GÖNDÖR ISTVÁN, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság a törvénycsomagban lévő három törvényjavaslatot, az államháztartás egyensúlyát javító különadóról, a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról, a pénztáradóról és az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatokat megvitatta, és a kormánypárti többség általános vitára alkalmasnak találta. (Márton Attila felé:) Köszönöm szépen, hogy bólogat, képviselőtársam, megerősítve ezt a véleményt.
A kormánypárti képviselőknek az volt a véleménye, hogy az a kialakult helyzet, ami van, az új egyensúly megteremtése részben kiadáscsökkentéssel jár, de a rövid távú egyensúly megteremtése érdekében szükség van bevételnövekedésre is. Volt olyan képviselő, aki azt állította, hogy nem jutottak el hozzá a törvényjavaslatok, de ettől függetlenül is szomorúan tapasztaltuk kormánypárti képviselőként, hogy ellenzéki képviselőtársaink közül többen nem olvasták el a törvényjavaslatokat, és olyan megállapításokat tettek, amelyekre a törvényjavaslat elolvasásánál konkrét paragrafusokat találhattak volna.
Igenis vállaljuk azt, hogy a felelősségünk megvan arra, hogy rövid távon az egyensúlyt megteremtsük. S kell hogy beszéljünk olyan dolgokról - és próbálok az egyszerűtől haladni -, itt elhangzott bizottsági véleménnyel szemben is; sajnos nálunk is azok a kérdések domináltak, hogy hogyan keletkezett, elégséges-e ez a megoldás, kik a felelősek. Új javaslat egy sem született.
A házipénztáradóról szóló javaslat: tisztelt képviselőtársaim, a törvényjavaslat az átlagos napi zárókészlet kétszereséről beszél mint adómentes összegről. Ugyanakkor, ha önök is találkoznak vállalkozókkal, akkor azt tapasztalják hitem szerint, amit én magam is, hogy azt mondják, a házipénztárban formailag, könyvelésileg félelmetes mennyiségű pénzt mutatnak ki, de ha valaki kinyitná a páncélkazettát, annak a pénznek csak töredékét találná ebben. Igen, természetesnek tartom, ha egyszer arról beszélünk, hogy a feketegazdaságot fehérítjük, akkor nem lehet azt büntetlenül megcsinálni, hogy valaki formailag házipénztárban tartja a pénzt, és közben azt elköltötte. Itt még lehetőséget is kapnak a vállalkozások, úgy, mint más törvényjavaslatnál is, hogy azok, akik ezt önként hajlandók felszámolni, alacsonyabb tétellel fizethetik meg az adót.
A különadóról, tisztelt képviselőtársaim. Nagyon sok szó esett a mi kampányunkban arról, hogy társadalmi igazságosságot akarunk. (Bernáth Ildikó felé:) Igen, ez arról szól, képviselő asszony - csak sajnálom, hogy ön nem mondta ki -, hogy az a 4 százalék az évi 6 millió fölötti jövedelem esetén fizetendő azoknál az adóalanyoknál, akik a személyi jövedelemadó-rendszerbe tartoznak. A társas vállalkozásoknál ugyanígy 4 százalék, de szeretném elmondani, ami a bizottsági véleményünk is: ma Magyarországon egy kis- és középvállalkozás körülbelül 11 százalék társasági adót fizet, figyelemmel a különböző kedvezményekre. Ha most a 4 százalékot hozzátesszük, még mindig lényegesen kisebb adót kell fizetnie, mint mondjuk, Szlovákiában, amivel a bizottsági ülésen is ellenzéki képviselőtársaim érveltek. (Közbeszólások a Fidesz soraiból. - Babák Mihály: Nem volt tisztában a kormány!) Bocsánat, itt még arról beszélünk, hogy a 4 százalék és a társasági adó együtt.
(21.30)
Amiről Márton Attila képviselő úr beszél, az az evások köre, ahol mi, kormánypárti képviselők is azt tartjuk, hogy meg kell vizsgálni, hogy esetleg maradhat-e az eva annyi, mint amennyi most, ebben az esetben viszont újra áfaalannyá kell válni az evában lévő vállalkozásoknak. Ez is hozzájárulhat, és erről mi készek lettünk volna bizottságban is folytatni érdemi vitát, de sajnos azon túl, hogy a kis- és középvállalkozások számára Waterloo következik, más javaslat vagy gondolat nem is hangzott el a bizottság ülésén. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Még hosszan kellene mondanom a jegyzőkönyv szerint, hogy mi minden hangzott el kormánypárti képviselőktől, de az időm lejárt. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés