VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): Kedves Miniszter Úr! Akár el is fogadhatnám az ön válaszát (Derültség a kormánypárti padsorokban.) arra a kérdésre, hogy hogyan készülünk a következő lehetséges árvízre, amikor már fent van hét méter körüli magasságban a Tisza, és még nem történt, úgymond, "semmi"; olyan földmunkát nem lehet látni, amely konkrétan az árvízi biztonság megerősítését szolgálná.

Ön adott egy olyan választ, hogy elvégezhetők lesznek talán az idén ezek a helyreállítási munkák. Ez egy feltételes mód, nem egy határozott, "elvégezzük" típusú kijelentés.

A fejlesztést illetően pedig elég nagy a bizonytalanság bennem. A fejlesztésre is vonatkoztak a kérdéseim, hiszen a fejlesztést, az az érzésem, a Gyurcsány-csomag nagyon keresztbe fogja majd húzni, egy évig, két évig fogja hátráltatni - nem tudom. De a Tisza ennek nem fog igazából eleget tenni, ő megy a maga útján, amikor úgy vannak a csapadékviszonyok, árad, amikor szárazság van, akkor pedig apad. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Nehezemre esik, de ezek miatt a körülmények miatt, megköszönve ugyan a munkájukat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), de sajnos nem tudom elfogadni a válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu