DR. MOLNÁR LAJOS egészségügyi miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Biztosíthatom arról, hogy tudom, mit jelent egy családnak és az egyénnek minden táplálkozási allergia, és ezen belül kiemelten a lisztérzékenység. És biztosíthatom, ha két percben nem is mondok el mindent, nagyon sokat fogunk tenni, akár együtt is.
Azzal kezdődik, hogy nagyon sokszor a betegek felesleges és drága, hosszú tortúrán át jutnak el a diagnózishoz, és ezek a vizsgálatok sokszor költséget jelentettek, nem is keveset a betegek számára. Ezért ez év január 1-jétől már módosult, módosították a finanszírozási rendeletet, és egyéves kortól már a szerológiai szűrővizsgálatokat OEP-finanszírozással támogatjuk, tehát időben fel lehet fedezni az esetleges elváltozást.
Kétségkívül igaz, amit ön említ, a diéta többletköltséget jelent, és nemcsak 18 éves korig, hanem 18 éves kor fölött a munkába járók, a diákok, az egyetemi tanulmányokat folytatók számára, az élet végéig. És hajlandók vagyunk azzal a megoldással is foglalkozni - foglalkozni is fogunk -, hogy a szociális tárcával együtt ne szociális rendszerben támogatást, hanem mint tápszertámogatást adhassunk. Ehhez azonban az kell, hogy a gyártók... - mert az önök szövetsége vagy az ön által képviselt szövetség együttműködik, de a gyártóknak kell a táplálékforgalmazás és -engedélyezés rendjének megfelelő adminisztrációs és regisztrációs lépéseket megtenni. Ha ezt megteszik, hajlandók vagyunk az egyesülettel együtt vizsgálni a támogatásba való befogadást.
Higgye el, nagyon őszintén mondom, komolyan fogunk foglalkozni ezzel a kérdéssel, és mindent, ami tőlünk függ, megteszünk, de sok függ a gyártóktól, sok függ a szervezetektől, a civil szervezetektől, amelyekkel mindig kész leszek együttműködni.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés