BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Gúr Nándor képviselő urat hallgatva időutazásban volt részünk, ugyanis ezt hallottuk ezelőtt mintegy két évvel, és ezt hallottuk ezelőtt négy évvel. Ugyanezek az ígéretek hangzottak el, amelyeket most a képviselő úr megismételt. Egyet lehet-e érteni azzal, hogy növekedjen a foglalkoztatottság? Természetesen. Egyet lehet érteni azzal, hogy csökkennie kell a munkanélküliségnek? Természetesen, hiszen nagyon jól tudjuk azt, hogy a munkanélküliség az első lépés a szegénység felé. Ma ebben az országban egy-másfél millió ember él szegényen, és a gyermekeik is mélyszegénységben élnek.
Mi történt azért, hogy ebben változás legyen? Elindultak programok, amelyeket most megismételt a képviselő úr. Ismételten a Start-program kibővítéséről beszélt, amely ugyanúgy nem fogja megoldani ezt a súlyos problémát, ahogy ez idáig sem oldotta meg. Egyetlenegy olyan program, amelyet említett, illetve amelyek már az előző másfél-két évben is elindultak, nem hozott gyökeres változást, nem teremtett az embereknek munkahelyet, nem sikerült a munkanélküliséget jelentősen csökkenteni, sőt növekedett, ugyanígy a foglalkoztatottság pedig gyakorlatilag nem bővült.
Ha megnézi, képviselő úr, azt a Fehér könyvet, amelyet ön is megkapott, akkor abban látni fogja, hogy ma száz emberből összesen harmincnyolcnak van munkája, harmincnyolc ember tartja el az összes többit. Ez országos adatra kivetítve: körülbelül 3 millió 800 ezer, 3 millió 900 ezer ember tud ma csak dolgozni. Az önök által benyújtott program ezen nem fog változtatni, képviselő úr (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), mert nem javasol semmi olyan változást vagy olyan átütő elképzelést, amely az embereknek munkát adna, illetve munkahelyeket teremtene. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés