KATONA KÁLMÁN (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A programnak van egy nagyon nagy előnye. Ahogy olvasom többször egymás után, úgy érzem, hogy nagyon sok mindent bele lehet érteni, aztán nagyon sok mindenre azt lehet mondani, hogy nincs benne. Ez a kettő arra ad nekem lehetőséget, hogy elmondjak néhány olyan javaslatot, amit szeretném, ha a leendő miniszterek, miniszter urak, a kormány beleértene ebbe a programba, illetve úgy értelmezné, hogy hatékonyabb, jobban végrehajtható legyen ez a program.

Elsősorban az infrastruktúra, környezetvédelem kérdéseivel foglalkoznék, és ezen belül is elsőként arra hívnám fel a figyelmüket, hogy az út-korszerűsítési program elkészítése helyett talán inkább a felújításokat kéne megkezdeni. Ezen belül is a program, illetve a felújításütemezés helyett a közútkezelési szabályzatot kéne betartani. Ugyanis van ilyen. Van egy olyan szabályzata a magyar kormánynak, amely előírja, hogy milyen ütemezésben, hogyan kell karbantartani az útjainkat; s miközben nagy sikerrel megépültek Magyarországon, azt gondolom, Közép-Európa, de lehet, hogy egész Európa legdrágább autópályái, az alsóbb rendű utakat oly mértékben elhanyagoltuk, hogy mintegy ezermilliárdnyi lemaradásunk van.

Ezt a munkát el kell végezni, és ehhez kapcsolódóan a program azt mondja, hogy a leginkább igénybe vett utakon a 11,5 tonnás burkolatmegerősítést is el kell végezni. Nem ezt vállaltuk, képviselő urak, az Európai Unió felé; mi azt vállaltuk, hogy a nemzetközi forgalom által használt utak burkolatát és ezeknek a hídjait megerősítjük, és ez nem halasztható. Itt nagyon szigorú vállalásaink vannak.

Forrásoldalról mindig elmondjuk, a Magyar Demokrata Fórum programjában benne van, és annyira logikusnak tűnik, hogy nem is értem, hogy miért nem valósul meg az útalap létesítése. Az útalap egy olyan alap, amelybe az üzemanyag árába beépített adótartalom kerül. Most is benne van egyébként, tehát nem új illetékre, új adóra gondolunk, hanem csak az útkarbantartásra kell irányítani ezt. Ez százmilliárdnál nagyobb összeg, amely úthasználat-arányos bevételt tesz lehetővé, hiszen kisebb járművek kevesebb üzemanyagot, nagyobbak többet használnak.

A program másik pontja a korszerű, pontos, tiszta vasút kérdése. Az, hogy nem indult el a vasúti reform, azt gondolom, már senkit nem lep meg 15 éve, de egy dolgot mindenképpen meg kéne tenni rövid időn belül: ez pedig a MÁV-állam szerződés megkötése. Ebben rögzíteni kell, hogy milyen szolgáltatásért mennyit fizet az állam, mennyiért szállítja a MÁV a nyugdíjasokat, a diákokat, milyen támogatást kap a személyszállításhoz, mert akkor már a MÁV-nál valamilyen üzleti terv létesíthető lenne. Az elmúlt években sajnos ezt a szerződést sem kötötték meg, nemhogy a kifizetés nem történt meg ehhez.

A másik egy egységes személyszállítási szabályzat, ezt mondja a programtervezet. Én azt mondom és azt kérem, hogy a személyfuvarozási törvényt hozzuk meg, a személyfuvarozási törvény az, ami meghatározza, hogy milyen viszonylatban milyen tömeg-, illetve közösségi közlekedési eszközt preferál az állam, melyet támogat.

(16.10)

Nyilván hosszú távon vasút, autóbusz, elővárosi, helyi közlekedés, mert ugyanis ebben lehetne megfogalmazni azt, hogy például Budapest, a nagyvárosok helyi közösségi közlekedése milyen támogatást kapna. Ennek mentén lehetne tervezni, nem esetleges lenne, mint ahogy a programba be van írva Budapest, Debrecen, Miskolc, Szeged villamoshálózatának fejlesztése. Nem tudom, miért pont ez van beírva. Azt gondolom, amellett, hogy ez egy jó ötlet, ezt úgy lehet rendezni, hogy van egy normál személyfuvarozási rendszer, és ezen belül meg vannak határozva a támogatások rendszerei.

A környezetvédelmi résznek, fejezetnek közel 80 százaléka a vízről szól. Tudjuk, érezzük, hogy árvizek vannak, tudjuk, hogy tenni kell ezek ellen. Sajnos, a programtervezet árvízi beruházásnak tekinti a Vásárhelyi-tervet, ami eredetileg egy komplex természetvédelmi, területfejlesztési projektként indult, és az lenne jó, ha így is folytatódna, erre még van lehetőség. Ugyanakkor arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a magyar vízzel kapcsolatos problémák döntő többsége nem abból adódik, hogy sok a víz, hanem abból adódik, hogy kevés. A vízhiányról a programtervezet egyáltalán nem szól, a vízhiánykezelés kérdése szerepelhet a mezőgazdaságon túl a hajózás, az ivóvízellátás, a holtágak vízellátása, a rekreációs tavak kérdésénél; a mezőgazdasági részben is, ahol talán a belvíznek valahol meg kellene jelennie, egyetlen mondatot találtam ez ügyben. Ez korrekcióra szorul.

Az informatika kérdése. Volt önálló Informatikai Minisztérium, ez az önálló minisztérium most megszűnik, de sajnos az a helyzet, hogy két központja van az informatika kezelésének, továbbra is fennáll. A korábbi struktúra eredménye volt a két hálózat kiépítése, most sem látok sok esélyt arra, hogy rendeződjön az informatika dolga, miután a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban - illetve most az informatika is odakerült -, illetve a Miniszterelnöki Hivatalban megvan a két központ. Azt gondolom, ez korrekcióra szorulna, talán még nem késő, amikor a struktúrát rendezik.

Számomra talán a legsúlyosabb része az energiapolitika, de egy pillanat erejéig visszatérnék egy nagyon pozitív eleméhez a programnak. Ez pedig a víziközmű-törvény megjelenése. Ennek nagyon örülök, ezt támogatjuk, nagyon fontos lenne, hogy a több száz szolgáltató valamilyen egységes árképzési rendszerbe kerüljön, hogy a hatékonyság növekedjen, tehát ennek a törvénynek a hiányát régóta érezzük. Lehet, hogy egy közszolgáltatási hivatal is kellene ehhez, a törvény egy vízi közművel foglalkozó hivatalban gondolkodik. Azt hiszem, az összes ilyen típusú közszolgáltatás egy hivatalban kezelhető lenne, a takarékosság jegyében ez lenne az üdvös.

Az Energia Hivatal önállóan működik. Néhány szót szólnék még az energiapolitika kérdéséről. A megújuló energiák kellő súllyal vannak kezelve a programban. Kevés a konkrétum, de az üzenet mindenképpen olyan, ami üdvözlendő. Ami szerintem nem kellő súlyt kap, és sokkal nagyobbat kellene kapnia, ez a takarékosság, az energiatakarékosság kérdése. Elég közhelyes az a mondat, hogy a meg nem termelt energia a legolcsóbb és a legtisztább, ebben nagyot lehet fogni. Komplett erőműveket lehet megfogni, ha a gázkészülékekre egy jó programot indítunk. Gondoljanak az elavult, rossz gázmelegítőkre a lakásokban, 20-30 százalékos hatékonysággal; ma már 60-70 százalékos készülékek vannak. Ezen az úton nagy sikert lehetne elérni, erre felhívom a figyelmet.

Végezetül szólnék néhány gondolatot az árakról. A Demokrata Fórumnak az az álláspontja, hogy költségalapú ár kell, meg kell fizetni azt az árat, amibe az előállítás kerül, de ezt nagyon szigorú ellenőrzés mellett kell megfizettetni. Tehát az árképzést nagyon keményen kell szabályozni, ugyanakkor arra hívom fel a figyelmet a híreket olvasva, nehogy azt higgyék, hogy a kisfogyasztó a szegény, a sokat fogyasztó meg a gazdag. Ez nem így van! Azt gondolom, hogy vannak fiatal menedzserek, egyedül élő emberek, akik kis lakásban keveset fogyasztanak, miközben jól keresnek, és vannak nagy családok, akik házban élnek, sokat fogyasztanak, sok gyerekkel, nagymamával, tehát olyan közösségben, amelyik sokat fogyaszt. A tervezetek, amelyeket eddig ismerek, ilyen szempontból nem jók.

Az lenne a kívánatos, hogy fizesse meg mindenki rendesen az energiaköltségét, és aki rászorul a támogatásra, az kapja meg. Így azt a közel 200 milliárdos kiadást, amit erre költünk, szerintem 50-60 milliárdból meg lehetne oldani, ha jól célzottan megtaláljuk - és ezt önkormányzaton keresztül -, és akkor meg tudnánk oldani egy olyan jelentős problémát, ami évek óta feszíti a költségvetést. Kérem, hogy ennek szellemében járjanak el.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu