GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Megmondom őszintén, számomra fontosabb, hogy a gazdák elfogadták a válaszomat, mint hogy ön erről mit gondol. Mert ez szakmai kérdés.

Az ön által most elmondottak megint több milliárd forintjába kerülnek a magyar ágazatnak, és ezért kértem azt, hogy fékezzük magunkat ezen a területen. (Font Sándor: Ne az ellenzék legyen már a hibás!) Nem az ellenzék a hibás! Ne csináljunk belőle politikai kérdést, még egyszer kérem, mert ez egy nagyon súlyos szakmai kérdés, és Európa egyetlenegy országában sem vitatták ezt a parlamentben! Lehet, csak nincs értelme a dolognak.

Ezenkívül pedig szeretném elmondani azt, hogy minden intézkedésünk teljes egészében szakszerű és jogszerű volt. Megvan a hivatalos fóruma az Európai Uniónak, az állatorvosi bizottság, amely értékeli ezeket a feladatokat. Nem kell ezt hozzá nem értő embereknek értékelni, mert megvannak, akik értenek hozzá, és minden intézkedést elemeznek.

Másodszor pedig minden ilyen vészhelyzetben összefogás kell, és ezért mentem le a gazdálkodókhoz, és ezért folytattuk le a megbeszélést is.

(11.50)

Tudják, hiszen ma már takarmányt küldtem a számukra az állami készletből, tudják, hogy intézkedem, velük vagyunk, és meg fogjuk oldani ezt a problémát, csak kicsit vigyük a politikát messzebbre ettől.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu