DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Izgalmasak és ígéretesek a kormányprogram egészségügyi vállalásai. Azért is, mert az elmúlt 16 év, a Fidesz-kormány négy éve is a magyar egészségügyben elkezdett és félbehagyott, újrakezdett, másképpen képzelt, de befejezetlen reformok története. Nem csoda, hogy maga a fogalom is lejáratódott, és az ágazat szereplői, a betegek elbizonytalanodnak, ha a reform szót hallják. És bár nem lehet tagadni, hogy sok dolog változott jó irányban, de itt az ideje annak, hogy egyszer végre következetesen, legyőzve a gyávaságunkat, rögeszméinket, az államszocializmus magunkkal hurcolt örökségét, konfliktuskerülő magatartásunkat, végigvigyünk és visszafordíthatatlanná tegyünk fontos változásokat.
(14.40)
S legyenek ebben szövetségeseink a hierarchiával elégedetlen orvosok, ápolók, a sikeres kórházmenedzserek, a gyógyulásra és emberségre vágyó betegek.
Azt kell látnunk, hogy a reform nem cél, hanem a színvonalasabb egészségügyi ellátás megteremtésének eszköze, és átfogó, a megelőzés és gyógyítás minden elemére kiterjedő lépések sorozatát jelenti, és nem szűkíthető le pusztán a biztosítási modell választására. Vállalnunk kell az egészségpolitika európai értékeit, de tudnunk kell, ha az egészségügyben a hozzáférhetőséget, a széles ellátási palettát és a kiváló minőséget parttalanul értelmezzük, az ellátórendszer mai terjedelmében, és mondjuk ki, szabadosságával nem lesz fenntartható. Ez a felismerés nem új keletű dolog, jóllehet ma már kevesen emlékeznek a 70-es évek kabarétréfájára, hogy a három alapelv közül egyszerre csak kettő lehet érvényes: ami hozzáférhető és ingyenes, az nem lehet magas színvonalú - ez volt az SZTK; ami ingyenes és magas színvonalú, az nem lehet elérhető - Kútvölgyi Kórház és így tovább.
Ha a szolidaritás, tisztelt képviselőtársaim, igazi esélyegyenlőséggel párosul, azt is kell hogy jelentse, hogy a tehetősebbek minden jövedelmük után nagyobb felelősséget vállalnak az ellátás anyagi alapjainak a megteremtésében, és nem élnek, nem élhetnek vissza a pozícióikkal, informális kapcsolataikkal igényeik kielégítésében. Ehhez persze hozzá tartozik, hogy mindenki a tényleges szükségletének megfelelő ellátást ott és akkor veszi igénybe, amikor az ésszerű és szakmailag megalapozott. Az is természetes, hogy ehhez az elváráshoz igazodjon az egészségügyi rendszer szerkezete, több komfortos ápolóotthonnal, hagyományos kórházi osztállyal, egynapos sebészetekkel, korszerű ambuláns, diagnosztikai centrumokkal, és olyan szakmai összetételben, amelyet a megbetegedési mutatók indokolnak. És nem megy, hogy az ipari marketing vagy orvosok személyes érdekei befolyásolják gyógyszerszedési szokásainkat.
Mindez átalakulást követel a közgondolkodásban, szabályozási, intézményi, pénzügyi, felügyeleti, garanciális döntések egész sorozatát egy biztosítási alapon működő, a betegek számára is átlátható, kiismerhető és kiszámítható egészségügy érdekében, és igen, ehhez kell, hogy a nemzeti fejlesztési terv segítségével teremtsük meg a szolgáltatói kapacitások teljes körű átrajzolását. Konkrétabban: európai forrásokra, de magánbefektetőkre is szükség van ahhoz, hogy célzott fejlesztésekkel ösztönözzük a kívánatos profilváltást; hogy ne demonstrációk, élőláncok és kijárásos technikák konzerváljanak elavult struktúrákat.
És akkor valamit a népegészségügyről: egyetértek Molnár Lajos képviselőtársammal, ne aprózzuk el erőforrásainkat sok cél egyidejű teljesítésére. Az angol vagy a svéd egészségfejlesztési program is azért sikeres, mert néhány kiemelt területre tud összpontosítani. Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy az állam senki helyett nem lehet egészséges, pusztán az egészség védelmének és helyreállításának lehetőségét kell megteremtenie, de az egészség megőrzése az egyén felelőssége, akkor ebből az is következik, hogy a politika felelőssége, kötelessége e személyes felelősség kiteljesedését segíteni. Ez is a jövőképünkhöz tartozik, hogy az emberek akkor vállalják egészségük érdekében a cselekvést, ha látják, hogy az egészség szempontjai következetesen érvényesülnek a politikai döntéshozatalban; ha látják, hogy tisztább és élhetőbb környezetre ösztönzünk, megköveteljük a biztonságos munkavégzés feltételeit, az iskolai közétkeztetés választékának előnyössé tételét az egészség szempontjából; hogy a közintézmények dohányfüstmentessé válnak; ha érzékelik, hogy a mindennapokban az egészség választása lesz a könnyebb választás.
Szerintem erről is kell szólnia a megújuló népegészségügyi programnak, együtt a civil szférával, a vállalkozásokkal, az önkormányzatokkal, valamennyiünk érdekében.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés