GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én magam se teszem másképp, mint Pettkó képviselő úr, próbálok egy rövid mérleget vonni a mai hétórás vita után, és erősítem azt, amit Kékesi Tibor mondott: itt tapasztaltuk hosszasan, hogy valakik megírták, aztán valakik felolvasták, függetlenül attól, hogy mi van leírva, mi van a törvényjavaslatokban. Lehet így is hétórás vitát folytatni, de hogy egész konkrét legyek, a mai napon hezitálok, hogy vajon baj volt-e, hogy a Medgyessy-kormány teljesítette az ígéreteit, vagy nem volt baj. Akkor abban a kormányprogramban jóléti rendszerváltást ígértünk, ezt végrehajtottuk. Ma ugyan elég körmönfontan, de többen próbálták azt kimondani, hogy indokolatlan és felesleges volt - úgy, ahogy ezt most tette Pettkó képviselő úr, hogy az MDF nem szavazta meg. Mi pedig ma is azt valljuk, hogy a közalkalmazotti béremelésre, a nyugdíjasok helyzetének javítására és a többi hasonló intézkedésre nagy szükség volt.

Az együttműködésről azért hadd mondjak valamit! Felelősség és sok minden más szóba jött. Azért kérem önöket, hogy gondolják végig, volt egy 2005. év, amikor a Nemzeti Bank alelnöke egyszerűen jószolgálati akciót vállalt magára, és figyelmeztette a brüsszeli adminisztrációt, hogy oda kell figyelni az autópálya-építés költségeinek elszámolására.

Tisztelt Képviselőtársaim! Csak ettől a pici változástól körülbelül 3 százalékkal változott az államháztartás hiánya, de attól még önök nem tartózkodtak attól, hanem ettől kezdve beindult, hogy oda a költségvetési politika hitelessége, megkezdődik a forintgyengülés, megszakad a jegybanki alapkamat-csökkentés folyamata. A jegybankelnököt már nem akarnám idecitálni, aki folyamatosan vizionálta az összeomlást, a befektetők bizalmának csökkenését, kivonulását, és a többi, és a többi.

(20.30)

Tisztelt Képviselőtársaim! Én láttam azt, hogy önök ma nagyon szenvedtek attól, hogy a magyar választók a mostani választáson felnőttként viselkedtek, értékelték a programokat, és nem hagyták magukat átverni az önök felelőtlen ígéreteivel. És döntöttek. Nem azt választották, hanem azt, amiről mi beszéltünk, hogy kisebb állam és igazságosabb közteherviselés. Drága képviselőtársaim, a kisebb állam a magyarul beszélő emberek számára bizony takarékosságot jelent. Csak ezt a takarékosságot nem lehet egyedül a miniszterelnöktől és a kormánykoalíciótól várni, mert bizonyos esetekben szükség van önökre is. Szükség van arra, hogy beszéljünk az önkormányzati rendszerről, lehet kardozni azért, hogy őrizzük meg a jelenlegi a status quót - és azért nem említek másokat, mert Lengyel képviselő úr van itt -, vagy azt mondani, hogy az államigazgatásban és az önkormányzatiságban is teszünk egy nagy lépést abba az irányba, hogy növeljük a hatékonyságot, hogy egy kicsit a vállalati hatékonyságnak megfelelően kezdjen működni ez a rendszer is. Ehhez pedig kétharmados törvényeket is kell változtatni, enélkül nem megy.

Nagyon sajnálom, hogy a Fidesz nagymoguljai, akik a gazdaságpolitikában otthon vannak, nem vettek részt ebben a vitában. Kíváncsian vártam volna, hogy például Varga Mihály - aki éveken keresztül egyfolytában aggódott az államháztartás hiánya miatt - maga reagált volna Mikola úrnak a 600 milliárdos egészségügyi konszolidációs felvetésére. De megmondom önöknek, hogy miért nem tette. Azért, mert a kampány végén maga Varga Mihály is azt mondta egy televíziós nyilatkozatban, hogy ha a mi programunk megvalósulna, akkor sokkal gyorsabb ütemben növekedne az államháztartás hiánya, mint egyébként. Ezek után már nem beszélnék arról, hogy a vállalkozók hogyan mosolyogtak Orbán úr 30 százalékos járulékcsökkentésén, és ezek után számomra teljesen természetes, hogy a megkérdezett 23 piaci elemzőből 22 várta azt, hogy a Gyurcsány-kormány alakuljon meg újra, és folytassa tevékenységét.

Erre a csomagra miért most kerül sor, képviselőtársaim? Azért, mert most van rá lehetőség, vagy megfordítom: egyszerűen bűn lenne, ha nem tennénk meg, nem tennénk meg azért, hogy az egyensúly megteremtésével megteremtsük a feltételeket ahhoz, hogy az ország gyorsabban fejlődjön, a felzárkózási folyamatunk gyorsabb legyen. Ehhez meg kell teremtenünk minden feltételt, és meg kell tennünk mindent, hogy ez meglegyen. Mi ezt a felelősséget vállaljuk, képviselőtársaim. Csak egyet kellene mindenkinek figyelembe venni, és erre nagyon jó az őstermelői felvetés Örvendi képviselő úr végszavaiban.

Képviselőtársaim, megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy a rendszerváltás után tizenöt évvel ebben a Házban nagyon sok embernek még elképzelése sincs a piacgazdaság működéséről. A piacgazdaságban nem öncélú a termelés. Azt kell termelni, amire kereslet van. A keresletet lehet ugyan indukálni is, de a piacra termelés azt jelenti, hogy fizetőképes kereslet van. Tehát a foglalkoztatás és sok minden más függ attól, hogy a vállalkozások a piacon hogyan és milyen körülmények között akarnak részt venni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt a munkát az állam és mi, a kormánykoalíció segíthetjük. Segíthetjük az élre törni azokat, akik ebben partnerséget vállalnak, de helyettük a szerepet, a kreativitást, az akaratot, a tenni akarást mi nem tudjuk átvállalni. Bízom abban, hogy holnap 10 óráig lesznek módosító javaslatok, függetlenül attól, hogy ilyen meddő vita volt a Házban.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu