DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai vita tapasztalata alapján két dolgot bizonyosan ki lehet jelenteni. Elsőként azt, hogy a Házban, oldalaktól függetlenül, egyetértés volt abban, hogy igen, szükséges annak érdekében lépéseket tenni, hogy Magyarország az egyensúlyi helyzetet a mostaninál jobban megközelítse. Egyetértés volt abban, hogy ennek érdekében érdemes áldozatokat vállalni, egyetértés volt abban, hogy halaszthatatlan intézkedésekre van szükség.

Nem volt egyetértés abban, hogy ha ezen intézkedések azt tartalmazzák, amiről mi beszéltünk, akkor az vajon jó-e. Tény és való ugyanakkor, hogy nem hangzott el olyan javaslat az ellenzék részéről, amely ezen intézkedések másra történő terhelését reálisan felvetette volna. (Font Sándor: Nagyon fantáziaszegények vagytok, úgy látszik.) Ebből következően tudomásul kell azt venni, valószínűleg még neked is, Sándor, hogy nincs arra lehetőség, hogy bárki másra át tudjuk hárítani ezeknek a terheknek a viselését, mint akik ezen ország határain belül vagyunk. Éppen ez a dolog lényege. Magyarországon nekünk, magyaroknak, akik itt élünk, a magyarországi vállalkozásoknak van abban felelősségük, lehetőségük és kötelezettségük, hogy azokat a terheket, amelyeket viselni kell egy társadalmi rendszer fenntartása érdekében, befizessék, hogy aztán természetesen állami szolgáltatásokat tudjunk megvalósítani.

Éppen ezért úgy gondolom, hogy a vita ezen tanulsága alapján okkal és helyesen állítottuk fel azt a logikát, amely úgy volt megfogalmazható, hogy rövid távon az egyensúlyjavítás érdekében szükséges intézkedéseket meg kell hozni, ezzel párhuzamosan el kell indítani azokat a strukturális reformokat, amelyek biztosítani fogják, hogy a későbbiek során a magyar államháztartásból ne több pénzzel, de számottevően több forrás felhasználásával működhessenek az állam szolgáltatásai. Ezért kellett elindítani az államreform legfontosabb lépéseit már az elmúlt hetekben, ezért kell a következő hetekben az oktatással, az egészségüggyel és az önkormányzati működéssel kapcsolatos döntéseket meghozni, ott, ahol a kormány jogosult rá, a kormánynak, ott, ahol a parlament jogosult rá, a kormány be fogja terjeszteni a parlament elé. Ezért szükséges a következő két évben előkészíteni a nyugdíjreform továbbfolytatását, mert nyilvánvalóan valamennyien felelősséggel viseltetünk a következő évtizedek magyarországi társadalma iránt is.

Szeretném megköszönni azokat a véleményeket és javaslatokat, amelyek az elhangzott program folytatása mellett érveltek, és természetesen köszönöm azokat is az ellenzék képviselőitől, amelyek arra hívták fel a figyelmet, hogy hol van kockázata a dolgoknak. Ugyanakkor nem találtam az ellenzéki hozzászólások között olyan javaslatot, amely egy más programról, a helyzet más módon történő megoldásáról, reális javaslat megfogalmazásáról szólt volna.

Sajnálom, hogy ez nem hangzott el. Nyilvánvalóan lehetne másfajta programot is meghatározni, azonban a mai vita tanulsága alapján úgy gondolom, hogy a most elhangzott program legfontosabb elemeinek a megvalósítására van szükség a későbbiekben. Ez teremtheti meg annak lehetőségét, hogy Magyarország a következő hét évben igénybe tudja venni az Európai Unió számunkra rendelkezésre álló forrásait, ez teremtheti meg annak lehetőségét, hogy a következő években a nemzeti finanszírozás rendelkezésre álljon a központi költségvetésből azoknak az európai programoknak a megvalósításához, amelyek Magyarországon egy modern államot, egy modern infrastruktúrát, egy modern társadalmat tudnak kialakítani, ennek összes konzekvenciájával, összes előnyével is.

Szeretném felhívni ugyanakkor a figyelmet egy bizonyos mértékben élcelődésként elhangzott gondolatra, annak azért a komoly oldalát megfogva. Amikor arról beszélünk, hogy valamennyiünknek van felelőssége abban, hogy Magyarországon mi történik, valamennyiünknek van felelőssége abban, hogy a magyarországi lakosság, a vállalkozások a közteherviselésben milyen arányban vesznek részt, akkor arra kérem ellenzéki képviselőtársaimat is, hogy vegyék figyelembe a most elkészített javaslatoknak azt a tartalmát, amely éppen azt szolgálja, hogy egy szélesebb adóviselő alapon történjen a közterhek befizetése a következő időszakban Magyarországon. Mert ebben bizony, bármennyire is voltak változások évente az adórendszerben, mindig csak töredékes megoldást sikerült találni.

Remélem, a mostani javaslatok hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy ez a bizonyos adóalap-szélesítés bekövetkezzen Magyarországon. Több ilyen javaslat van az Országgyűlés előtt, ezekről nyilván a következő órákban, a következő napokban sokat fogunk majd vitatkozni. Kérem önöket, hogy ezt a logikát, ezt a gondolatot önök is képviselve tegyenek majdan javaslatokat ezeknek szélesítésére és stabilabbá tételére.

Szeretnék reagálni azokra a felvetésekre is, amelyek annak kapcsán hangzottak el, illetve nem hangzottak el, amit elmondtam az első hozzászólásomban. Nevezetesen, elmondtam pontosan azt, hogy ha ebben az évben nem cselekszünk, akkor az év eddigi szakasza költségvetési számainak alakulása után mely kiadási tételekben várható lényeges elmozdulás ahhoz képest, mint ami az eredeti tervben szerepelt. Nem volt még május végéig ezekben a tételekben érdemi, meghatározó mértékű elmozdulás. Ha azonban figyelembe vesszük a várható folyamatokat, akkor az általam elmondott tételeknél lényeges túllépés lehet bizonyos kiadási tételekben.

Ángyán képviselő úr ennek hatására felvetette itt, hogy nem ezt kérdezték. Képviselő úr, pontosan ezt kérdezték, pontosan ezt tették fel kérdésként. Ja, ha ön arra is választ szeretne, hogy vajon az egyes előirányzatok fölött ki rendelkezik, vajon az egyes előirányzatok miért lesznek annyiak, amennyiek, akkor, azt gondolom, ezt valamennyi képviselő pontosan tudja. Erre nem kell külön válasz senki számára sem. Azt gondolom, hogy nem hangzott el olyan javaslat öntől sem, mint ahogy más ellenzéki képviselőtől sem, hogy persze, akkor a továbbiakban ne fizessük a gyógyszerek támogatását, ha 90 milliárddal magasabb gyógyszerkiadás várható a következő évben. Igen, át kell alakítani ezt a gyógyszer-támogatási rendszert, mert, gondolom, önök is elismerik, hogy ha megkérdezik bármelyik ismerősüket, akkor azt mondja mindenki, ha őszintén néz a tükörrel szembe, hogy sok feleslegesen kiváltott, fel nem használt, állami támogatással megfinanszírozott gyógyszere van kinek-kinek odahaza, a szekrény fiókjában, a spájzban vagy a hűtőszekrényben, ki hol tartja ezeket a gyógyszereket. Azaz sokkal takarékosabb és sokkal okszerűbb felhasználásra kell mindenkit kérni ezekben a dolgokban.

Nyilvánvalóan senki nem tett arra sem javaslatot most az ellenzék részéről, hogy más kiadási előirányzatok, amelyek vélhetőleg túl fognak teljesülni az év végéig, most és azonnal kerüljenek berekesztésre. Nem tettek ilyen javaslatot a humán normatíva felfüggesztésére és másra sem. Ugyanakkor természetesen a kormánynak megvan az a kötelezettsége, hogy év közben a kormány intézkedjen annak érdekében, hogy ezen előirányzatok túllépése korlátozott legyen, azaz ne haladjon túl egy elfogadható, szakmailag indokolható mértéket. Azt gondolom, a kormány ezt a felelősségét értve, és ezzel a felelősséggel élve is a szükséges intézkedéseket részben az elmúlt napokban meghozta, és remélem, a parlament partnerünk lesz abban, hogy az egyébként megteendő intézkedéseket a következő napokban megvitassa, és majdan júliusban, a zárószavazáson ezeket a javaslatokat elfogadja.

Nem gondolom, hogy Magyarországon olyan alternatívája bárkinek lenne, hogy ha nem intézkedünk, akkor majd jó lesz. Nincs olyan alternatíva sem, hogy csökkentjük az adókat, és majd több lesz a bevétel belőle. Ugyanis ezt a kockázatot egyetlenegy európai állam az elmúlt húsz évben nem tudta felvállalni, és nem is valósult meg náluk.

Ezért azt gondolom, hogy reális pályán kell maradni. Reális pályán kell maradni az ellenzéknek, és reális pályán kell maradni a kormánypártoknak is. Olyan programot kell letenni, amely nagy valószínűséggel biztosíthatja azt, hogy Magyarország egyensúlyi helyzete javuljon, hogy a befektetők bizalma fennmaradjon Magyarországgal szemben, hogy képesek legyünk arra a nemzeti finanszírozásra, amely szükséges az Európai Unió évente nagyjából 800 milliárdos fejlesztési forrásainak igénybevételéhez. (Font Sándor: A Fitch Ratings megmutatta ezt a bizalmat.) Font képviselő úr, majd ha szót kap, akkor el fogja mondani. (Font Sándor ismét közbeszól.)

Ha pedig ezt meg tudjuk valósítani, ekkor van lehetőségünk arra, hogy a modern Magyarországot felépítsük, hogy a modern Magyarország fejlesztéseit megvalósítsuk, mert meggyőződésem szerint ez érdeke valamennyiünknek. Érdeke lenne Font Sándornak is, ha odafigyelne, érdeke mindazoknak, akik Magyarországon akarnak boldogulni, élni, a későbbiek során jobban annál, mint ahogy eddig sikerült. Azt remélem, hogy ebben egyetértés lesz itt a parlamentben, és azt remélem, hogy a politika most az egyszer felül fog emelkedni azon, amin felül kell emelkednie, mert a felelősségünk a jövő érdekében sokkal nagyobb annál, semmint hogy kicsinyes vitákban próbáljunk egy ilyen programot lebecsmérelni, semmint hogy kicsinyes vitákban próbáljunk egy ilyen programot lehetetlenné tenni.

Szerintem ez a tét, erről kell beszélnünk a következő időszakban, és ezt kell megvalósítanunk. Ennek felelősségét átérezve, azt gondolom, valamennyiünk felelőssége az, hogy ezt sikerüljön megvalósítani a következő időszakban. Ezzel tartozunk a jövőnek.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

(20.40)

Forrás: parlament.hu