KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Orvosok közötti konzíliumba nem szívesen szólnék bele, abba viszont igen, hogy Mikola képviselő úr említette, hogy 600 milliárd forint kellene a konszolidációra. Akkor meg az a kérdés merül fel, hogy mire volt a 10 százalékos járulékcsökkentési ígéret, és mellette a tizennegyedik havi nyugdíj ígérete. Hölgyeim és uraim, hát megint itt van, hogy ugyanabból a szájból nem lehet ilyen mértékben ellentétes dolgokat mondani, mert hogy az az állítás sem volt igaz - mint az azóta már kiderült -, hogy a 10 százalékos járulékcsökkentés azonnal olyan mértékű munkahely-növekedést eredményez, ami a kieső bevételeket pótolni képes. Ha önök lettek volna kormányon, nem csinálták volna meg ezt, ha pedig megcsinálták volna, akkor a magyar egészségügy szeptember végére becsukhatta volna a kapuit, ahogy azt Perjési Klára képviselő asszony az imént említette. Így aztán végképp nehéz lesz vitatkoznunk egymással, sőt szerintem nem is érdemes. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu