POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Nehéz lenne megmondani, hogy hány órája, talán hat órája folyik már a kormányprogram vitája. Volt időm elgondolkozni, hogy végül is mi értelme van ennek a vitának, egymás mellett beszélünk-e el, ki-ki a maga közönségéhez, választóihoz szól, vagy van-e egyáltalán esély bármilyen kérdésnek az érdemi tisztázására, akarnak-e egyáltalán őszintén szembenézni néhány kérdéssel.
E tekintetben a miniszterelnök úr, miniszterelnök-jelölt úr bevezetője nem sok jóval biztatott; olyan általánosságokat járt körbe, ami inkább a mellébeszélés felé húzta el a napot. Az államreform nem lényegtelen dolog, de hát pontosan tudjuk, hogy ennek inkább szimbolikus, morális jelentése van, ahogyan talán ön fogalmazta meg, az állam magán kezdi, de ettől az a magyar költségvetést, államháztartást fenyegető válság, 10 százalék körüli államháztartási hiány nem fog megoldódni. Morálisan fontos, de azért valljuk be, itt az ön beszédében és a fölszólalók körében is ez inkább afféle pótcselekvésként, gumicsontként jelenik meg.
Én ennél sokkal fontosabbnak és fájdalmasabbnak látom azokat az intézkedéseket, amiket az oktatás, az egészségügy területén önök jeleznek - nem mindent mondanak el őszintén, de jeleznek -, és amiről a súlyához képest most nem beszélünk világosan.
Az szerepel az önök programjában, hogy a gyerekeink, a magyar diákok 50 százaléka, akik ma önköltséges képzésben vesznek részt, legalább annyit kell hogy fizessenek, amennyibe az ő képzésük, a képzési normatíva, illetve a fenntartási normatíva kerül. Ezt ma a törvény megszabja; nem olyan régen, 2005-ben módosítottuk legutóbb a törvényt, annak 3. számú melléklete ezt leírja. Leírja, hogy ez a nemzetgazdasági átlagkereset hányszorosa. A nemzetgazdasági átlagkereset a 2005-ös adat szerint 158 ezer forint. A legolcsóbb képzés a nemzetgazdasági átlagkereset két és félszerese; az óvónő, a tanítónő 380 ezer forintot kell hogy fizessen, szemben a mai önköltséges árakkal, a 70-80 ezerrel. A legdrágább képzés - orvosi, művészeti képzés - másfél millió forint. Tudom, hogy ön Pápán született, azt is hallottam egy riportfilmben, hogy az ön szülei szegény emberek voltak. Az enyémek is. Biztos vagyok benne, hogy sem az én szüleim, sem az ön szülei nem tudták volna kifizetni a közel 400 ezer forintot - ön tanítónak, tanárnak készült -, sem a másfél millió forintot, ha orvosnak készül valaki.
Ausztriában két éve van tandíj, törvény rögzíti. Tudják, mennyi a bécsi egyetemen a tandíj? 400 euró - 100 ezer forint. Az az abszurd helyzet áll elő hamarosan Magyarországon, hogy egy szegény család gyermeke nem engedheti meg magának, hogy Budapesten tanuljon, mert négyszer annyit kéne fizetnie, mintha Bécsben járna egyetemre. (Kuncze Gábor: Most nem mondasz igazat!) Abszurdum! (Kuncze Gábor: Nem mondasz igazat! Az abszurdum az!)
Kedves Kuncze Gábor! Én tisztelettel végighallgattam a tiszteletlen megjegyzését, és kérem, ne folytassa. (Kuncze Gábor: De én nem mondtam hülyeségeket, azért hallgattad végig! - Moraj a Fidesz padsoraiban.) Befejezte, elnök úr? (Kuncze Gábor: El se kezdtem! - Zaj, derültség.) Ha viccet kíván mesélni, szívesen meghallgatjuk. (Kuncze Gábor: Nem értenéd, az a probléma vele! - Hangos moraj, közbeszólások a Fidesz padsoraiban. - Az elnök csenget.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés