végső fokon ezt az alkotmánymódosítást nem fogjuk tudni szavazatainkkal támogatni.
Nézzük részletesen! Azzal kezdeném, amivel egyetértünk. Egyetértünk a módosítás, alkotmánymódosítás 2. §-ával, amely helyére teszi a miniszteri rendeletet, mégpedig megszüntetve azt az eddig fennállt szerepkörét, hogy társadalmi viszonyokat legmagasabb szinten maga szabályozhasson; a miniszteri rendelet a jövőben csak felhatalmazás alapján, törvény vagy kormányrendelet felhatalmazása alapján a végrehajtó hatalom szolgálatába kerül, és csak erre korlátozódik a szerepköre. Ezt önmagában helyeselnénk.
Helyeselni tudjuk azt a megoldást is, ami ennek az alkotmánymódosításnak a legelső rendelkezésében megjelenik, jelesül, hogy az egyes állami főhatóságok kétharmados törvényben is megjelenő elnevezése ne legyen gátja annak, hogyha a kormány föl akar építeni egy olyan struktúrát, ami a főhatóságok szervezetét átalakítja, vagy más elnevezéssel illeti. Ezzel mint elvi törekvéssel egyet tudnánk érteni.
Azonban itt az 1. § (1) bekezdésében rögtön egy súlyosnak mondható - hadd tegyem hozzá zárójelben, azért alkotmányjogi kérdésben minden hiba súlyos hiba -, súlyosnak mondható problémát látunk, amikor ezt a rendelkezést az alkotmány úgy általában a közigazgatási szerv vonatkozásában kívánná kimondani, tudniillik az alkotmányjogi, közjogi, elméleti gondolkodás a közigazgatás fogalmába az önkormányzati igazgatást is beleérti. Tehát félreérthető és félremagyarázható lenne az egyébként föltételezhetően szándékában nem jelentkező, visszaélési szándékot nem feltételező szöveg. Arról nem is beszélve, hogy az ugyancsak a mai napon tárgyalandó, a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényjavaslat szóhasználatával is ez szögesen szemben áll.
Az igazán súlyos problémánk azonban a közigazgatási államtitkári tisztség megszüntetésével kapcsolatban áll fenn, amely ebben az alkotmánymódosításban implicite benne van. Rögtön hozzáteszem, azt mi is örömmel fogadtuk, hogy a tegnapi napon abban sikerült megállapodásra jutni, hogy ez a rosszízű és rosszemlékű miniszterhelyettesi elnevezés kimarad az alkotmányból. Azonban az alapprobléma mégsem oldódik meg, mert nevezhetjük akárminek a volt közigazgatási államtitkárt, ez a javaslat és ez a megoldás szakít egy hagyományosan magyar, jogállami, az európai kontinensen is általánosan elterjedt olyan megoldással, amivel mellesleg 16 éve minden politikai erő egyetértett. Nevezetesen: a köztisztviselői kar, a minisztériumok köztisztviselői karának és a politikának a szétválasztásával.
Fodor képviselő úr, amit elmond, célkitűzésként helyes, csak ebben az alkotmánymódosításban pont az ellenkezője foglaltatik benne. Itt most arról van szó, hogy a közigazgatási államtitkári poszt megszüntetésével gyakorlatilag a miniszter helyettesítését ellátó új államtitkár politikai szereplővé válik, és gyakorlatilag a köztisztviselői kar fölött a politika korlátlan hatalmat nyer, korlátlan uralmat nyer, és az a hagyományos megoldás, ami a közigazgatási államtitkárnak, a minisztérium szakmai vezetésének a szerepét adta, ezt a hagyományos megoldást ez a törvényjavaslat kidobja az ablakon. Ez, sajnos ki kell mondanunk, azt jelenti, hogy a javaslat gyakorlatilag politikai eszközzé, a politikának teljesen kiszolgáltatott eszközzé fogja tenni a köztisztviselői kart.
(15.00)
Tisztelt Országgyűlés! Szeretnénk remélni, hogy a javaslat mögött csak a közjogi ismeretek, a közjogi műveltség hiánya húzódik meg, félek azonban, hogy a köztisztviselői kar politikai alávetését célzó javaslat nem nélkülözi a tudatosságot. Mindenesetre bármi is legyen a javaslat hátterében, abban nem tudunk mást látni, mint a visszarendeződés egy közjogi elemét, amely a rossz emlékű, pártvezérelt, totalitárius rendszerekre jellemző közigazgatás irányába vezet.
Elfogadhatatlan továbbá az alkotmánymódosításban az a rendelkezés, amely a köztársasági elnök hatáskörét szűkíti, és gyakorlatilag az államtitkár kinevezését most már egyszerű törvény keretébe utalja, és egyszerű törvény keretében biztosítja az államfőnek, ugyanis ebben a kérdésben az egyszerű kormánytöbbség döntésével bármikor változást lehet előidézni, ami nyilván ennek a közjogi megoldásnak a kétharmados többséggel eddig biztosított garanciáját megszünteti. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előadottak folytán, mint arra utaltam, olyan elemek vannak ebben az alkotmánymódosításban, amelyeket a Kereszténydemokrata Néppárt frakciójának nem áll módjában támogatni. A politikai megállapodás értelmében módosító javaslat benyújtására nem kerülhet sor, ezt tiszteletben tartjuk, viszont kénytelenek leszünk (Az elnök ismét csenget.) az adott helyzetben az alkotmánymódosítás ellen szavazni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés