VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Választókerületemben több mint 60 kilométer hosszan folyik a Tisza, valamint a Körös 10 kilométer hosszan. A téli csapadékviszonyok következtében mind a két folyó nagyon megáradt. Oly mértékig emelkedett meg a vízszintjük, hogy mind a Tisza, mind a mellékfolyók és a Körös gátjai alig bírták a terhelést. Április 25-étől árvízi vészhelyzetet kellett elrendelni a nevezett szakaszokon. Nagy helytállást igényelt a Köröszugban lévő tiszai bal-parti gátszakasz védelme is. A nagyréti oldalon honvédségi járművek, helikopterek segítségével hordták a védekezéshez a szükséges anyagot.

A Tisza jobb partján, Csongrádnál meghibásodott a zsilipkapu is. Az úgynevezett kilencesi gátszakaszon Felgyő térségében gátsuvadás következtében rézsűcsúszás, gátrepedés alakul ki. A csongrádi Öreg-szőlők nyomvonalán magasításokat kellett elvégezni, de erre szükség volt más gátszakaszokon is, szinte a Tisza teljes védvonalán végig. A védekezésben több száz katona és több ezer civil lakos munkája eredményezte, hogy a vízügyi szakemberekkel élükön nem történt természeti katasztrófa.

(10.20)

A napokig tartó megfeszített munkáról, annak állásáról és a szükséges segítségkérésről a helyi rádió és televízió is segítette és tájékoztatta a helyi lakosságot. Az ő munkájuk is hozzájárult ahhoz, hogy nem történt nagyobb gond, és nagy volt az összefogás. A nagyréti lakosokat természetesen a tiszazugiakkal együtt ki kellett telepíteni.

Ha az előző időszakban megerősítették volna a kritikus szakaszokat, akkor most, a nagy víz idején költségkímélőbb lett volna a védekezés. Az emberek nagy összefogása abban is megnyilvánult, hogy a gáton dolgozóknak élelmet, ásványvizet és egyebet vittek, szállítottak a karitatív szervezetek, magánszemélyek. Például itt kiemelném a Máltai Szeretetszolgálatot, a Karitászt és az önkormányzatokat szintén. Köszönetem fejezem ki a térségben élő lakosságnak, az önkénteseknek, akik töltötték a homokzsákokat, a szakemberekkel együtt végezték a gátak megtámasztását, részt vettek a fuvarozásban, szállításban. Köszönet illeti az önkormányzatokat, azok vezetőit, a Csongrád, Csanytelek, Felgyő, Tömörkény, Balástya, Ópusztaszer, Pusztaszer, Csengele, Baks, Dóc, Kistelek és más településekről résztvevők munkáját.

Külön kiemelném a vezetőket, a vízügyi szolgálatokat, a kiváló szakembereket, a honvédség katonáit és tisztjeit. Itt megjegyezném, hogy a vízügyi létszámot a jövőt illetően meg kell erősíteni, hiszen ebben a helyzetben a nyugdíjasokat és nagyon sok vidékit is be kellett vonni, hogy a védekezés jól menjen. Most is árad a Tisza.

Hozzá kell fogni az árvízi tározók kialakításához, szükséges a hullámtér rendbetétele, a cserjézés és egyéb munkák elvégzése, a mederkotrás. El kell gondolkodnunk, és hozzá kell látni a csongrádi vízlépcső előkészítő munkáihoz is. Az új kormányalakításnál gondolni kell a vízügyi szolgálat régi rangjához méltó súlyának megteremtésére létszámban és szakembergárdában. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Forrás: parlament.hu