PODOLÁK GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Eléggé érdekes a mai napi politikai vita, hiszen a címe úgy szólt, hogy "Megszorítás vagy reform?", és amit végighallgattunk a vita során, nem más volt, nagyon nem más volt (Font Sándor: Reformot nem hallottunk, az igaz!), mint egy konstruktív ellenzéki értékítélet, véleményalkotás, ahol megtudhattuk azt, hogy az ország pénzügyi válságban van, elért minket az államcsőd, több tízezer munkahely szűnt és szűnik meg folyamatosan, összeomlottak a vállalkozásaink, sőt már program van a nők meddővé tételére, a gazdáktól elvettük a földet, sőt ez is további folyamatban van, elindult a falurombolás, szüntetjük meg az életteret, és nem legitim a kormány programja. (Font Sándor: Egész jó elemzés. - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Helyes elemzés! - Taps az ellenzék soraiban.) Mindezek után akkor természetesen be is zárhatjuk a boltot, holnaptól kitehetjük Magyarországra, hogy nem létező ország. Egy nagyszerű programot hallottunk önöktől, reméljük, hogy ez nem így van. (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból. - Font Sándor: Ez már improvizáció volt.)
Ezért szeretnék áttérni arra a feladatra, amit gondoltam, hogy elmondok a mai politikai vitanapon, ami az elmúlt napokban, elmúlt hónapokban és az elmúlt években folyamatosan a vitának központi tárgya volt, ez pedig a gázárral kapcsolatos kérdés. Azt hiszem, a világon egyedülálló olyan speciális ország vagyunk, ahol a politika a homlokterébe emelte a gázár képzését, ahol egyetlenegy olyan speciális áru van a parlamenten belül, amit az ellenzék, a kormánypárt folyamatosan rág, és amivel olyan lehetetlen helyzetet teremtettünk az országban közösen, ami már kezelhetetlen. Hihetetlen az, hogy ma Magyarországon az áruk szinte majdnem mindegyikét árán értékesítik, szinte hihetetlen, hogy Magyarországon a kőolajterméknek minden egyes részét a benzintől a kenőanyagokon keresztül árán értékesítik; egyetlenegy olyan terméke van az ásványolajnak, amit úgy hívnak, hogy földgáz, ami egy teljesen abnormális árképzésen ment végig az elmúlt nyolc évben. Hiszen lehetetlen, ami bekövetkezett, több mint ötszörösére emelkedett az olaj világpiaci ára, és a földgáz ára, ami ebből következik, nem érte el a dupláját.
Abnormális dolog - és ezen vitatkozunk, felelős szakemberek, politikusok -, hogy ma a határon több mint 60 forintért jön be egy köbméter gáz, amit el kell szállítani a fogyasztóhoz, több mint 20 forintba kerül egy köbméter gáz elszállítása, hiszen nyomásváltozáson, lefejtésen, csöveken, rendszereken való továbbjuttatásról van szó, és ezt a gázt adjuk 51 forintért. Több mint 30 forinttal támogatunk minden egyes köbméter gázt természetesen olyan pénzekből, amelyeket máshonnan veszünk el. Ezzel torzítjuk, deformáljuk a fogyasztókat, hiszen olyan irányba tereljük el a fogyasztást, ami senkinek nem jó. (Babák Mihály közbeszól.) Örülök annak, hogy van, aki fölébredt, és most ilyet mond. Nagyszerű érzés az, hogy néha hat a szó is, de pláne, ha az érvek is.
Elérkezett az a pillanat, amikor végig kell gondolni, hiszen a világgazdaságban egy olyan változás következett be, hogy az olaj ára eléri a 70-75 dollárt. Esély nincs a következő években, hogy a kompenzációnak ezt a mértékét érvényesítse bármely - kihangsúlyozom: bármely - kormány. Felelőtlen az a politikus, aki arról a kérdésről beszél, hogy csak torz, durván, degeneráltan torz árakkal kell működtetni, és az árban kell a szociálpolitikát érvényesíteni.
Úgy gondolom, hogy rövid időn belül ez a kormányzat nem tehet mást, mint hogy a gáz árát piaci értékre fogja növelni; gondolom, hogy folyamatosan úgy (Dr. Salamon László közbeszól.), hogy a lakosságnak azt a rétegét érje el a támogatás mértéke elsősorban szociális alapon, akik erre a leginkább rászorultak. Rendkívül fontosnak tartjuk, hiszen még meg sem jelentek ezek a szempontok, örülök, hogy kritizálják, de kiemelten fogunk foglalkozni azzal, hogy az alaptámogatás meghatározott társadalmi csoportoknál egy szociális alapon biztosított kompenzáció legyen. Ez érje el a nagycsaládosokat, a fogyatékos személyeket, valamint a kisnyugdíjasokat, a tartósan munkanélkülieket, és ez az átalakítási intézkedési csomag ezen csoportok részére a lehető legkisebb teherrel járjon. Úgy látjuk, és a felmérések azt bizonyítják, hogy nem kevesebb, mint 1,1-1,2 millió háztartást kell hogy elérjen a szociális alapú gázártámogatás, illetve a távhőtámogatás.
Gondolom, mindannyiunk számára természetes kell hogy legyen, hogy az igénybe vett szolgáltatásokért, a megvásárolt termékekért fizetni kell. Így van ez alapvető szükségleteinket kielégítő szolgáltatásoknál, az egyéb termékek esetében is. Rendkívül fontos, hogy az energetikai reformintézkedéseknél egy másik összetevőben is jelentős változás következzen be, ez pedig az energiafelhasználás hatékonyságával kapcsolatos. Közismert, hogy Magyarországon a felmérések alapján sajnos körülbelül 30 százalékkal több energiát használunk fel a háztartásban, mint ami indokolt lenne. Ez mindenféleképpen elgondolkodtató, hiszen úgy építettük meg házainkat, akár a paneleket, akár a családi házainkat, úgy működnek intézményeink, hogy átlagosan 30 százalékkal több energiát használnak el. Ez rossz annak, akinek ki kell fizetni, rossz az ország energia- és külkereskedelmi mérlegében, hogy ilyen nagy számok jelennek meg.
Abszurd dolog az, hogy ma Magyarországon a legtöbb lakást, panellakást a kilinccsel hőszabályozzák, tehát az ablaknyitással. Szükséges, hogy ebben minél előbb lépjünk. Úgy gondolom, hogy a Gyurcsány-kormánynak a Panel Plusz program felújítással kapcsolatos kezdeményezése, amely 118 ezer lakást ért el, és az elmúlt évben 20,4 milliárd forint támogatás lett megítélve a pályázatokra, hozzásegít ahhoz, hogy ezek a reformfolyamatok sikeresek legyenek, hogy hatékonyabban tudjunk energiát felhasználni.
(18.50)
Itt szeretném tisztelettel megkérni az ellenzéki képviselőtársainkat, akik februárban a hatósági árat nem voltak hajlandóak megszavazni itt a parlamentben, amelyet Orbán Viktor kezdeményezett a luxusárak, tehát a luxusnyereség visszafogása kapcsán - ugye, emlékeznek rá, a villamos energiát termelő vállalatok és elosztóvállalatok luxusárait, nyereségét illetően -, ha belépnek ezek az intézkedések, remélem, hogy ezt nem fogják akadályozni, és kritikai észrevétellel a médiában hangosan megjeleníteni.
Gondolom, épp a jelenlegi speciális helyzetben szükség van a hatósági ár megjelenítésére, egészen addig, míg 2007 júliusától az abszolút szabad piac ebben a kategóriában be nem indul. Bízom az önök együttműködésében.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés