SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Megpróbálok visszafogottsággal nyilatkozni. A bizottsági ülésen már említettem, hogy nagyon nem szimpatikus számomra, amikor az Országgyűlés padjaiból a hazai vállalkozókat potenciális bűnözőként állítjuk be. Tehát én nagyon kérnék mindenkit, hogy megfelelő visszafogottsággal nyilatkozzon akkor, amikor egy olyan csomag van előttünk, ahol a hazai vállalkozások több tízezrét végül is a tönkremenetel veszélyezteti. Kezdhetném az evások meghurcolásával, a házipénztárak megadóztatásával, a társasági adóátalány bevezetésével, és sorolhatnám, nem sorolom végig, de aki nem a minisztérium ablakából vagy nem milliárdosként figyeli ezeket a hazai vállalkozókat, az pontosan tudja, hogy azok az elemek, amelyek ebben a csomagban benne vannak, veszélyeztetik a működését több tízezer magyar kis- és középvállalkozónak. Ha nagyon akarnék, nem ironizálni, de utalni a költségvetés helyzetére, akkor azt mondhatnám, hogy önök az elmúlt négy évben az államháztartást sikeresen tönkretették, és most ugyanezt kívánják tenni sok tízezer hazai kis- és középvállalkozással.
Én annyit tudok kérni a hazai vállalkozók, a Vállalkozók Pártja és a Fidesz nevében, hogy ezt kétszer is gondolják meg. Gondolják meg, hogy megéri-e, megéri-e azt a néhány tíz milliárd forintot beszedni a vállalkozóktól akkor, amikor ezzel több tízezer magyar család sorsát pecsételhetik meg. Az elmúlt négy évben azt már megszoktuk, hogy önöknek nem mi, hazai kis- és középvállalkozók vagyunk a legfontosabbak, de azt azért nem vártuk volna önöktől, hogy a mindennapi működésünket próbálják ellehetetleníteni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Annyit tudok kérni önöktől, gondolják meg még egyszer, hogy mit tesznek a hazai kis- és középvállalkozásokkal.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés