GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Tisztelt Képviselő Asszony! Azért kértem meg a politika szereplőit többször, hogy a baromfi-influenzából ne csináljunk politikai kérdést, mert óriási károkat okoz az országnak. Legalább hét-nyolc olyan kijelentése hangzott el, amit nagyon nehéz lesz majd kezelnünk a következő időszakban.
Ez egy gazdasági kérdés, és én találkoztam minden érintett gazdával, akit ez érintett. Több mint 600 fős fórumot tartottam pénteken, ahol minden részletkérdést megbeszéltünk. Ha ezen részt vettek volna politikusok, őket is tájékoztattam volna minden intézkedésemről. (Font Sándor: Nem hívtak!) Nem én szerveztem, hanem a helyi gazdák. Úgy látszik, ők nem voltak kíváncsiak a politikusokra (Dr. Veres János: Legalábbis Font Sanyira nem!), mert ők szervezték, a helyi gazdák, nem én, a fórumot. (Dr. Géczi József Alajos: Font, fogd már be a szád!)
A következőről van szó. Kétféle kártalanítási mód van, és azért rendeltem el - merthogy egy súlyos vádat is megfogalmazott velem szemben -, szeretném elmondani, hogy nekem ebben az esetben fontossági sorrendet kell tartanom, és az ország lakossága egészének a védelme a legfontosabb járványügyi esetekben. Az első pillanatban biztosak voltunk szakmailag, csak a végmegerősítést kellett megkapnunk a weybridge-i laboratóriumból, amit meg is kaptunk egyébként, tehát igazunk volt. Utólag azért felelősségre vonni, mert igazam volt, és időben meghoztam az intézkedést, elég furcsa állapot. Akkor lehetett volna, ha rosszul döntök.
De tegnap az Európai Bizottság Brüsszelben megerősítette, hogy teljesen jogszerűen jártam el, bátor, határozott és szükséges lépés volt az intézkedésem. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van!) Aki funkciót vállal, az felelősséget is vállaljon, tisztelt képviselő asszony. Én pedig vállalom minden lépésemért a felelősséget. Ezért is, amit - még egyszer hangsúlyozom - tegnap megerősítettek az illetékes hatóságok.
Ezenkívül mindent elkövetek, hiszen késő éjszakáig - ma hajnalban értem egyébként haza - védtem a magyar termelők kártérítési igényét a francia, az olasz és a spanyol kollégámmal együtt. Lépésről lépésre tudunk ebben előrehaladni, de a magyar kormány 3 milliárd forintot tett félre arra, hogy a társfinanszírozást az uniós intézkedésekhez megtegyük. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Tehát semmi olyat nem tettünk, ami a termelők kárára és az ország kárára lenne. Szakmailag felelősségteljesen és pontosan jártunk el. Ezt a gazdák így értékelték pénteken késő éjszakáig a fórumon. (Az elnök ismét csenget.)
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés