KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azzal szeretném kezdeni, hogy természetesen a költségvetési bizottság általános vitára alkalmasnak tartotta a benyújtott törvényjavaslatot, amelynek a vitájában világossá tettük, hogy a törvényjavaslat preambuluma őszintén fogalmaz, vagyis azért, hogy a költségvetés egyensúlyát javítsuk, a felhalmozott deficitet mérsékeljük, nem elégséges gondoskodni az államháztartás kiadásainak mérsékléséről, hanem bevételnövelő intézkedésekre is sort kell keríteni.

Felhívtuk a vitában a figyelmet arra, hogy nem tekinthető váratlannak a törvény benyújtása, ugyanis még az előző ciklusban ugyanez a koalíció törvényjavaslatot nyújtott be arról, hogy mikorra tervezi megteremteni a feltételeit az eurózónához történő csatlakozásnak. A kormányprogram ugyan nem fogalmaz annyira konkrétan, mint ezt annak idején tettük az időpont vonatkozásában, de eszerint sincs sok időnk az egyensúlyi állapot megteremtésére. A bizottsági vitában világossá tettük, hogy radikális lépésekre van szükség.

Azt is elmondtuk, hogy közös a felelősségünk az ellenzékkel, hogy eljutottunk eddig a pontig; az előző koalíciónak abban, hogy bár évekkel ezelőtt felismerte, hogy a hiány mérsékléséért határozottabb lépésekre van szükség, az ebből fakadó konfliktusok vállalását nem akarta. Az ellenzék felelőssége pedig abban van, hogy nem engedte, hogy a koalíció ésszerű intézkedéseket hozzon. (Font Sándor: Tényleg?) Miközben az ellenzék pontosan ismerte az államháztartás helyzetét, irreális elvárásaival, annak hangoztatásával nem engedte, hogy a szakmailag szükségszerű döntések áttörjék a politikai hezitálás gátját.

A bizottsági ülésen a koalíció képviselői érveik között utaltak a nemzetközi gyakorlatra is. (Font Sándor: Inkább gyalázatosan rágalmakkal...) Tőlünk gazdaságilag fejlettebb ország is rákényszerült az adócsökkentés helyett az adónövelés politikájára. A kényszerhelyzetben a benyújtott javaslat az igazságosság irányába mutat. Nem mindegyik magánszemélyre vet ki különadót a törvény, csak azokra, akiknek a jövedelme eléri a járulékfizetési kötelezettség határát, azaz több mint 6 millió forintig nem kell fizetni különadót. A társas vállalkozások társasági adóját eddig, mondhatom, 1996-tól rendre mérsékeltük. Most rákényszerülünk arra, hogy egy különadóalap után megállapítson a törvény egy különadót 4 százalékos mértékben. Egyetértettünk azzal a megoldással, hogy ezen többletteher már az idén javítsa a költségvetés pozícióját.

A vitában felhívtuk a figyelmet arra, hogy a 2002-es választások előtt a Fidesz-kormány olyan lakásépítési hullámot indított el, amelynek a költségvetésből fizetendő kamattámogatási többlete egyre nehezebb, mondhatom azt, lehetetlenebb helyzetet teremt. Ha önkritikusan szemléljük a bankok és a költségvetés kapcsolatát, akkor igazságosnak kell minősíteni a kormány azon kezdeményezését, hogy a költségvetési támogatásból kapott támogatások, kamattámogatások után bevezeti vagy bevezetni javasolja a 20 százalékos járadékot.

Azt is el kell mondani őszintén a többségi vélemény ismertetőjeként, hogy bármennyire is vártuk az ellenzéki képviselők javaslatát, az érdemi elgondolását az egyensúly megteremtésére - mert ennek a szükségességét nem kifogásolták, illetve nem vitatták -, semmiféle javaslat, érdemi elgondolás az egyensúly megteremtése érdekében az ellenzék részéről nem hangzott el. Mi, a többség pedig azt a javaslatcsomagot, amelyet ez az előterjesztés tartalmaz, támogatásunkról biztosítottuk, s reméljük, hogy az Országgyűlés is egyetért a költségvetési bizottság többségének az álláspontjával.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu