GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök-jelölt: Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Házelnök Asszony! Mélyen tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Köszönöm szépen a vita lehetőségét. Köszönöm szépen, hogy a benyújtott kormányprogramban foglaltakat támogatták, kritikával illették, kiegészítették, módosító javaslatokat tettek. Ezeket végiggondoljuk, megfontoljuk, a legjobb tehetségünk szerint és a szándékainknak megfelelően építkezünk ezekből.

Miről szól az ország előtt álló legnagyobb kihívás? Arról, hogy az igazi nagy történelmi dilemmára, amely elődök hosszú sorának komoly fejtörést okozott, hogy haza és haladás ügyét hogyan lehet összekapcsolni, vajon erre a dilemmára a mai Magyarország képes-e választ adni. A parlament mindig nagyon csalóka képet mutat. A parlamentben okszerűen és érthető módon kormánypártiak és ellenzékiek ülnek. Aki csak a parlamentet látja, könnyen azt gondolhatná, hogy a nagy kérdések, a legfontosabbak ekként osztják meg az ország lakosságát. Miközben, azt hiszem, a legnagyobb kérdés, a haza és haladás dilemmájának kérdése elsősorban nem megoszt, hanem együtt tartja az országot.

Sokaknak fel volt adva a lecke az elmúlt másfél évszázadban, sokszor kellett megbirkózni ezzel a dilemmával politikusoknak. És nem csak kormányról vagy miniszterelnökről beszélek, ugyan, dehogy! Balga lenne az a kormány és balga az a miniszterelnök, aki úgy gondolná, hogy erre a kérdésre ő egymagában - bármennyire elhivatott, bármennyire megáldotta a sors tehetséggel és nyilván nem egy esetben ilyen-olyan fajta emberi nyavalyával és fogyatékossággal - tud hatásos választ adni. Ez a kérdés Magyarország dilemmája. Megmaradni a világban magyarnak, de nem bezárkózva, együtt menni a világ folyásával, sőt megpróbálni nem megrettenni attól, hogy a világ alakulását befolyásolni kell, nem megijedve mindattól, amit a változó világ ránk testál, hanem azt mondani, hogy gyerünk, magyarok, meg tudjuk ezt csinálni, és mindeközben horizontunkat az egymással való pörlekedésből, vitából a nagy történelmi kihívásokra helyezni. Ez az igazi kérdés!

(10.40)

Ehhez a dilemmához képest a vita jelentős része a megoldáshoz sokat, kézzelfoghatót nem tett hozzá. De ez nem azt jelenti, hogy fel kellene adni az együttmunkálkodásnak az abban való elkötelezettséget és az abban való érdekeltséget; nem, csinálni kell. Nem érdekes, ha nem megy most a kormányprogram vitájában; nem érdekes, ha sokan úgy gondolják, úgy látják, hogy folytatódnak a korábbi kisstílű politikai viták. Érdektelen, tudniillik a nagy ügy mellett ez eltörpül. Eltörpül, hogy buta, méltatlan vádak is elhangzanak; hogy szokásos praktikákkal politikusok - és most nem mondom, hogy kormánypártiak vagy ellenzékiek - előszeretettel kiforgatják egymás szavát, és méltatlanul vádolják meg egymást, nem egy esetben hazafiatlannak feltüntetve a másikat, vagy éppen azzal vádolva, hogy nemzetének rossz sorsát kívánná. Nem fontosak, a szó ebben az értelemben érdektelen.

Nem tudnak olyat mondani, hogy eltántorítsanak attól, hogy újra és újra meg kell próbálni együttműködni, mert ezt az országot tízmillióan itt, a határon belül és sok millióan a határon kívül olyannak szeretnénk látni, amelyben van értelme az együttműködő partnerségnek, amelyben van értelme a közös cselekvésnek.

Menni vagy maradni, haladás vagy maradás - ez a nagy dilemma. Úgy általában azt mondani, hogy menjünk, de igazából, ha csak arra futja ezek után, hogy védjük a mait, védjük a pillanat erényét, ezzel sokra nem megyünk. Igazságos-e ez az ország? Helyét találja-e benne mind a tízmillió? Úgy gondolják-e a legeldugottabb falvakban és a legelegánsabb negyedekben egyaránt, hogy magyarnak lenni nemcsak jó, hanem könnyű is? Azt gondolom, hogy nem. Tele van gyötrődéssel ez az ország, ott van benne a szegénység, ott van benne a kitaszítottság, ott van benne a reménység is. De ha ez így van, akkor azt gondolják sokan, hogy egyszerűen a szép szó vagy a jó szándék elég megváltoztatni a világot? Én azt gondolom, hogy nem.

A politikusoknak az első számú feladata átalakítani az országot annak érdekében, hogy az intézményeinkben, szabályainkban ott rögzült igazságtalanságból egyre kevesebb és kevesebb legyen, mert ha igazságtalan az ország, akkor ezt az igazságtalanságot nagyobbrészt a társadalmi együttműködéseknek intézményekben és szabályokban rögzülő kivetülése határozza meg. Ha igazságtalan az ország, és sokan kivetettnek találják magukat benne, akkor át kell alakítani. Azzal nem megyünk sokra, ha azt mondják nekem szavakban, hogy igen, alakítsuk át, de egyébként minden érvük arról szól, hogy miért őrizzük meg a jelent. Azzal nem megyünk semmire, ha nekem azt mondják, hogy Magyarország sikere és jövője tehetséges polgáraiban van, de egyébként pedig minden második mondatuk az, hogy az állam hogyan tegyen még többet. Ha komolyan vesszük, hogy ez az ország polgárainak tehetségére, szorgalmára épül, akkor csak olyan világot lehet teremteni, amely utat nyit és több felelősséget is ad, mert jog és felelősség, felelősség és lehetőség kéz a kézben járnak. Ez lehet az egyetlen vezérlőelv.

Én a haladás pártján vagyok. Azt gondolom, az országnak ez az érdeke. Azokat hívom támogatónak, akik ugyanezt akarják; azokat, akik nemcsak feleselni tudnak, hanem - hogy mondják? - alkotni is. Akkor gyerünk, alkossunk, itt a lehetőség! Alkossunk egy jobb világot! Alkossunk programot, hogy jussunk egyről a kettőre! Akik védeni akarják a ma erényeit, és csak erre futja, azok védeni fogják a ma hibáit is.

Akiknek nincsen bátorsága a ma hibáival szembemenni, és nincsen bátorságuk változtatni, azoknak nincsen bátorságuk, tehetségük és elszántságuk nekimenni az igazságtalannak. Nekünk pedig van, és nemcsak bátorságunk, hanem programunk is; programunk, mely abból indul ki, hogy először is meg kell mondani, hogy miről szól az ország, miről szól az, hogy mi magyarok milyen szerepet kívánunk itt, Európában és a világban. Aztán jön a kormány, a végrehajtó hatalom, és ennek a programnak a részeként mindjárt hétfőn, legelső munkanapján a kormány javaslatok sorát fogja megtenni, aztán kedden újra ül a kormány, és újra javaslatokat fog tenni, és azt várjuk társadalmi partnerektől, azt várjuk a parlamentben ülő sokaságtól, hogy alkotó vitában segítsen átalakítani az országot, nem a kormánypártok javára, nem a kormánypártoknak kedvezve. Ugyan dehogy, ki gondolná?! Az országért! Nem beszélni kell az elhivatottságról, cselekedni érte!

És akik azt mondják, hogy együttműködést kívánnak, azt mondom, hogy rendben, működjünk együtt, működjünk együtt a változtatásokban. Aki csak abban akar együttműködni, hogy tartsuk fenn a status quót, az mozdulatlanságra kívánja Magyarországot ítélni, mozdulatlanságra az igazságtalanságban is, a reményvesztettségben is; mi meg felemelni akarjuk az országot. Akik együtt akarnak működni, azok nem félnek attól, hogy találkozunk és tárgyalunk; azok nem félnek attól, hogy ne állandóan feltételeket fogalmazzanak meg, hogy miért éppen ne találkozzunk, miért éppen ne tárgyaljunk.

Azt kérték, hogy beszéljek világosan az ország gazdaságáról és a felelősségünkről, majd akkor tárgyalunk. Megtettem, világosan és egyértelműen. (Felzúdulás a Fidesz soraiban.) Nemcsak arról, hogy most hol tartunk, hanem arról is, hogy mi ebben a felelősségünk. És azt mondom, tessék tárgyalni, nincs más út, meg kell egyezni. Tessék minden lehetőséget erre felhasználni! Megismétlem újra: akkor jár el helyesen a kormány, ha mielőtt ő maga dönt arról, hogy mit nyújt be az Országgyűlésnek - önök jobban tudják, nagyon sokuk nálam lényegesen régebb óta ül itt az Országgyűlésben, hogy a kormánynak az alkotmányosság szerint kell eljárnia -, először az országos érdekegyeztetésben ott ülő partnerekkel egyeztet, mert ezt írja elő a törvény, aztán a kormánynak előterjesztése van, és azt a parlamenthez hozza. Azok, akik működtették a társadalmi partnerség intézményeit, ezt tudják.

Én ennél többet javaslok. Azt mondom az ellenzéknek, hogy mielőtt a kormány tárgyal, előtte tárgyaljunk. Legutóbb a nyilvánosság volt a vita tárgya, utóbb ismét ez került elő. Ám legyen! Ám legyen! Üljön ott a magyar sajtó, ha ez a feltétel, de tárgyaljunk! A lehető legkönnyebb megmondani, hogy miért nem tárgyalunk, találni mindig okot arra, hogy ne kelljen tárgyalni. Tudják mit? Üljön ott, mert őszintén szólva nem az dönti el, hogy három kamera van ott vagy négy újságíró. Tudják mit? Ha az a feltétel, hogy ne nálunk, akkor önöknél. Tudják mit? Ha nem jó a vasárnap, legyen a szombat.

Tudják mit? Tárgyaljunk, ez a legfontosabb. Tárgyalni és tárgyalni! (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) Megpróbálni nem befelé fordulni saját igazságainkban, megérteni, hogy saját igazságaink minden bizonnyal nem képviselik az egészet. Az a demokrácia lényege, hogy értjük és elfogadjuk, hogy saját igazságaink minden bizonnyal csak részigazságok. Magyarországnak a dualizmus koráig is visszamenőleg rendkívül kevés igazi demokratikus és nagyon kevés igazi parlamenti hagyománya van. Muszáj megtanulnunk együtt élni ebben az országban. Nem lehet úgy élni, hogy az egyik nemzetinek mondja magát, és azt gondolja a másikról, hogy ő nem az.

(10.50)

Nem lehet úgy élni, hogy az egyik magyarnak gondolja magát, a másikról meg azt gondolja, hogy nem az. Nem lehet folyamatosan kiátkozni egymást a nemzeti közösségből. El kell tudni fogadni, hogy az alkotmányosság keretei között jó polgárai vagyunk ennek a hazának, még ha vitatkozunk is. És ez akkor is igaz, ha egy sor ügyben fent fog maradni a vita. De sokkal több az, ami összeköt bennünket. Ami összeköt bennünket, az nem egyszerűen csak történelmi múltunk, nyelvünk, kultúránk, a nemzeti örökség, de összeköt bennünket az a széles talapzatú demokratikus alkotmányos szerződés is, amelyre épül a köztársaság.

Meg kell érteni, hogy szociáldemokratának, liberálisnak, konzervatívnak egyaránt van elég tágas hely a demokratikus Magyarországon. Meg kell tudni érteni, hogy oktalanság a baloldalt kommunistázni, a jobboldalt fasisztázni. Oktalanság a liberálisokat nemzetvesztő, jó ég tudja, minek nevezni. Oktalanság! (Kuncze Gábor: Már ez is elég! - Derültség a kormánypártok soraiban.) Sokkal inkább arra van szükség, hogy engedjük végre, hogy az a nagyon kevés közös hagyomány, ami van, tisztelhető és becsülhető legyen, és nyitottsággal gondolni arra, hogy mindegyikőnk keresi a maga demokratikus gyökereit ebben a szörnyűséges XX. században. Hogy nincs azzal probléma, hogy azt mondja az egyik, hogy Deákban, Andrássyban vagy Eötvösben látja politikai történelmi előzményét. Ám legyen! A nemzeti liberalizmus nagyjai voltak ők. Ám legyen!

Őszintén szólva azzal sincs baj, ha valaki azt mondja, hogy Tisza Kálmán vagy Bethlen. Persze! Hogy vitatható történelmi-politikai örökségük? Igen. Hogy van ennek az örökségnek olyan része, amelyre az új magyar demokratikus Magyarország olyanként tekinthet, amely ezen vagy azon a ponton előzmény lehet? Igen. És persze, hogy azt mondjuk, hogy tessék elfogadni, hogy Mónustól Kéthlyig vagy éppenséggel Bibóig van más örökségi elem is. Olyan nehéz elfogadni, hogy különbözőek vagyunk? Olyan nehéz elfogadni, hogy ezt az országot így együtt fogjuk csinálni? Nézzék! Demokratikus kormányok jönnek és mennek, ez az élet rendje. Az az élet rendje, hogy az emberek választanak, hogy kire bízzák a kormányzást, és közben mások kritikával folyamatosan arra kényszerítik a kormányzókat, hogy újra és újra megkérdezzék maguktól, hogy jó úton járunk-e, alternatívát mutatnak a sokaságnak, és készülnek arra, hogy előbb-utóbb majd ők fognak kormányozni. Nyilván így fog történni: hogy a kormánypártiak arra készülnek, hogy sokáig fognak kormányozni, az ellenzék meg arra, hogy mielőbb visszatér a hatalomba, ez így van rendjén. Ettől nem jó és nem rossz sem egyik, sem másik.

El kell tudni fogadni egymást. Ha nem tesszük, akkor azon az ország veszít - nem mi! Mi itt el fogunk vitatkozni egymással. Azt hinni, hogy majd egy okos hozzászólás, egy ügyes odavágás népszerűséget fog hozni - ugyan, kérem, dehogy fog! Népszerűséget az fog hozni, hogy ebben az országban végre azt fogják gondolni majd sokan, hogy olyan politikai vezetése lett Magyarországnak, amely érti a felelősségét, és érti, hogy hazáról és haladásról együtt kell beszélni, és a feleselés helyett az együttműködés cselekvő felelőssége, az jobb.

Sokat beszéltünk programról. Három percet adjanak, hogy beszéljek valami másról is még itt, a végén (Moraj, közbeszólások az ellenzéki pártok soraiban.), ami nyilván a személyes meggyőződésünk; arról is, hogy minek látom a saját szerepünket politikusként. Mert persze a programok alakítják az ország dolgát, meg alakítják azok a személyiségek is, akik ezt a politikát képviselik kormányon vagy ellenzékben. Nem gondolom, hogy demokratikus politikusként a nemzet kiválasztott vezetője lennék. Nem gondolom, hogy bármilyenfajta váteszi lelkülettel, erős, differenciálatlan küldetéstudattal kell végezni ezt a munkát. Azt gondolom, hogy elsősorban is azzal a hittel kell végezni a munkát, hogy az ember messze van a tökéletestől, mégis arra törekszik, hogy ellenőrizhető és számon kérhető, hogy egyetlenegy tagja a demokratikus sokaságnak, akinek most nagyobb a felelőssége, hogy nem ér többet vagy kevesebbet csak azért, mert most kormányon van, vagy csak azért, mert ellenzékben. Hogy nem a miénk Magyarország, hanem Magyarország mindahányé, aki ma van, és azoké is, akik ezt megteremtették a múltban. Hogy demokratikus politikusok vagyunk, ez a legfontosabb.

Ekként fogok viselkedni, s arra fogom inteni kormányom valamennyi tagját, annak támogatóját, és azt fogom kérni az ellenzéktől is, hogy ilyen módon tegye a dolgát, konzervatívként, liberálisként vagy szociáldemokrataként. Mert a legfontosabb kérdés, hogy nem maradni, hanem haladni, az összeköt bennünket; hogy alakítani a világot, partnerei lenni számtalan országnak, sok-sok régiónak, felvenni a kesztyűt, és nem megijedni ettől. Igen. Hibázni fogunk. Azt tudom mondani, azt szeretném, ha sokkal kevesebbet hibáznánk, mint amennyi jó döntésünk lesz. De nyilván fogunk hibázni. Időnként meg fog majd bicsaklani - éleslátásunk? Nem, ez így képzavaros. Fogunk-e majd rosszul dönteni? Igen, fogunk. Fogják majd időnként azt mondani, hogy a tökéletlenség vagy éppenséggel a hiúság vagy az indokolatlan becsvágy oktalanul beárnyékolta döntéseinket? Biztosan lesz ilyen.

Azt tudom mondani, hogy nem fogunk megijedni a döntésektől, megpróbálunk a döntésekben a lehető legnemesebb módon viselkedni. Vezetni próbáljuk az országot, de nem próbálunk meg uralkodni, én pedig nem próbálok meg vezérként viselkedni. Nem fogom magamat másnak mutatni, mint amilyen vagyok; sok esetben gyötrődő, helyenként csetlő-botló embernek, aki el akarja végezni a dolgát. Nem történelmet kívánok írni, hanem egy jobb ország megteremtésében szeretnék nagyon sokakkal együttműködni, mert ezt az országot sok ezrek, százezrek és milliók tehetsége teheti jobbá. Ebben van nekünk is dolgunk, nem pici, de messze nem a miénk az egész.

Felkészültünk a feladatra. Felkészültünk és készen állunk arra, hogy teremtsünk egy új Magyarországot, közösen sok millióval. A magyar hazáért és a köztársaságért!

Köszönöm szépen. (Hosszan tartó taps a kormánypártok soraiban. - Szórványos taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu