DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Ház! Ha én délelőtt azt mondtam az alkotmánycsomagra, hogy az egy blöff a reformintézkedések sorában, akkor ez egy jó nagy blöff, azaz elterelő hadmozdulat a valós bajainkról ez az izmos törvényjavaslat. Itt a képviselőtársak már elmondták, hogy sikerül 183 fővel csökkenteni a létszámot. De visszaemlékszem arra, amiről Gulyás képviselő úr beszélt, hogy a ciklus végén, amikor az kellett az országgyűlési választási kampányhoz, hogy legalább, ha már a parlament létszámcsökkentése nem sikeredik, akkor verjük el a port az önkormányzati képviselőkön és a polgármestereken, csökkentsük ott a létszámot; akkor a Szocialista Párt mintegy egyharmaddal, az SZDSZ pedig több esetben a felére csökkentette volna a képviselők létszámát. Most pedig eljutottunk oda, hogy vajúdtak a hegyek, aztán sikerült egeret szülniük.

Arra pedig szeretném felhívni Gulyás képviselő úr figyelmét, hogy ma már másodszor füllentett. Szeretném elmondani, hogy tárgysorozatba vette a Fidesz az önök létszámcsökkentési javaslatát, de az annyira rossz volt, hogy még a szocialista koalíciós partnerük sem szavazta meg a napirendre vételét. Ennyit a történeti hűség kedvéért.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu