HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Magyar népünk azokra bízta az ország sorsának rendbetételét, akik elrontották azt, ez a kormányprogram hivatott arra, hogy ezt bemutassa. Többször elhangzott ma már, hogy legnagyobb hibája, hogy nem a választási program folytatása, mások voltak az ígéretek, és más szerepel a kormányprogramban.
Arról szeretnék néhány szót szólni, hogy legalább ekkora hiba az, hogy kimaradt belőle az, aminek benne kellett volna lennie. Nem is az a legnagyobb baj, hogy azt állítja, ami szerepel benne, hanem hogy nem szól arról, amiről szólnia kellene. Alapvető különbség a két oldal gondolkodása között az az ember- és társadalomkép, ami mind a két oldalon más és más: mi közösségekre épülő társadalomban gondolkodunk, a szociálliberális oldal individuumokra épülő társadalomban.
Beszéljünk néhány szót azokról a közösségekről, amelyekről elfelejt említést tenni ez az irat: család, egyházi közösség, nemzet. Nincs mondanivalója a családról, csak annyit tud mondani, hogy "a családtámogatási rendszert megváltoztattuk". Valóban, sokkal igazságtalanabb lett, sokkal kevésbé differenciált lett, még akkor is, ha azok az üzenetek, amelyek megfogalmazódnak, igazságosságról beszélnek. Azt is említi, hogy a tudatos családtervezésre kell az ifjúságot nevelni. Valóban, de a családról mint közösségről nem tud mit mondani.
Vagy beszéljünk arról, hogy az egyházi közösség mit jelent ennek a programnak! Beszél ugyan a vallásszabadságról, tesz említést arról, hogy ez magánügy, de arról nem szól, hogy az egyházaknak milyen társadalmi feladatai vannak.
Mivel az időm lejárt, kétpercesről lévén szó, még egyszer szót fogok kérni. Köszönöm szépen. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés