ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! (Nagy zaj.) Tisztelt Képviselőtársaim! Köszöntöm önöket. Kérem képviselőtársaimat, hogy foglalják el helyüket! (Megkocogtatja a csengőt.) Megkezdjük mai munkánkat.

Köszöntöm jelen lévő képviselőtársaimat, a kormánytagokat, a miniszterelnök urat és mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunk munkáját itt, az ülésteremben vagy a médiumok nyilvánossága előtt.

Az Országgyűlés nyári rendkívüli ülésszakának 1. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Podolák György és Németh Zsolt jegyző urak lesznek segítségemre. Kérem képviselőtársaimat, ne feledkezzenek meg csipkártyájuk olvasóba helyezéséről.

Tisztelt Képviselőtársaim! Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr az egyes előterjesztések megjelölésével június 19-étől július 31-éig kezdeményezte rendkívüli ülésszak összehívását. Képviselőtársaim a miniszterelnök úr levelét kézhez kapták, illetőleg ez elérhető a szokásos módon, az elektronikus hálózaton is.

Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt megkezdenénk mai munkanapunkat, kérem, engedjék meg, hogy néhány perc erejéig a magyar szabadság napja előtt tisztelegjünk. E napon történelmünk egyik fontos, beteljesedett álmát ünnepeljük. Akkor, 1991. június 19-én, érvényre juttatva az előző év március 10-én Moszkvában aláírt egyezményt, Viktor Sirov altábornagy, a hazánkból kivonult Déli Hadseregcsoport parancsnoka 15 óra 01 perckor a záhony-csapi hídnál utolsó szovjet katonaként elhagyta hazánk földjét. Így 1944. március 19-e óta ez volt az első pillanat, amikor nem állomásozott idegen katona országunkban - ez ezeréves történelmünkben ritkán adatott meg.

Kedves Képviselőtársaim! Valós felszabadulásunk napja előtt tisztelegve az Országgyűlés 2001. május 8-án elfogadta az ország szabadsága visszaszerzésének jelentőségéről és a magyar szabadság napjáról szóló 2001. évi XVII. törvényt, amely így fogalmaz:

"Népünk Európától való elszakadással, a gazdasági és társadalmi zsákutcába kerüléssel és a morális értékek megrendülésével sínylette meg szuverenitása legutóbbi, közel fél évszázados hiányát. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatásától is érintve történelmünk legújabb fordulata ismét megajándékozta a nemzetet a szabadság kincsével, az ország szuverenitása visszanyerésével. 1991. június 19-én az utolsó szovjet katona is elhagyta a Magyar Köztársaság területét, így az ország népe minden idegen erőtől függetlenül s minden korlátozástól mentesen maga tartja kezében saját sorsát."

Tisztelt Képviselőtársaim! Emlékezzünk büszkén e tizenöt évvel ezelőtti napra, amely nélkül elképzelhetetlen lett volna nemcsak demokráciánk fejlődése, de visszatérésünk Európába, a nemzetek e nagy közösségébe, ahova valójában mindig is tartoztunk. Köszönöm, hogy együtt emlékezhettem önökkel. (Taps.)

Tisztelt Képviselőtársaim! A házbizottság ülésén született megállapodásnak megfelelően napirend előtti felszólalásokra kedden és szerdán kerül sor, tehát a mai napon nem kerül sor.

Felkérem Németh Zsolt jegyző urat, ismertesse a napirenden kívüli felszólalásra jelentkezők névsorát. Jegyző úr!

Forrás: parlament.hu