DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! A mai politikai vitanap címe "Reform vagy megszorítás?", és az ellenzéki képviselőtársaim mindvégig azzal érvelnek, hogy reformokról valójában nincs szó, kizárólag kemény megszorító vagy más néven kiigazító intézkedések következnek az előttünk álló években. Ha azonban azt nézzük, hogy milyen államreformot kíván a kormány megvalósítani, akkor világosan láthatjuk, hogy ennek az államreform-koncepciónak nincs semmilyen közvetlen kapcsolata a megszorításokkal vagy más néven kiigazításokkal.
Világosan látnunk kell azt is, hogy az államreform nem most kezdődött, ez a folyamat már négy éve tart, és az ellenzéknek volt szerepe abban, hogy sokkal lassabban haladt annál, mint ahogy ezt 2002-ben az akkor hivatalba lépő Medgyessy-kormány, majd 2004. október elejétől a Gyurcsány Ferenc által vezetett kormány elképzelte.
Miért szükséges az államreform? Nem azért elsősorban, hogy a költségvetési kiadásokkal takarékoskodjunk; természetesen azért is, de nem ez a meghatározó szempont. Az államreformot döntően világgazdasági és világpolitikai folyamatok kényszerítik ki, a globalizáció az, amely megköveteli, hogy az eddigi hagyományos állami funkciókat és állami szervezeti struktúrákat újakkal váltsuk fel.
Mi a mai államreform tartalma? Mire törekszik a második Gyurcsány-kormány? Milyen alapvető változtatásokat kíván elérni? Mindenekelőtt döntő fordulatot kíván megteremteni a központi kormányzati szervekben, a központi közigazgatás szférájában. Egyfelől valóban csökkenti a minisztériumok számát, csökkenti az állami vezetők számát, csökkenti a főosztályok számát, csökkenti a központi hivatalok és a kormányhivatalok számát. Ez azonban önmagában kevés, ennél sokkal jelentősebb az, hogy a magyar központi kormányzás egyik legfontosabb problémájával, az úgynevezett ágazati részérdektúltengéssel néz szembe; összkormányzati szempontokat kíván érvényesíteni, ezért alakítja ki azt a miniszteriális szervezetet, amely mostanában jön létre, de ezt a célt szolgálja például az államreform-bizottság létrehozása vagy a nemzeti fejlesztési tanács, illetőleg a mellette működő ügynökség megteremtése is.
Összkormányzati szempontokat természetesen a Fidesz is érvényesíteni kívánt. Stumpf István korábbi kancelláriaminiszter úr gyakran hangsúlyozta, hogy a Miniszterelnöki Hivatal a kormányzás zászlóshajója, és megpróbálkozott azzal, hogy az ágazatok visszaszorításával egyfajta összkormányzati nézőpontot, szempontot érvényesítsen. Azonban ez neki sem, és meg kell jegyezni, utódainak sem igazán sikerült. A mostani szervezeti változtatásoknak ez az egyik alapvető célja.
A másik alapvető cél az állam központosított túlhatalmának decentralizálása. Nem véletlen az, hogy nem egyszerűen önkormányzati reformról van szó a választott regionális önkormányzatok létrehozása esetén, hanem átfogó kormányzati, államszervezeti reformról.
(18.00)
A globalizáció kényszeríti ki azt, hogy az unitárius, centralizált állam helyébe olyan államszervezet, olyan államszerkezet lépjen, amely megvalósítja a központi feladatok valóságos decentralizálását. Mit várhatunk a regionális reformtól, melyet sajnos az ellenzéki politikai erők most is akadályozni kívánnak? Mindenekelőtt azt várhatjuk ettől a reformtól, hogy Magyarországot nem egy centrumból, hanem hat plusz egy decentrumból kormányozzák. Ez lehetővé teszi azt, hogy jobban tudjunk alkalmazkodni az európai uniós követelményekhez, nem azért, mert az Unió ilyen berendezkedést előír, hanem azért, mert egyre több uniós ország tér át a regionális államberendezkedésre.
Azt is várhatjuk a regionális reformtól, hogy egyfajta területi kiegyenlítődés megy végbe. Az Európai Unióban 1977 és 1996 között egy felmérés szerint elsősorban azokban az államokban csökkentek a területi különbségek, amelyek áttértek a regionális berendezkedésre, míg az unitárius, egységes államszerkezet esetében inkább a területi különbségek növekedésével találkozhatunk. Ha csak ezt az egy szempontot vesszük figyelembe, akkor is világosan látnunk kell, hogy azok szolgálják az önkormányzatiság érdekeit, és azok szolgálják a magyar vidék, sőt a magyar kistelepülések érdekeit is, akik ezt a regionális átalakítást támogatják. Magyarországon, ahol a rendszerváltást követően drasztikusan nőttek a területi különbségek, egy ilyen változtatás már csak emiatt is elengedhetetlennek tűnik. A regionális államreform kapcsán sokan megfogalmazzák azt a kritikát, hogy itt valójában koncentráció, netán centralizáció zajlik le, és erre utaltak a plenáris ülésen felszólaló ellenzéki képviselőtársaim is. Nem veszik észre, hogy az a hatásköri lista, amely az önkormányzati törvény módosításáról szóló törvényjavaslatban szerepel, döntően decentralizációt tartalmaz, hogy tíz nagy funkció esetében nyolc egyértelműen decentralizációt jelent, és kettő is csak részben centralizációt a ma működő megyei szintről.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szükségesnek tűnik, hogy végigvigyük az államreformot, végigvigyük a decentralizációt, hozzáigazítsuk Magyarország államszerkezetét a XXI. század és a globalizáció követelményeihez. Ne akadályozzák, hanem segítsék ezt a folyamatot! Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés