HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Miután ebben a ciklusban először szólalok meg a magyar parlamentben, engedjék meg, hogy néhány mondatot szóljak arról, hogy milyen ellenzéki párt kívánunk lenni. Sok jelzős szerkezet hangzott már el, hogy ki akar konstruktív, ki akar alkotó ellenzékként szerepelni a következő négy évben. Mi szeretnénk felelős ellenzéki szerepet betölteni, ami azt jelenti, hogy döntéseinkben nem elsősorban párt- és egyéni szempontok fognak szerepet játszani, hanem az ország előtt álló feladatok megoldásának igénye, ami akár bizonyos kérdésekben együttműködést is jelenthet, hiszen erre szükség lesz.

(14.20)

Most engedjék meg, hogy a kormányprogramról néhány mondatot ejtsek. Egy ilyen munkát kétféle szempontból lehet megítélni. Az egyik műfaji vagy alaki szempont, a másik a tartalmi. Engedjék meg, hogy először az elsővel kezdjem. Itt némi zavart tapasztalok, hiszen amit mi megkaptunk, ez a 83 oldal nem kormányprogram, hanem klasszikus értelemben egy közepes színvonalú választási program. Azért merem ezt mondani, mert jelentős különbség van a kétfajta program között. Az egyik, a választási program a "mit"-re kell hogy választ adjon: mit akarunk elérni és megvalósítani a választások után. Egy kormányprogramnak pedig alapvetően a "hogyan"-ra, a "mivel"-re, a "mikor"-ra kell választ adni. Ezekre a kérdésekre ez a kormányprogram semmilyen feleletet és semmilyen választ nem ad, pedig erre nagy szükség lenne.

Már a választási kampány idején figyelmeztettük a pártokat, hogy tartózkodjanak a felelőtlen ígéretektől, hiszen senki nem nézett szembe az ország valós helyzetével, pedig mindenki tudta, hogy nagyon fontos feladatok és időpontok, időhatárok állnak előttünk. Nevezetesen, szeptemberben be kell nyújtania a magyar kormánynak a konvergenciaprogramot, ami nemcsak az eurózónához való csatlakozás feltételeit teremti meg, hanem feltétele annak is, hogy az európai uniós források sokaságához hozzájussunk. Örültem volna és örültünk volna, ha ebben a kormányprogramban utalásokat találunk arra, hogy szeptemberig mi fog történni, milyen lesz az a program, amit most be fog nyújtani a kormány, hiszen az előző két esztendőben ez a kísérlet sikertelen volt, mind a két alkalommal elutasította az Európai Unió a beadványt. Ez a harmadik kísérlet, ennek sikerülnie kell, mert különben az a szép jövő, amit igyekszik felfesteni a kormányoldal, bizony nehezen lesz megvalósítható.

Ennek a kormányprogramnak egy komoly előnye van a négy évvel ezelőttihez képest: nem tesz ígéretet a kormányprogram arra, hogy a választási ígéreteket be fogja tartani. Talán emlékeznek rá, hogy 2002-ben a Magyar Demokrata Fórum figyelmeztette az akkor alakuló Medgyessy-kormányt, hogy tartózkodjon a felelőtlen ígéretek beváltásától, mert annak az eredménye az lesz, ahol ma tartunk, az államháztartási folyamatok kontrollálhatatlansága, hiszen ez a kormány kezéből az előző négy esztendőben kicsúszott. De ez a mű, ami most előttünk fekszik, nem kelti azt a bizalmat bennünk, hogy a következő négy esztendő jobb lenne.

Konstruktív vagy felelős ellenzékként, ami nincs benne ebben a kormányprogramban, néhány dolgot javasolnék, hiszen konzervatív pártként a magyar vállalkozók helyzetének javítása elsőrendű és elsődleges feladat. A költségvetés helyzetén nyilván úgy lehet javítani, hogy a kiadásokat csökkentjük, de jó lenne a bevételeket is növelni. Ennek pedig egyetlen lehetséges módja a hazai vállalkozók versenypozíciójának javítása. A kormányprogramban erre gyenge és halvány utalások ugyan vannak, de konkrétumok nincsenek. Szakítani kellene azzal a hagyománnyal, hogy minden jelentős és jónak minősíthető lépést azért halasztunk el, mert nincs rá pénz.

Én most a Magyar Demokrata Fórum nevében néhány olyan javaslattal állok elő - és ígérem, hogy ezek megvalósítását nem gátolnánk, sőt támogatnánk -, amely nem pénz, hanem politikai akarat kérdése. Mi gátolja például a magyar kormányt, és mi gátolta az előző ciklusban a kormányt abban, hogy a vállalkozók adminisztrációs terhein csökkentsen? Az előbb Kóka miniszter úr beszélt az államháztartás és az államigazgatás adminisztrációs terheinek csökkentéséről, de mi van a vállalkozókkal? Talán nem mindenki tudja, de egy egyéni vállalkozónak ma, amikor az adóbevallását kitölti - ennek február 15-én volt a határideje -, 19 oldalnyi anyagot kell kitölteni 364 sorban, és van, amelyiket 3 oszlopban. Ez majdnem 1000 adat. Ezt az 1000 adatot egy vállalkozó után valakinek fel kell dolgoznia. Ehhez tartozik 110 oldal kitöltési útmutató, normális ember nincs, aki ezt nyomon tudja követni. Mi akadályozza a kormányt abban, hogy visszatérjen a kilencvenes évek elejének gyakorlatához, amikor ez mindösszesen az útmutatóval együtt 4 oldalt tett ki? Ez ma 130 oldal!

A másik nagy baja a hazai vállalkozóknak, hiszen két csoportra oszthatók valóban: a multinacionális cégek, a nemzetközi vállalkozások és a sok-sok, 800 ezer hazai kis- és középvállalkozó, aki lassan teljesen kiszorul a saját piacáról, a nemzet, az ország piacáról. Mi akadályozza a kormányt abban, hogy hathatós lépéseket tegyen a piacvédelem ügyében? Nem pénz kérdése, politikai akarat kérdése. Megvannak ennek az Európai Unióban elfogadott formái, fogyasztóvédelemnek hívják. A kormány, az előző kormány a költségvetés tárgyalása során, amely ebben az évben érvényes, 40 százalékkal csökkentette a fogyasztóvédelem költségvetési támogatását.

Végül: mi akadályozza a kormányt abban, hogy a magyar vállalkozók hitelhez jutását pénz nélkül segítse? Hiszen a magyar vállalkozók 4-5 százaléka jut ilyen kedvezményes hitelhez.

Ezt egy nagyságrenddel lehetne megnövelni abban az esetben, ha az egyébként létező állami garanciaalapot feltöltené és működtetné, és a vállalkozók mögött ez feltűnne vagy feltüntethető lenne, ami a hitelminősítők szemében javítaná a pozícióit.

Bízva abban, hogy ennek a kormányprogramnak a színvonalánál, a tartalmánál, a minőségénél sokkal komolyabb négy esztendő, kormányzati munkát jelentő négy esztendő áll az ország előtt, azt ígérhetem, hogy minden olyan előterjesztést, amely hatástanulmánnyal rendelkezik, amely nem pillanatnyi politikai érdekeket szolgál, hanem az ország közép-, rövid és hosszú távú érdekeit, a Magyar Demokrata Fórum ezeket támogatni fogja, mert az országnak olyan politikai elitre van szüksége, amely a munkáját - akár kormányzati oldalon, akár ellenzéki oldalon teszi a dolgát - csak felelősséggel, a nemzeti iránti felelősséggel tegye és teheti.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu