DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egyre inkább érlelődik bennem az, amit Gegesy képviselő úr is megerősített, hogy ez a törvénycsomag sok tekintetben tényleg olyan, mint ami egy éjszaka készült. Ezért nem volt talán erőltetett a párhuzam, amikor azt mondtam vezérszónokként, hogy az egyéjszakás kalandokra emlékeztet, ami után általában a kínos magyarázkodás van. Ezeket az órákat éltük meg most önökkel. De én azért szeretném figyelmeztetni önöket, hogy a választóktól valami egészen másra kaptak felhatalmazást.
Kérdezem önöktől, hogy ha a ciklusnak a fele vagy több mint a fele arra megy el, hogy ezt a csomagot kibontsák, hogy lesz ebből 400 ezer új munkahely; mert abba az irányba, amit mi javasoltunk, önök egyszerűen még gondolkodni sem hajlandók. Honnan fogják előteremteni azt a 700 milliárd hitelt, tőkét, pályázati forrást, amit kis- és középvállalkozóknak ígértek? Hol lesz ebben a kormányzati ciklusban 25 százalék bérnövekedés? Hisz ezt ígérték, de most a bérek csökkenni fognak. Mikor lesz igaz az az állítás, hogy 65 évről 62 évre viszik le azt a korhatárt, amitől kezdve az emberek ingyen fognak utazni?
Tartják-e még azt az ígéretüket, hogy ez alatt a kormányzati ciklus alatt gyakorlatilag évente kifizetnek különböző technikákkal egyhavi többletnyugdíjat? Hogyan fog 20 százalékkal nőni a családi pótlék ebben a kormányzati ciklusban? Mikor érjük meg ebben a kormányzati ciklusban azt egy ilyen megszorító csomag után, hogy 40 éves korhatárra emelik a lakáshitelezéshez nyújtott állami kezességvállalást? És, hogy orvosoknak is még némi muníciót adjak - hisz itt a teremben az előbb ketten is megszólaltak -, dicséretes és nemes célként azt mondta ez a kormány, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy a daganatos betegek számát csökkentse ebben a kormányzati ciklusban.
De miből fogják ezt megcsinálni, tisztelt képviselőtársaim? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Mert mindaz, ami előttünk van, egész más irányba viszi a gondolkodást. A választóktól pedig erre kaptak önök felhatalmazást, amiről én itt szóltam.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés