DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): Nagyon szépen köszönöm miniszter úrnak a válasz első részét, és valóban, külön megköszönöm a fórumon való igen aktív részvételét. Őszintén meg kell mondani, hogy ötszáz szorult ember szimpátiáját sikerült önnek kivívni adekvát, és azt kell mondjam, empátiakész megközelítésével és válaszával. Nem volt könnyű helyzetben, de úgy érzem, hogy megoldotta.
Kérdésemet még azzal egészíteném ki - és újabb megkeresések után születik ez a kiegészítő kérdés -, hogy van-e lehetőség, nyilvánvalóan a piacgazdaság keretein belül, azokkal a feldolgozókkal, takarmány-előállítókkal és felvásárlókkal szemben bármiféle alkupozíció-javításra, akik most ezt a szorult helyzetet a termelők viszonylatában szeretnék kihasználni. Már csak azért is, mert e mellett a rövid távú feladat mellett azért hosszabb távon vertikálisan ezek a termelők és a feldolgozók egymásra volnának utalva. Gondolok itt elsősorban például a termelői tulajdon érvényre juttatására a közeljövőben.
Még egyszer köszönöm az eddigi válaszát és közreműködését.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés