DR. LAMPERTH MÓNIKA önkormányzati és területfejlesztési miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A mai vitanapot azért kezdeményeztük, mert úgy gondoltuk, szükség van arra, hogy itt az Országgyűlés plénumán beszéljünk arról, hogy a költségvetési egyensúly helyreállítása, illetve az elhatározott reformok milyen összefüggésben vannak egymással. Ezt az expozéjában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr nagyon világosan bemutatta, mi az összefüggés a költségvetési egyensúly helyreállítása, a reformok és azok között a folyamatok között, amelyeket most elkezdett a kormány.

Én nagyon természetes dolognak tartom azt, hogy a kormány és a kormánypárti képviselők a reformok megvalósítása ügyében kezdeményezést tesznek az ellenzékkel való egyeztetésre, megállapodásra. Ezért, megmondom őszintén, van bennem némi csodálkozás, amikor az ellenzék vezérszónokai, Navracsics frakcióvezető úr, Dávid Ibolya elnök asszony is, de mások is cinizmussal vádolták a kormányt, a kormánypártokat, hogy most ezekben a kérdésekben mi egyeztetni akarunk. Lendvai Ildikó frakcióvezető asszony nagyon világosan elmondta, én szeretném megerősíteni, tisztában vagyunk azzal, hogy a költségvetési egyensúly helyreállítása érdekében olyan kormányzati lépéseket kell tenni, amelyek egyébként az Országgyűlésben feles többséggel elfogadhatók. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a mi felelősségünk, és készen állunk ennek a felelősségnek megfelelően megtenni a szükséges lépéseket. De nagyon kérem önöket, hogy se a cinizmus vádjával ne illessék a kormányt, se ne próbálják meg félremagyarázni a szándékunkat, amikor azt mondjuk, igenis, azok az átalakító lépések, amelyek az államreform részei, nagy reformátalakító lépések kezdő lépései lehetnének, és mi egyeztetni akarunk ebben az ellenzékkel.

Ennek két oka is van. Egyfelől, mert a szabályozandó kérdések egy jelentős részéhez kétharmados változtatás szükséges az Országgyűlésben, másfelől pedig komolyan gondoljuk azt, hogy értelmes párbeszédnek van helye azokban a kérdésekben, amelyeknek a hatása átnyúlik egy cikluson. Tehát én szeretnék ebben nagyon egyértelműen és világosan fogalmazni, hogy így közelítsék meg ezt a kérdést, és ha lehet - még van idő a mai vitanapon -, akkor próbáljunk meg ebben az összefüggésben tárgyalni komolyan, alaposan, megfontoltan erről a kérdésről; mert egyébként van miről, az egészen bizonyos, hogy az államreformot illetően, a közigazgatási reformot illetően azt nem lehet mondani, hogy nincs alaposan előkészített tárgyalási anyag önök előtt, hiszen a szükséges törvényeket benyújtottuk.

Én a mostani hozzászólásomban nagyon röviden szeretném vázolni az államreform és a közigazgatási reform legfontosabb lépéseit, illetve összefüggéseit. Az államreform céljáról szó esett már ma is és sokszor, azt mondjuk, hogy modern és fejlesztő államot akarunk, és ennek szoros összefüggéseként modern és fejlett Magyarországot. Tehát az államreformnak az a célja, hogy kevesebbet költsünk saját magunkra, erről volt már szó sokszor itt az Országgyűlésben is, és hogy jobb minőségű közszolgáltatásokat nyújtsunk. Ezért én, amikor a közigazgatási reformról beszélek, akkor ezt az államreform részeként szeretném önöknek bemutatni, és szeretnék néhány érvet elmondani amellett, hogy igenis, most van jó ideje annak, hogy ezzel alaposan foglalkozzunk, és ebben létrejöjjön - amennyiben ez lehetséges - az Országgyűlésben egy szélesebb körű konszenzus, mint ami a kormányoldal egyetértését jelenti.

Egyfelől én meg vagyok arról győződve, hogy a kormányunk nagyon jó ritmusban lép, amikor a közigazgatási reformját ideteszi az Országgyűlés asztalára. Európa több országában zajlik most egy olyan közigazgatási átalakítás, amely folyamatba nagyon jól illeszkedik az általunk elhatározott lépéssorozat. Az Európai Unió nem szab korlátot, és nem mondja meg, hogy a közigazgatásukat hogyan alakítsák ki a tagországok, tehát nincsen ilyen előírás. De igenis van a saját jól felfogott érdekünkben alkalmazkodási kényszer, hiszen ha azt akarjuk, hogy az európai uniós tagország, Magyarország közigazgatása, adminisztrációja magas színvonalú adminisztráció legyen, merthogy így tudunk a lehető legtöbb uniós előnyhöz hozzáférni - és most itt nem csak pénzről beszélek -, akkor azt gondolom, hogy igenis ebben a ritmusban nekünk meg kell hozni a szükséges döntéseket. Konkrétumokról fogok beszélni a későbbiek során.

Engedjenek meg előtte egy rövid kitekintést, három országról szeretnék nagyon röviden csak tájékoztatást adni, hogy milyen folyamatok zajlanak. Franciaországban is egy közigazgatási reform zajlik éppen, ahol többek között sok minden más mellett százszázalékos elektronikus közigazgatás célkitűzését fogalmazták meg 2007-re, és már most látszik, hogy ennek a programnak sikere van: 2007 elejéig 5 és 7 milliárd euró közötti megtakarítást vár a francia adminisztráció ettől a programtól. 2007-ben átalakítják a közszolgálat személyi állományát, beleértve a köztisztviselőket és a közalkalmazottakat egyaránt, és vannak olyan területek, ahol jelentős létszámleépítést hajtanak végre, és vannak olyan területek, ahol pedig megerősítik létszámban, szakemberben az adott területet, mert így tudják a mostani kor elvárásaihoz igazítani az országuk adminisztrációját.

Ausztriában egy közigazgatási innovációs program végrehajtása zajlik. Itt az eredmény és forrás, felelősség összehangolását, az e-kormányzat, a szervezeti reformok megvalósítását tűzték ki célnak és azt, hogy az államigazgatási eljárás polgárbarát, gazdaságosabb és hatékonyabb legyen, mondhatom azt, szinte adaptálva a saját országunkra ugyanezeket a célokat, amiben mi most elindultunk. Egyébként Ausztria Európa egyik legmodernebb közigazgatását vallhatja magáénak.

(16.20)

Tehát azt gondolom, hogy ha náluk is ez ilyen fajsúlyosan napirenden van, akkor különösen indokolt, hogy ezt mi is megtegyük.

Tekintettel arra, hogy a rendelkezésemre álló idő igen fogy, csak utalnék arra, hogy hasonló reform van napirenden Ausztriában, Németországban, Hollandiában. Azt gondolom tehát, hogy az európai folyamatokba való beágyazottsága a mi reformunknak igencsak aktuális.

A magyar közigazgatási reform a központi közigazgatásra, illetve az önkormányzati és államigazgatásra vonatkozó részt egyaránt felöleli. A minisztériumok számának csökkentését az új kormány már a megalakulásakor elvégezte, a háttérintézmények összevonásáról a miniszterelnök úr is beszélt. Itt egyetlenegy dolgot szeretnék kiemelni, a területi államigazgatás rendbetételét, korszerűsítését, új szerkezet kialakítását. Elég, ha csak egy számot mondok: ma a megyei szinten 42 állami szerv létezik, 42 államigazgatási egység végzi az államigazgatási feladatokat. Indokolatlanul túlburjánzott ez az adminisztráció területi szinten és a központi szinten egyaránt.

Itt szeretnék egy félreértést eloszlatni. Az én tapasztalatom az, hogy a magyar köztisztviselői kar jól képzett, felkészült köztisztviselőkből áll. Vannak persze kivételek, mint ahogyan minden szakmában. De szeretném elmondani azt, hogy nem a köztisztviselők felelőssége az, hogy így túlburjánzott a közigazgatás szerkezete. A köztisztviselők, természetesen naponta találkozom kollégákkal, látom, hogy érzékenyek erre a kérdésre. Szeretném ezért világossá tenni, hogy ez nem az ő személyes felelősségük. Itt kormányzati ciklusokon keresztül rakódott össze ez a szerkezet, és kormányzati ciklusokon keresztül rakódott össze ez a felelősség is, ami ennek az államigazgatási szerkezetnek a kialakulásához vezetett. S hogy ebben is szeretnénk egy hatékonyabb rendszert kialakítani, azt gondolom, ez egy jó célkitűzés.

A közigazgatási reform része az önkormányzatok átalakítása, az önkormányzati rendszer átalakítása. A kistérségek megerősítése, a választott régió létrehozatala mind olyan célkitűzés, amely egy hatékonyabb, jobban működő önkormányzati rendszert az önkormányzati autonómia megerősítésével együtt tud biztosítani az elkövetkezendő időben.

Hét országos érdekszövetséggel egyeztettem a kormány megbízásából az önkormányzati reformprogramról és annak átalakításáról. A választott regionális önkormányzatok létrehozatalát mind a hét országos érdekszövetség támogatja. A reformprogram többi részét hat érdekszövetség teljes mértékben és egy érdekszövetség részben támogatja. Ez tehát azt jelenti, tisztelt képviselőtársaim, hogy van komoly támogatása az önkormányzati érdekszövetségek részéről az önkormányzati reformnak. Itt a lehetőség, hogy legyen széles parlamenti támogatás is, és a szükséges kétharmados változtatásokkal alakítsuk át úgy az önkormányzati rendszert, hogy az hatékonyabban működjön, és jobb színvonalú szolgáltatásokat nyújtson az állampolgárok számára. Legyen jobb az iskola, az óvoda, a szociális ellátás és mindaz, amit az önkormányzatok nyújtanak az emberek számára, és a mindennapi életvitelük számára fontos.

Tisztelt Országgyűlés! Két nap múlva, a törvények expozéjában az önkormányzati reformot lesz módom részletesen is bemutatni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu