DEMENDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Arról a helyről jöttem, nem egyedül, hála istennek, néhány társammal együtt, ahol régen várjuk, hogy az autópálya odaérjen. Úgyhogy abban reménykedem, Márton Attila, hogy ez az autópálya meg is fog épülni, és oda fog érni. Mi jártunk olyan helyen, ahol ezt várják, hogy megépüljön az autópálya, nemcsak hogy jártunk olyan helyen, hanem ott élünk.
(18.00)
De térjünk vissza, azt javaslom, térjünk vissza a törvényjavaslathoz. Az elkövetkezendő négy év Magyarország szempontjából létkérdés. Létkérdés azért, mert az EU társfinanszírozásában olyan fejlesztések fognak megvalósulni, amelyekre Magyarország történelmében még nem volt példa. Ezzel párhuzamosan természetesen olyan változásoknak is be kell következniük, ami ennek az alapját fogja megteremteni.
Az egyik ilyen része a mai törvényjavaslat alapján az államháztartás egyensúlyi helyzetének megteremtése, helyreállítása. Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat a korábbi bizottsági üléseken is egy rendkívül összetett - mondom idézőjelbe - minősítést kapott több képviselőtársunktól, amely minősítést én a magam részéről el is fogadok, mert valóban így van. Egyrészről azért is rá lehet erre ezt mondani, mert 30 törvény módosítására tesz javaslatot; másrészt pedig időbelileg eltér a parlament elmúlt évek során kialakult menetrendjétől.
Az egyensúlyprogram egyik legfontosabb törvényjavaslatáról van most tehát szó, hiszen a kormányprogram legfontosabb célkitűzését kívánja megvalósítani, elsődlegesen azáltal, hogy az államháztartási bevételek növekedjenek; másodsorban úgy növekedjenek ezek a bevételek, hogy eközben ott, ahol lehetséges, az igazságos közteherviselést tudja megvalósítani. Ez azt jelenti, hogy az itt megjelenő törvénymódosítások során ebbe az irányba próbál a kormány lépni. Próbál lépni mind az adózás rendjéről szóló törvény módosításában, a társadalombiztosítási járulékfizetéssel kapcsolatos törvény módosításában, a személyi jövedelemadóról szóló törvény módosításában, illetve a társasági adózásról szóló törvényben az elvárt adó fogalom bevezetésével. Tehát ezek jelennek meg végig a törvénymódosítási javaslatokban mint rendezőelvek.
Megjelenik itt egy olyan, mint a mezőgazdasági őstermelők társadalombiztosítási helyzetének rendezésére irányuló javaslat. Erről részben már előttem szóltak, de szeretném kiemelni ebből, hogy arról van szó, hogy akinek van valamilyen biztosítási jogviszonya, és amellett folytat mezőgazdasági tevékenységet, arra az őstermelőre ez nem vonatkozik. Ebben nagy viták voltak a bizottsági üléseken. Ezen túlmenően persze még más feltételeket is előír. Azt is hangsúlyozni kell, hogy csaknem tízéves probléma megoldására igyekszik legalábbis megoldást keresni.
A szabályok bizonyos bevételi limitet határoznak meg. A javaslat szerint az a mezőgazdasági őstermelő, akinek az árbevétele a megelőző év bevételéből elérte a 7 millió forintot, az a minimálbér alapján fizetné a társadalombiztosítási járulékot. Ahol a bevételi szint ezt nem érte el, azaz a 7 millió forintot, ott a minimálbér 50 százaléka alapján fizetnék a társadalombiztosítási járulékot.
További feltétel az is, hogy csak az vonható be ebbe a rendszerbe, aki életkoránál fogva még legalább 20 év szolgálati időt tud szerezni. Ez Magyarországon ma az őstermelők összes számához képest ennek töredékét jelenti, bár azt el kell hogy ismerjem, hogy ez egy olyan szabály, amely az érintettek körében nem feltétlenül fog elsődlegesen nagy örömet kiváltani. De azt hozzátenném, hogy ennek a pozitívumát viszont el fogják ismerni, amikor a társadalombiztosítási szolgáltatások kimenetét fogják majd konstatálni és igénybe venni.
Az elvárt adó az eddigi véleményekben komoly kritika alá esett. A vitában általában figyelmen kívül hagyták, és még ma sem hallottam itt a javaslatban szereplő azon eseteket sem, amik életszerűvé tehetik ennek alkalmazását, azaz elvárt adót megállapítani nem kell abban az esetben, hogyha jogelőd nélkül alakult a társaság; vagy ha az árbevétele 25 százalékkal csökken az előző évhez képest; vagy ha az adózót elemi kár sújtotta - talán 2006-ban különösen aktuális ezt mondani.
A törvénycsomagban a fejlesztési adókedvezmény fennmarad, sőt az új szabályok a foglalkoztatásra kívánnak pozitívabb hatást gyakorolni azáltal, hogy a feltételeket következetesebben határozzák meg.
A jövedéki adóról szóló törvény módosítása kedvezően segíti a kormány agrárprogramjával összhangban az energiacélú szántóföldi növénytermesztést. Új piacokat nyit ezzel, és generálni fog olyan gazdasági folyamatokat, amelyek hozzá fognak járulni munkahelyteremtéshez is.
A gépjárműadóról szóló törvény módosítása a közteherviselés és igazságosság elvének való megfelelést teljesítheti. Ez a személygépkocsikra és a motorkerékpárokra vonatkozik, és itt szeretném külön felhívni a figyelmet arra, hogy a tehergépjárművekre nem, mert ma már egyszer elhangzott ez. Tehát a nagy értékű és az új gépkocsik fizetnek nagyobb adót, a kis értékű és korosabb járművek pedig kevesebbet. Szervezeti változások is segítik majd az adóhatóságot a feladat végrehajtásában. Reméljük, hogy ezekben olyan változások is bekövetkeznek, amelyek természetesen még újabb munkát igényelnek.
Összességében a törvényjavaslat együttesen a háztartások eredeti jövedelméhez képest 4-5 százalékos többletterhelést jelent; a direkt adók növelése a rendelkezésre álló jövedelmeket csökkenti, míg az áfaemelkedések a háztartások kiadásait növelik.
Tisztelt Képviselőtársaim! Én őszintén gondolom, hogy módosító javaslatokkal lehet egy olyan törvényt elfogadni, amely mindannyiunk által egy konszenzus eredményeképpen elfogadható lehet. Szeretném hozzátenni, ma már elhangzott itt, hogy ki milyen örömmámorban úszik. Nincs örömmámor, a kormányzati oldalon sincs, de van józan, realista gondolkodás, mert ennek a megvalósítása rajtunk múlik.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés