KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az imént hallottunk egy felszólalást, és közben egy megjegyzést azzal kapcsolatban, hogy ha büntetőjogi kategória lenne a választási kampányban elhangzottak be nem tartása, akkor milyen nagy bajban lennének a kormánypárti képviselők. Hát erre szeretném mondani Tállai András képviselőtársamnak, hogy önök ezt nem látnák, mert már rég nem ülnének itt ebben az esetben a parlamentben. (Derültség a kormánypárti oldalon. - Domokos László: Szerényebben! - További közbeszólások a Fidesz soraiból.)

Hadd emlékeztessem önöket, nem számítottam arra, hogy önként jelentkezésekkel találkozom majd ebben az ügyben, de hadd emlékeztessem önöket, kedves képviselőtársaim, arra, hogy például 1998-ban önök azzal kampányoltak, talán még emlékeznek, hogy egyszeri, nagyarányú adó- és járulékcsökkentést hajtunk végre a polgárok javára. Volt egy programjuk arról, hogy hogyan kell átalakítani az önkormányzati rendszert regionális alapon. Volt egy csomagjuk arról, hogy hogyan kell a magyar egészségügyet átalakítani a több-biztosítós modell szerint - hogy csak néhányat mondjak, amelyekkel én egyébként akkor egyetértettem, és ha ez lett volna, támogattam is volna. Ebből önök természetesen, vagy nem természetesen, de mindenesetre semmit nem tartottak be.

(14.20)

Ez csak azért érdekes, mert most összeállítottak egy Fehér könyvet, ahogy hallottuk, tíz nap alatt sikerült, és az - mondják önök - feketén fehéren leírja a magyar gazdaság rettenetes állapotát. Csak akkor hadd tegyem fel a kérdést! Ha ez ennyire egyszerű volt, miért nem tetszettek a választási kampányt megelőzően összeállítani? Nem lett volna nehéz, hiszen önök elvileg itt ülnek a parlamentben, és elvileg megismerhetik a költségvetést (Közbeszólások az ellenzéki oldalról.), megismerhetik a költségvetést, és abból kiolvashatták volna adott esetben az annak helyzetére vonatkozó adatokat is. De akkor viszont az a kérdés merül fel, hogy miről szólt a kampányuk, miről szólt az a több mint 4000 milliárd forintra vonatkozó ígéret (Borsos József: Ezt te kérdezed?), amit hallanunk kellett. És továbbmegyek, mert ezt is lehet természetesen, most viszont kétségtelen, hogy nem fognak önökön semmit számon kérni, mert az imént is hallottunk egy felszólalást, amelynek az első hat-hét perce a választókat szidta, hogy milyen rosszul döntöttek a választásokon, utána pedig az égvilágon semmilyen javaslat nem hangzott el arra vonatkozóan, hogy... Ha azt mondja Tállai András, hogy a kiadásokat kell csökkenteni, helyes. Melyeket, hol, mikor pontosan? (Babák Mihály: Ki kormányoz?) Igaza van, kedves Babák képviselőtársam, azt mondja, hogy ki kormányoz. Ez egy jó kérdés, amire a helyes válasz meg az, hogy az MSZP és az SZDSZ. A helytelen válasz az lenne, hogy a Fidesz, de erre a válaszra nem kerülhet sor a választási eredmények ismeretében. Viszont ezzel együtt is, ha odáig eljut a képviselő úr, hogy kiadásokat kellene csökkenteni, akkor ugyanazzal a levegővel szinte azt is megmondhatná, hogy hol. (Közbeszólások Babák Mihály és Domokos László részéről. - Az elnök csenget.)

A másik kérdést nagyon helyesen szokták önök feltenni, hogy mi vezetett ide, mi ez a hatalmas hiány, melyek ennek az indokai. (Babák Mihály: Hol a lé?) Megint Babák képviselőtársam nagyon helyesen idéz egy szabad demokrata szlogent, hogy "hol a lé?". Megjegyzem, szerintem nagyon helyes, hogy a képviselő úr tanulmányozza a plakátjainkat, és ennyire meg is jegyzi őket. Válaszoljuk meg akkor ezt a kérdést, képviselő úr! Már csak azért is, mert azt gondolom, hogy azok a tételek, amelyeket én most majd mondani fogok, az önök tetszését is elnyerték annak idején, merthogy az igen gomb megnyomásával szavaztak róla (Babák Mihály: Az nem került ennyibe!); szerintem azért egyébként, mert az előző kormányzat középtávon helyes célokat tűzött ki maga elé, a baj az volt, hogy sokat, és ezeket egyszerre valósította meg rövid távon, és ezért aztán ezek kimerítették a költségvetés lehetőségeit.

Melyek voltak ezek, képviselőtársaim? Soroljuk fel őket! Az 50 százalékos béremelés a közalkalmazottak körében; senki nem mondta, hogy a pedagógusok, egészségügyiek esetében ne lenne indokolt ez a béremelés. Ezek összértéke mostanra, 2006-ra már éves szinten több mint 600 milliárd forinttal haladja meg azt az összeget, amennyit ebből a célból kifizettünk 2002-ben. A következő tétel a 13. havi nyugdíj kifizetése volt. Ez mostanra már 160 milliárd forinttal többel haladja meg a 2002-ben kifizetett összegeket. Én nem hallottam, hogy ezt nem kellett volna, sőt 14. havi nyugdíj ígéretéről hallottam az önök választási kampányában. Ezt ugye megelőzte egy egyszeri juttatás a nyugdíjasoknak, amelyet tegnap Aszódi képviselő úr kifogásolt, hogy miért nem építettük be. Azt felejtette el csak elmondani, hogy ezt annak idején 1999. január 1-jétől a Fidesz szüntette meg azzal, hogy megváltoztatott egy törvényt, és ez a válaszom Tállai képviselő úrnak arra a megjegyzésére, hogy ilyen se volt még, hogy valaki egy törvényt hirtelen megváltoztat. (Babák Mihály: A saját törvényét!) Dehogynem, a Fidesz csinálta a nyugdíjasok esetében, és ezzel vett el tőlük annak idején nagyon sok pénzt, amit egyszeri egy összeggel adtunk vissza; ez is 50 milliárd forinttal terhelte meg abban az évben a büdzsét.

A következő tétel, amiről érdemes szólni, a szociális juttatások növelése. Ki mondaná azt, hogy nincsen szükség ezeknek a növelésére egy olyan országban, ahol még mindig nagyon sokan vannak a rendszerváltás vesztesei? De ez a tétel is mostanra már körülbelül 200 milliárd forinttal haladja meg évente a 2002-ben kifizetett összeget.

A következő, amit szeretnék mondani, az autópálya-építés, az idén mintegy 300 milliárd forintnyi összegbe kerül, és megint azt kell mondanom, hogy senkitől nem hallottam, hogy ne építsük az autópályákat. Még érdemes szólni az adócsökkentésről, amelyet önök ugyan mindig kétségbe vontak az előző négy évben (Domokos László: Már két perce nem beszélt az adóemelésről! - Az elnök csenget.), ugyanakkor viszont ennek a... - na, fogok arról is, képviselő úr, ha ennyire hiányzik önnek! (Domokos László: Nagyon!) -, de ennek az összértéke is 200 milliárd forinttal növeli a hiányt ahhoz képest, amennyi adót fizettünk négy évvel ezelőtt.

Ha ezeket a tételeket összeadjuk, ezek összértéke mostanra már bőven meghaladja az évi 1200-1300 milliárd forintot. Négy év alatt ezek folyamatosan növekedtek, összességében kitesznek 4-5 ezer milliárd forintot, és ehhez aztán még jönnek olyan apróbb tételek, mint a magas kamatok miatti költségvetési hiány és annak aztán a következményei a későbbiek során a kamatkiadásokban, a rendre elszaladó gyógyszerkassza, például a rendre elszaladó egészségügyi kassza, és így tovább, és így tovább.

Azt akarom csak mondani, hogy ezeket az összegeket mi magunkra, a tízmillió magyar állampolgárra költöttük, és be kell látni, hogy ezzel a költségvetés lehetőségeit kimerítettük. Ennek aztán az lett a következménye, hogy a költségvetés kiadási oldala fékezhetetlenül növekszik, és olyan mértékű lett a hiány, ami tarthatatlan, mert bizonytalanságot szül Magyarországgal, illetve a magyar gazdasággal szemben, és ez aláássa vagy alááshatja a gazdaság stabilizálását. Ez az az indok, ami miatt lépni kell. Itt valóban elválik a felelősségünk, mert a kormánypártok felelőssége természetesen a cselekvés, az ellenzék felelőssége alternatíva felmutatása, az ellenőrzés, és így tovább, és így tovább, éppen ezért mondhat, amit akar, ezt láttuk az imént Tállai képviselő úr felszólalásában.

Mi az, amit tenni lehet? Ennek nyilván három szintje van. Az egyik csoport az azonnal megteendő intézkedések köre, ebben van a kiadások csökkentése és a bevételek növelése. A második kör a különböző reformok ügye; ez az, ami aztán hosszú távra elrendezheti, hogy azok a rendszerek, amelyek most ebben a szerkezetben nehezen finanszírozhatóak, ne gyakoroljanak a későbbiek során elviselhetetlen, feszítő hatást a költségvetésre. És természetesen, ahogy ez a tegnapi vitában elhangzott, a harmadik csoport pedig az európai uniós fejlesztési források megfelelő felhasználása, hogy miközben az egyik oldalon nagyon szigorú és következetes gazdálkodást folytatunk, aközben a másik oldalon a fejlesztési források felhasználásával elősegítsük az ország minél gyorsabb európai felzárkózását.

Nos, a három szintet illetően a következő a helyzet: ami a kiadások csökkentését és a bevételek növelését illeti, ebben nem értenek egyet a kormánypártiak és az ellenzékiek. Az ember ezt tudomásul veszi, mert mind a kettő kellemetlen: a kiadások csökkentése persze számos területen leépítésekkel, adott esetben emberek számára az állás elvesztésével jár, a bevételek növelése pedig az adók emelésével jár. Az ellenzék egyiket sem támogatja; helyes, tudomásul lehet venni, feles törvények, a kormánypártiaknak el kell fogadni ezeket az intézkedéseket akkor is, ha tudják, hogy ez népszerűtlenséget eredményez, népszerűségvesztéssel jár. Ugyanakkor azonban nekik megvan ez a felelősségük az országgal szemben, ezzel nincs mit tenni, ezt a felelősséget el kell vállalni, tisztességesen ki kell állni, és el kell mondani, hogy ez az ok, ez az indok, ezt csináljuk, vállaljuk a következményeket.

Van a második csoport, a reformok ügye, ahol arról van szó, hogy a különböző, ma nehezen működtethető vagy nehezen finanszírozható rendszereket, amelyek a nehéz finanszírozhatóság következményeként egyre alacsonyabb színvonalú szolgáltatás nyújtására képesek csak, átalakítjuk oly módon, hogy magas színvonalú szolgáltatást nyújtsanak, hatékonyabban működjenek, és egyébként pedig a költségvetésre gyakorolt nyomás megszűnjön ezekből.

(14.30)

Azt gondolom, ez meg aztán már pláne olyan mértékben érdeke az országnak, hogy ebben együtt kellene működnünk, legalábbis azokban az ügyekben, amelyek a kétharmados törvények megváltoztatását igénylik. Nem győzöm eleget hangsúlyozni, képviselőtársaim, hogy amikor például az önkormányzati rendszerről beszélgetek szakpolitikusokkal a folyosón négyszemközt, egyetértünk egymással, legyen szó fideszesről, szocialistáról vagy akár magyar demokrata fórumbeliről. Aztán amikor egyet kellene értenünk a politika színpadán a parlamentben vagy a nyilvánosság előtti egyeztetések során, akkor az egyetértés hirtelen megszűnik, és ennek lesz egy olyan következménye, hogy ciklusokon keresztül változatlanok maradnak azok a rendszerek, amelyekről pedig tudjuk, hogy meg kellene őket változtatni. Hadd idézzem - nem fogom a tartalmát is elmondani - az elmúlt ciklusból az önkormányzati rendszerrel kapcsolatban tett Varga Mihály-nyilatkozatot, amit egy hét múlva sürgősen vissza kellett vonnia azért, mert véletlenül elmondta a véleményét, és ez nagy hibának bizonyult. Marad tehát, tisztelt képviselőtársaim, a kiadások csökkentése, a bevételek növelése és persze ebben a keretben bizonyos területeken a kiskapuk bezárása, a szigorúbb gazdálkodás irányába történő elmozdulás, valamint az a törekvés, hogy az adóalapokat amennyire csak lehet, szélesítsük.

Kell-e örülni ezeknek a változtatásoknak? Nem kell nekik örülni. Szerintem nem örül ennek senki, nem örülnek a szocialisták sem, nem örülnek a szabad demokraták sem, nem örül senki annak a helyzetnek, amiben most a költségvetés van, miközben persze elválik a gondolkodásunkban a költségvetés meg az emberek zsebe - ez az emberek gondolkodásában is így van -, nem vesszük észre, hogy a költségvetés megint csak mi vagyunk, tízmillió magyar állampolgár. Ha többet szeretnénk kapni az államtól, akkor több adót kell fizetnünk. Vagy ha kevesebb adót akarunk fizetni, akkor tudomásul kell vennünk, hogy kevesebb támogatást kaphatunk. Mi persze úgy vagyunk ezzel, hogy mindenki szeretne több támogatást kapni, egyébként pedig kevesebb adót fizetni. Amikor a politikai viták folynak - gondoljanak csak vissza az elmúlt időszakra -, akkor mindenki azt mondja, hogy kevesebb adót, majd másnap meg azt mondja, hogy több támogatást. Ez az a helyzet, amivel ide jutottunk.

Ha nem ilyen helyzetben lenne a költségvetés, ha egyensúly lenne, akkor mi most azt javasolnánk, hogy csináljunk egy olyan adórendszerbeli változtatást, ami egyszerűbbé, átláthatóbbá, kiszámíthatóbbá és akár hosszú távon is stabillá teszi a magyar adórendszert. Erre egy megoldást tudunk, az egykulcsos adó bevezetését, s nemcsak a személyi jövedelemadónál - mint ahogy voltak olyanok, akik ezt javasolták -, hanem minden egyes adótétel esetében, természetesen a kedvezmények és a mentességek megszüntetésével. Szerintünk ennek a célnak az elérését nem is szabad feladni, mert azt gondoljuk, sőt biztosak vagyunk benne, hogy ez lesz az a megoldás, ami a magyar gazdaságot a későbbiek során olyan helyzetbe hozza, hogy versenyképes lesz azokkal az országokkal, amelyekkel versenyezni kényszerül, ráadásul ez az, ami a stabilitást hosszú távon is elhozhatja számára, és lehetővé teszi, hogy hosszú távon is fenntartható növekedési pályán mozogjon. De be kell látnunk, hogy ezt az utat ebben az aktuális helyzetben sajnos nem lehet választani.

Következne a természetes válasz, hogy ha egyszer elszaladtak a kiadások, akkor csökkentsük a kiadási oldalt, és így hajtsuk végre a szükséges korrekciót. Csakhogy, képviselőtársaim, ez általános szövegnek jó, azonban ha az ember megnézi a költségvetés kiadási oldalát - mi eléggé végigszőröztük a különböző tételeket -, akkor rájön, hogy a kiadási oldalon egy lépésben 500 milliárdot, 1000 milliárdot visszavenni nem lehet. Azért nem lehet, mert azokat a kiadásokat, amelyeket az elmúlt négy évben, az azt megelőző két évben, meg persze az azt megelőző években beépítettünk, nem lehet egy tollvonással visszavenni.

Mondok egy példát: volt egy lakástámogatási rendszer, ha jól emlékszem, 2001-ben indult el, 2002-2003-ra kibontakozott, melynek az a következménye mostanra, hogy pusztán az akkoriban felvett lakáshitelek kamattámogatásaként a költségvetés évente mintegy 230 milliárd forintot fizet ki. Megjegyzem, ez az összeg 2002-ben még csak 70 milliárd volt, úgyhogy ez egy újabb 150 milliárdos tétel, ami ahhoz képest növekedést jelent. Ezeket a hiteleket az emberek felvették, és ennek megfelelően törlesztenek, illetve kapják a támogatásokat, ehhez hozzányúlni nem lehet. De természetesen nem lehet hozzányúlni az 50 százalékos béremeléshez, a 13. havi nyugdíjhoz - bár megjegyzem, itt lenne javaslatom -, a leszerződött autópályákhoz és így tovább, és így tovább.

A kiadási oldal meglehetősen determinált, ott is történik egy igen jelentős vágás a költségvetésben, mint ahogy történt a megelőző időszakban is, csak ezzel van egy probléma: változatlan szerkezetben kivonva a pénzt ezekből a rendszerekből azt jelenti, hogy azok egyre rosszabbul működnek. Ezért nincs más út, mint hogy ezeket a rendszereket megreformálni, átalakítani, és megint visszatérek ahhoz, hogy ez az, amiben az ellenzéknek is érdeke lenne együttműködni a kormánypártokkal, hiszen ezek a változtatások aztán a későbbiek során hosszú időn keresztül fennmaradnak, vagyis ha jól csináljuk, mindnyájan élvezzük az előnyeit, ha elrontjuk, akkor pedig mindnyájan el fogjuk szenvedni hátrányait.

Marad tehát a bevételek növelése. Ezeket a pénzügyminiszter úr részben tételesen felsorolta, és mások is foglalkoztak vele, én csak néhány tételre térnék ki, előrebocsátva, nem örülünk annak, hogy ezek a lépések megtörténnek. A személyi jövedelemadó esetében a bizonyos plusz 4 százalékos járulék az évi 6 millió forintos jövedelemmel rendelkezők esetében az efölötti jövedelemre lép életbe. Tállai képviselőtársam az imént ezt erősen kifogásolta. Hadd emlékeztessem őt arra, hogy a Fidesz idején úgy nézett ki az adótábla, hogy 20, 30 és 40 százalékos adókulccsal kellett adózni, csak a 40 százalékos kulcs már az átlagos jövedelemnél belépett, ami havi 120-130 ezer forintnál volt, ehhez képest most 500 ezer forintnál lép be a plusz 4 százalékos kulcs, aminek - mint mondtam - nem örülünk, mások sem, ideiglenesnek tekintjük.

Ami a nyereségadót illeti: itt valóban ismét belép egy 4 százalékos kulcs, és így a nyereségadó összességében 20 százalékra emelkedik. Hadd hívjam fel azok figyelmét, akik Szlovákiával példálóznak, hogy Szlovákiában 19 százalékos a nyereségadó kulcsa. Nem biztos, hogy ezért az 1 százalékért érdemes távozni az országból, annál is inkább, mert - ahogy a miniszterelnök mondta - elmenni persze lehet, mert így hangzott el a mondat, de a problémák itt maradnak, amiket nekünk magunknak továbbra is meg kell oldanunk.

Azért nem örülök annak, hogy ez így van most, mert a mi fejünkben a nyereségadó-emelés részbeni ellentételezése lehetett volna az iparűzési adó esetleges megszüntetésének. Az iparűzési adó nagy teher a vállalkozások számára, megszüntetni viszont nem lehet, mert a bevételkiesés kezelhetetlen lenne az önkormányzatok számára. A mi eredeti elképzeléseink szerint a nyereségadó emelése lett volna az egyik lába annak, hogy az ott kieső bevételeket kompenzálni tudjuk. Most, hogy ez így megtörtént, ott meg nincs csökkenés, attól tartok, hogy az iparűzési adóhoz nagyon nehéz lesz a későbbiek során hozzányúlni.

Minden kritika jogos, ami az általános forgalmi adó 15-ről 20 százalékra való emelésével kapcsolatban elhangzik, ugyanakkor viszont nem lehetett látni más megoldást.

(14.40)

Az eva 15 százalékról 25 százalékra történő emelése megint egy olyan dolog, hogy igen, ez egy többletadó, viszont ha valaki végiggondolja az evás vállalkozások helyzetét, akkor arra a következtetésre kell hogy jusson, hogy ez még mindig megéri nekik. Az igaz viszont, hogy kevésbé, mint a 15 százalékos kulcsnál, ahol, hadd jegyezzem meg, lehetőségük volt arra, hogy az egyébként 20 százalékban a partnerük által a költségvetésből visszaigényelt általános forgalmi adót bevételként bevegyék, és a teljes bevétel után csak 15 százalék adót fizessenek, vagyis a költségvetés támogatta őket ebben az esetben. Nem biztos, hogy mindnyájunk adóforintjából ez egy helyes célnak és helyes gyakorlatnak minősülhet.

Arra viszont hadd emlékeztessem Tállai képviselő urat, hogy a Fidesz az evát egyébként nem szavazta meg, megtámadta, fenyegetett minket azzal, hogy Brüsszelben feljelentést tesz majd ebben az ügyben, meg azt mondta, hogy úgysem fogja senki választani, nem lesz működőképes.

Az elvárt adó esetében a szónokok nem beszélnek arról, hogy... Mert megint mi a helyzet Magyarországon? Hogy a vállalkozások egy jelentős része veszteségesként éveken keresztül működik, ugye, azt senki nem gondolja, hogy egy normálisan működő gazdaságban ez így van? Megjegyzem, ez ugyanolyan, mint az, hogy Magyarországon másfél millió ember van minimálbéren bejelentve. Ugye, senki nem gondolja, hogy egy normálisan működő gazdaságban ez helyes? Erre akar válasz lenni az elvárt adó, a házipénztárakon keresztüli visszaélésekre a házipénztáradó, és így tovább, és így tovább.

Arról akarok csak beszélni, hogy az intézkedések egy része elkerülhetetlen, mert a költségvetés egyensúlya érdekében szükség van a bevételekre, a másik fele pedig szigorít, mert szeretné szélesíteni az adóalapot, és szeretné, ha mindenki beszállna abba, hogy valakiknek az adóforintjaiból azért mégiscsak működtetni kell az országot; az intézkedések harmadik része meg arról szól, hogy csukjuk be azokat a kiskapukat, amelyeken keresztül különböző technikákkal jelentős mértékben el lehet kerülni az adókat.

Itt - ez a mai vitának ugyan nem témája - egy megjegyzést tennék. Az ártámogatásokat is nagyon sokan támadják. Helyes! De hát könyörgöm, az ártámogatásokat is mindnyájunk adójából csináljuk, és ha ez gyakorlattá válik, akkor támogatunk mindenkit, és minél többet használ fel az adott támogatott jószágból, annál jobban támogatjuk. Ahelyett, hogy azt csinálnánk, hogy aki szociálisan rászorul, azt támogatnánk, a többi meg fizesse meg az áruk árát, mert ez a helyes.

Végül is, tisztelt képviselőtársaim, nem jó, hogy az adórendszer stabilizálása és az adók csökkentése helyett most átmenetileg a bevételek növelésére kell hogy sor kerüljön, de ha elérjük azt a célt, hogy stabilizáljuk a költségvetést, helyreállítjuk az egyensúlyát, ezeken keresztül stabilizáljuk és hosszú távú növekedési pályára állítjuk a magyar gazdaságot, akkor vissza lehet térni a terhek csökkentésének a politikájához, és reményeink szerint ez ebben a ciklusban bekövetkezik.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu