DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügyi és rendészeti miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Frakcióvezető úr arra a problémára hívta fel a figyelmet, ami a demokráciában és a demokratikus berendezkedés szempontjából az egyik legfontosabb kérdés, vagyis a rendszer legitimáltságának a problémája. Az azonban valószínűleg elkerülte frakcióvezető úr figyelmét, hogy a kormány nem pusztán egy olyan adócsomagot terjesztett az Országgyűlés elé, amely megszorításokat tartalmaz, hanem ennek a csomagnak a lényege az államháztartás egyensúlyának helyreállítása annak érdekében, hogy ez a kormány az előtte álló reformokat, amelyeket programjában és az Új Magyarország programban meghirdetett, végre tudja hajtani.

Ez a kormány a reformok kormánya kíván lenni. A választóktól kapott felhatalmazás alapján hozzákezdünk az olyan régóta halogatott változásokhoz, mint a közigazgatás vagy az egészségügy átalakítása. Igen, ezek a változások nagyok lesznek. Ahhoz azonban, hogy egy igazságosabb és sikeresebb köztársaságot csinálhassunk, nagy változásokra van szükség. A kormány minden változás kapcsán külön tekintettel lesz az alkotmányosság követelményére. Azt gondolom, hogy az államháztartás egyensúlyának helyreállítását követően az Országgyűlés és az Országgyűlésben helyet foglaló ellenzéki pártok partnerek lesznek abban, hogy a kormány ezeket a reformokat keresztül tudja vinni.

Azért kérem az ellenzék támogatását ezekhez a reformokhoz, mert jó pár ezek közül csak akkor valósítható meg, hogyha a kétharmados törvények módosítására sor kerülhet. Akár a közigazgatást és ezen belül az önkormányzati igazgatási rendszer átalakítását nézem, akár olyan kérdéseket, amelyek ma az Országgyűlés napirendjén szerepelnek, és a közeljövőben a közjogi csomag részeként kerülnek beterjesztésre, mindegyik feltételezi az ellenzék közreműködését; nem pusztán azért, mert kétharmados törvényekről van szó, hanem azért, ahogy frakcióvezető úr mondta, a demokrácia intézményrendszerének továbbra is szilárd bázison kell nyugodnia, olyan bázison, amely a választók és az itt élő polgárok szempontjából legitimnek tekinthető.

Nagyon remélem, hogy ezt a támogatást a kormány elkövetkező reformprogramjának részei is meg fogják kapni.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

(9.20)

Forrás: parlament.hu