LENGYEL ZOLTÁN, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A T/230. számú törvényjavaslat tárgyalása során, illetve annak szavazásánál ezt az előterjesztést az ellenzék nem tudta támogatni, ezért fogalmazódott meg egy kisebbségi vélemény is a bizottság tagjai körében.

Hogyha az előbb említett és részletesnek mondott indokolást elolvassuk, van egy megdöbbentő mondatrész benne, ami így hangzik: "sőt, legtöbb esetben személyes célra felhasznált jövedelemnek tekinthető a házipénztárban lévő összeg". Nos, tisztelt Ház, úgy tűnik, hogy az előterjesztő úgy gondolja, hogy a magyar vállalkozók a házipénztáron keresztül próbálnak meg a saját hasznukra dolgozni, és ott akarják elsumákolni a pénzt, hiszen tudhatják, hogy nem így van, mert eredménytartalék címén megjelenik a könyvelésben, csak most éppen nem fizet utána adót.

Miniszter Úr! Lehet tágra nyitni a szemeket, egyértelműen látszik, hogy ez az előterjesztés semmi másról nem szól, csak arról, hogy még egy jogcímen a magyar vállalkozókat hátrányba akarják hozni, és akarnak velük egy újabb adónemet fizettetni, pontosan azért, hogy a költségvetési hiányt állítólag pótolhassák, de a várható befizetett adó mértékéből látszik, hogy ez a költségvetés helyzetén nem fog jelentősen javítani. Van egy újabb nyűg a könyvelőknek, van egy újabb nyűg a vállalkozóknak.

Lehet, hogy a gazdaság fehérítése a cél, de mint tudjuk, és mint ismerjük a vállalkozói magatartást és a természetes életösztönt, minél nagyobbak a terhek, annál inkább igyekeznek eltitkolni a jövedelmeket, annál inkább igyekeznek eltitkolni a bevételeket a vállalkozások önvédelmi reflexből egy olyan gazdasági helyzetben, mint amilyenben az ország most van. Valószínűleg így a célját nem fogja elérni a törvény, nem lesz kimagasló adóbevétel ezen a címen.

Nagyon sok esetben a házipénztáron keresztül tudják biztosítani a likviditást, most ezt önök meg fogják adóztatni. Meg fogják adóztatni azt a házipénztárt, ahova gyűjtik bizonyos esetekben a munkabért, hogy a dolgozókat ki lehessen fizetni. És ez az új adónem már csak azért is nagyon igazságtalan, mert nagyon sokan megtehetik azt, hogy kiviszik a cégüknek a pénzét off-shore cégekbe külföldre, hogy ne kelljen adót fizetni, azokat a kisvállalkozókat pedig, akik itt vannak Magyarországon, és ezt nem tehetik meg, házipénztáradóval fogják nyúzni. Ezért mi ezt az előterjesztést nem tudjuk támogatni.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu