MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, alapvető tudományos igazság az, hogy ha egy átalakítást egy szervezeten belül végig akarnak vinni, akkor a szervezet szereplőit célszerű megismertetni az elképzelésekkel és megnyerni azoknak. Ha ennek az ellentettje történik, pláne olyan esetben, hogy az ország lakosságát, családjait megtévesztik, teljesen ellentétes dolgokat mondanak ahhoz képest, mint amit csinálni akarnak, akkor nemhogy a változtatásoknak nyerik meg őket, hanem nyilvánvalóan ellenállást fognak bennük kiváltani.

Kétszeresen hiteltelen ez a helyzet; egyrészt azért, mert négy évig teljesen mást mondtak, mint amit csináltak. A négy év alatt felhalmozott problémákat az eddigi ígéreteikkel szemben most 180 fokos fordulatot véve teljesen ellentétes módon akarják megoldani, másrészt pedig a kormányprogramban is teljesen mást ígértek és vállaltak, mint amit néhány hét múlva hirdetnek és mondanak. Így nem lehet az embereket megnyerni a változtatásoknak.

Nincs semmilyen koncepciójuk. A beterjesztett törvénycsomagban - bármennyire is próbálja azt védeni Burány Sándor - nem nyilvánul meg semmilyen koncepció. Ez csak pillanatnyi tűzoltás. Semmilyen hosszú távú társadalomképbe nem illeszkedik, nem növeli a foglalkoztatottságot, nem javítja Magyarországon a lakosság egészségügyi állapotát és azt a humán bázist, alapot, amivel hosszú távon sikeresen lehetne működni. Inkább a bevétel növelésére, semmint a kiadás csökkentésére összpontosít. Sajnos, minden része ezer sebből vérzik. Egy korábbi szocialista miniszter azt mondta róla, hogy egy primitív alkotás. Ha valaki leül, egy éjszaka alatt valószínűleg megalapozottabb csomagot tudna összeállítani.

Önök négy év alatt rendkívül sok kárt okoztak, s most önökre hárul az a történelmi feladat, hogy ezt orvosolják, és a saját hibáikat kijavítsák, de sajnos nem látszik, hogy tanultak volna a saját hibáikból. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu