GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök-jelölt: Mélyen tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Parlament! Hölgyeim és Uraim! Rövid reflexiókat tennék csak az alkotmánymódosítás tárgykörében elhangzott felszólalásokhoz azzal, hogy előre egyeztetett és bejelentett módon az én expozém mind a három törvénytervezethez elmondott általános indoklás volt.

Elöljáróban hadd mondjam el, hogy egészen üdítő volt Boross Péter érvelését, nyugodt, higgadt, tárgyszerű mondatait hallgatni. Az a fajta bölcsesség sugárzott belőle, amely oly sokszor hiányzott a parlamentben az elmúlt években, mindegyikőnknek talán utalva, kormánypártokra, ellenzékre, valamennyiünkre, talán alkalmas mérce lehet a következőkre.

Hozzáteszem, az igazi kérdést is ő tette fel. Ha tehát egyben szeretnék válaszolni az alkotmánymódosítás tárgykörében elhangzott felszólalásokra, akkor talán az a legegyszerűbb, ha nagyjából azt a logikát használom és hívom segítségül, amit ő tett az asztalra. Azt tudniillik, hogy a rendszerváltóknak volt egy nagyon határozott szándéka: elválasztani a kormányzás mögött ott lévő, nyilvánvaló pártpolitikai érdeket, értékelvűséget, ott lévő hatalmi viszonyokat és ambíciókat az igazgatástól, és a kettő közé világos falakat húzni.

Azt mutatja az elmúlt tizenhat év, hogy van valami, ami erősebb volt annál a modellnél és annál a tiszta akaratnál, amit a rendszerváltók képviseltek. Az a praxis, amelyben egyébként közösen osztozunk... - szeretnék itt mindvégig többes szám első személyt használni, nem méricskélve, hogy hol nagyobb és kisebb a felelősség. Ajánlom mindenkinek a figyelmébe, hogy nézze meg az elmúlt időszak kormányváltásait - mindenki volt már kormányon -, és nézze meg, hogy mondjuk, a kormányzati ciklus felénél hányan voltak még államtitkárok, helyettes államtitkárok közül hivatalban azok közül, akik hivatalban voltak az előző kormány leköszönésekor. És ki fog derülni, hogy egyik oldalról valamit mondunk, hivatalosan kijelentünk, deklarálunk mint elveket, és végül nem ez történik. Az történik - és még egyszer mondom, mindenki kormányzott már -, hogy nagyjából a mai struktúrában helyettes államtitkárok szintjéig, egészen kevés kivétellel, egészen kevés kivétellel valamennyi kormány átalakította a minisztériumok működését, valamennyi kormány azt igényelte, hogy egy átfogó, mély, a közvetlen igazgatásin talán valamivel túlnyúló lojalitás is megjelenjen. Hozzáteszem, nem csodálkozhatunk ezen, mert jól látjuk, teljesen természetes, hogy Magyarországon vannak olyan civil szervezetek, amelyekről pontosan tudjuk, hogy bal- vagy jobboldali szervezetek - ó, az ég bocsássa meg nekem, hogy egyáltalán ilyeneket mondok! -; vannak olyan énekesek, akik bal- és jobboldali énekesek; vannak olyan labdarúgóedzők, akik bal- és jobboldali labdarúgóedzők. A rendszerváltás után elindult a politika hódító útjára, hihetetlen tempóban és mélységben politizálja át nem egyszerűen az igazgatást, hanem a kultúra, a tudomány, a szabad civil szerveződés világát. Folyik egy kettős beszéd az országban, mert abban a pillanatban, ha egyébként nem húzzuk meg a határt, akkor minden relativizálódik, és ez azt jelenti, hogy folyamatosan egyre mélyebbre és mélyebbre hat le a puszta, nyers politikai szándék és akarat érvényesíthetősége a társadalomban.

Itt a mérceszabó - be kell valljam - nem is elsősorban a normaalkotó, hiszen normákat tudunk mi alkotni. A mérceadó az a politikai kultúra, amit hordoz a mi politikai elitünk, ez a politikai kultúra pedig az elmúlt tizenöt évben egy hódító jellegű politikai kultúrává vált - most is az udvariasság és egy másfajta politikai vita megnyitásának elkerülése miatt fogalmazok többes szám első személyben. Ez itt az igazi fő probléma! Csak akkor lehet erős, garanciális védelmet nyújtani az igazgatásnak, ha első lépésként megszüntetjük a nyilvánvalóan hamis beszéd gyakorlatát, világossá tesszük, hogy meddig terjed a politika akaratérvényesítő képessége; ott viszont erős normákat és erős védelmet kell alkotni.

(15.20)

Ezt a két lépést együtt kell megcsinálni. Ez az alkotmánymódosítás elvégzi a munka egyik felét, és vár ránk egy másik fele.

Hogyan kívánunk normák alkotásával, magatartási szabályok alkalmazásával, magatartási kódexek alkalmazásával nagyon világos választóvonalat húzni igazgatás és politika közé? Az ünnepi beszédek és a parlamenti szónoklatok világa mögött egy sokkal durvább világ húzódik meg, elválik egymástól a beszéd és a cselekvés most már sok-sok év óta. Azt mondjuk, hogy véget kell ennek vetni. Azt mondjuk, hogy tiszta vizet kell önteni a pohárba, világossá kell tenni a felelősségi viszonyokat. Erre utal ez a módosítás.

Azt tudom mondani, hogy az elmúlt 15-16 évnek ez is az egyik tanulsága. És ha elrontottuk, mert az a mérce valóban, amit Boross Péter miniszterelnök úr említett, akkor közösen rontottuk el, nem méricskélve megint ebben a kisebb és nagyobb felelősség kérdését. Példának okáért úgy lehet ezen változtatni, hogy ha ennél visszafogottabb, ennél együttműködőbb, ennél nyitottabb magatartást tanúsítunk, és folyamatosan arra törekszünk, hogy elfogadja mindenki. Persze, mindig a kormányé a vezető szerep, hogy a kormányzati politikai hatalom térben, időben korlátozott, és ez a normális. Együtt kell tudni élni a sokféleségnek, de ehhez az kell, hogy a teremben ülő politikusok mindegyike tartózkodjon olyan politikai üzenetek küldésétől, hogy mi vagyunk az egyetlen, az igaz és a kiválasztott, mi vagyunk az igaz magyar haza képviselője, mert ha ezt üzenjük, akkor azt üzenjük mindenkinek, hogy lényegében bármi megtehető, hiszen az igaz ügy, a szent ügy, a haza ügye előrébb való, mint az írott jogi norma.

Azaz ha a politikai felek között az a legitim, demokratikus méltányosság lesz az uralkodó, ahol konzervatív és liberális védi szociáldemokrata érvelését és erkölcsi, politikai legitimitását, és azt mondja, hogy létezik egy közös demokratikus felelősség, amelyben nem engedem bántani a riválisaimat sem, ugyanakkor zárok azok felé, akik szélsőséges politikai irányzatokat képviselnek, akkor egyetlenegy politikusnak sem lesz bátorsága folyamatosan tágítani a határokat, és ösztönözni, hogy a politika elinduljon hódító útjára. Erről szól, ez az igazi kérdés, ez az igazi politikai dilemma itt, hogy rendet tenni először is abban, hogy kik vagyunk mi, és hogy mit is jelent demokratikus elkötelezettségünk. Ha ez megvan, akkor utána ennek le lehet vonni a konzekvenciáit. Például az első ilyen konzekvencialevonás az, ami ebben a törvényben van. Igen, Boross Péter szavaival élve, szétdúlta a politika az igazgatás jelentős részét. Ezt kell rendbe tenni.

Nem megyek azzal semmire, be kell valljam, képviselő urak, hogy miközben pontosan látjuk, hogy mi történt az országban, és teszem azt a méltányosságot, hogy fogadjuk el ezt közös felelősségként, hogy bekiabálnak nekem abban, hogy ugyan, miniszterelnök úr, ez az önök felelőssége, bár ilyen egyszerű lenne ez a dolog. Úgy lehet elkezdeni a közös munkálkodást, hogy van bátorságunk időnként "mi"-ben is fogalmazni. Így lehet elkezdeni. Úgy nem lehet elkezdeni, hogy ha ebben a fajta közös felelősségben nem tudnak, nem akarnak még egy nyugodt párbeszéd szintjén sem osztozni. Így lehet.

Ami pedig a négy év mérlegét jelenti, bár nem tudom, hogy ez éppen e törvénytervezeteknek a tárgya-e -, akkor, ha azt a szemrehányást kapom, hogy miért nem a közvetlen törvényekről beszélek, de hát üsse kő, azt tudom mondani, hogy a négy év mérlegét megvonták a választók. Egészen világosan megmondták a választók, azt mondták, hogy nyilván van vitánk a kormánnyal, biztosan sok mindennel nem vagyunk elégedettek, amiket ők tettek, nyilván van vitánk az ellenzékkel, nyilván azzal sem voltak elégedettek, de ha választani kell az egyik és a másik között, akkor egy dolog legalább biztos: ők kormánynak jobbak voltak, mint a másik ellenzéknek. Ezt nagyjából elmondták a választók. Megvonták a mérlegét ennek a dolognak. (Taps az MSZP soraiban.)

Soha nem gondolnám, hogy egyébként a kormányzásunk tökéletes lett volna, mert az legfeljebb a Teremtő. A kormányzásunk a választók ítélete szerint több erényt hordozott, mint ami erényt és jövőre vonatkozó meggyőző erőt az ellenzék képviselni tudott. Ez a demokratikus választói akarat világos megnyilvánulása. Szerintem most a választások után pár héttel ezt el kellene fogadni, tudomásul kellene venni - győztesnek szerénységgel, vesztesnek nyugodtsággal -, és elkezdeni dolgozni a jövőn. Én ezt tudom javasolni. (Moraj a Fidesz soraiban.) Szerintem ez egy tisztességes javaslat. Azt várom, hogy az alkotó ellenzékiség ezzel foglalkozzon.

Nézzék, négy évet úgy éltünk végig, hogy az akkori ellenzék folyamatosan és mindig a négy évvel ezelőtti választási ígéreteket akarta számon kérni. Újra azt tudom önöknek mondani, hogy ebből babér nem termett sem az országnak, sem az ellenzéknek. Én abban partner vagyok, hogy a következő négy évben is ezt az utat folytassa az ellenzék, de leginkább azért, mert ez azzal a hittel tölt el, hogy minden bizonnyal lehet folytatni majd 2010 után is ezt a kormányzást, hiszen látom, hogy ez az ellenzéki taktika nem vezetett sehova sem.

Én azt mondanám, hogy tanuljunk mind a ketten az elmúlt négy évből. Mi azt, hogy mi az, ami az ország érdekében áll, és időnként akkor is meg kell tenni, ha az ember a választásokon másként értékelte az ország előtt álló lehetőségeket, és azt kell mondani a választóknak, hogy ugyan azt ígértük, de ezt kell tenni. Azt hiszem, hogy ezt meg kell tanulni a kormánypártoknak is, és az ellenzéknek is azt kell megtanulni, hogy talán a politikai párbajvívás helyett többre megyünk azzal, ha nem azt nézzük, hogy hogyan lehet egyet ütni a kormányon, hanem azt, hogy éppen az adott helyzetben mi az ország érdeke, nem pedig azt, hogy mi az ellenzéki párt hatalmi érdeke.

Az pedig teljesen nyilvánvaló, és e tekintetben megerősíthetek mindenkit itt, a Parlament falain belül és azon kívül: ennek a kormánynak és a kormány mögött álló pártoknak határozott, egyértelmű és szilárd a demokratikus elkötelezettsége. Senkit politikai nézeteiért, vallásos meggyőződéséért, kulturális attitűdje miatt hátrány az országban nem érhet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Moraj a Fidesz soraiban.) Azt gondoljuk, hogy ezt a normát kell alkalmazni, és eszerint fogjuk tenni a dolgunkat.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu