GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kovács Tibor képviselőtársam utalt rá, említést tett a jövedéki törvény egy változásáról, ezzel szeretnék egy kicsit részletesebben foglalkozni, hogy azért az is látsszon, hogy ebben az adócsomagban igenis több olyan elem és olyan előremutató ügy van, ami egy hosszú, kiszámított folyamat eredménye.
Van egy olyan sor a törvényjavaslatban, hogy a jövedéki törvény 7. §-a egy 37/B. ponttal egészül ki - ami önmagában nem lenne egy nagy újság -, hogy E85, ami azt jelenti, hogy legalább 70 százalék bioetanolt tartalmazó, ilyen és ilyen vámtarifaszám alá eső, üzemanyagcélra előállított termék. Ez egy sor a jövedékiadó-törvényben, de én azt gondolom, hogy elég nagy jelentőségű sor, hiszen pontosan azért, mert az energiaárak elég intenzív növekedésnek indultak, az elmúlt évben egy alternatív üzemanyag-előállítási koncepciót kezdtünk el kidolgozni. Erről szól egy teljes konszenzussal elfogadott országgyűlési határozat 63/2005. számon, amit tavaly a parlament fogadott el, és van egy 2058/2006. (III. 27.) számú kormányhatározat, ami szintén a bioüzemanyagok magyarországi elterjesztésével foglalkozik.
Ennek a területnek több ága van. Már érintette a jövedékiadó-törvény korábban is, hiszen elkezdtük azzal, hogy különböző adalékanyagok bekeverését adómentesen lehetett elvégezni az üzemanyagoknál, ami részben egy környezetvédelmi téma is, hogy a metilalkohol helyett etilalkoholt használtunk, és ezt folyattuk a biodízel esetében, itt a tél folyamán módosítottuk a törvényt, hogy bizonyos felhasználói körben jövedékiadó-mentesen lehet felhasználni biodízelt. Ennek a folytatása az E85-ös üzemanyagszabvány jövedéki törvényben való megjelenítését jelenti, ami azt jelenti, hogy először jelenik meg Magyarországon egy olyan típusú üzemanyag, ami már lényegesen több biológiai komponenst vagy alapanyagot tartalmaz, mint fosszilis anyagot. Ez a standardhelyzetben azért is E85-ös, mert ez 85 százalék alkoholt jelent, és hozzá 15 százalék fosszilis adalékot.
Ez még mindig nem egy nagyon érdekes hír lenne, csak azt is tudnunk kell, hogy a közép-európai égövön ennek az anyagnak az előállítása leginkább és legjobb kihozatallal kukoricából történhet, és számításaink szerint ez lehet az egyik olyan ága az agrárszerkezet-váltásnak, amivel elég nagy mezőgazdasági területet tudunk átállítani az élelmiszer-ipari termelésről az energetikai termelésre. Miért van ennek jelentősége? A másik, ami a törvény szövegéből szintén kiderül, hogy a jövőben már nemcsak finomítóban lehet üzemanyagot előállítani, tehát ilyen értelemben megjelenik egy konkurencia is a piacon, hiszen ennek a terméknek az előállítóját nyilván alapvetően a szeszgyárak fogják majd megjeleníteni. Ez azért új elem, mert nyilván egy direkt konkurenciát jelent.
Ez még mindig nem lenne elég - és erre is utal ez a törvény -, ahhoz, hogy ez vonzó legyen, és megfelelő árral tudjon kijönni az üzemanyagkutakhoz ez a termék, ezért természetesen arról is rendelkezik ez a jövedékiadó-törvény, hogy ebben az üzemanyagban a biológiai komponens jövedékiadó-mentesen kerül felhasználásra. Nyilván ezzel kapcsolatban vannak még eljárási szabályok, aminek az engedélyezése az Európai Unióval elkezdődött, de miután több ország megkapta ezt a lehetőséget, várhatóan Magyarország sem esik más elbírálás alá ebben a témában.
Én azt gondolom, hogy ez egy olyan szisztematikus és folyamatos építkezés, ami talán, ha nem is rövid távon, de legalább középtávon egy új alternatívát jelenthet a mezőgazdaságnak. Hiszen a 2058-as kormányhatározat már olyan értelemben próbálja ezt a kérdést kezelni, hogy Magyarországon várhatóan 800 ezer tonna alkoholkapacitás fog kiépülni, ami nyilván két irányban kerül majd hasznosításra, részben a hazai piacon, és ennek lehet egy új piaci lehetősége ez az üzemanyag, ami már direkt forgalmazással kerül a kúthálózatba. Úgy tűnik, hogy nagyon komoly európai érdeklődés van Magyarországon az ilyen típusú anyagok előállítására és az innen való importálására. Ez azt jelenti, hogy durván félmillió hektár olyan területet lehet kiváltani az élelmiszerágból, ami jelenleg alapvetően raktárra termel, és az se mindegy, hogy ennek a logisztikája hogyan van megszervezve, hiszen tudjuk, hogy a tömegáru-szállítás mindig problémásabb, mint egy feldolgozottabb terméké.
(19.50)
Úgy érzem, hogy ezek azok az elemek, amik igenis egy átgondolt és komplett stratégia részei, és azt hiszem, hogy ebben el is várjuk a segítséget, hiszen azért lesznek majd még ezzel kapcsolatos szabálymódosítások, ami nyilván sokkal jobban mutatna, ha konszenzussal tudnánk ezt megtenni, hiszen nem hiszem, hogy más kitörési pontja rövid távon - legalábbis ilyen gabonafeleslegek mellett - lehet a magyar mezőgazdaságnak, mint ha beállítjuk egy olyan sorba, ahol nemcsak élelmiszerágú, hanem energetikai célú termelés is folytatódik.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés