DR. SALAMON LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban alapvető jelentőségű alkotmányos intézményekhez kíván hozzányúlni a kormány mostani alkotmánymódosító javaslata. Az egyik ilyen intézmény az ezeresztendős múltra visszatekintő megyerendszer. A másik intézmény maga az önkormányzati rendszer, közelebbről az önkormányzatiság tartalmi lényegéhez szorosan hozzátartozó, néhány nagyon fontos önkormányzati alapjog, illetve ezek garanciája.

Az ezeresztendős megyerendszer egy olyan, tradíciókat tisztelő párt, mint a Kereszténydemokrata Néppárt számára önmagában is nagy fontosságú, alapvető érték. Ez az intézmény elszakíthatatlan része közjogi-közigazgatási hagyományainknak, és elválaszthatatlanul hozzátartozik az ország arculatához. Ez annak ellenére így van, hogy a Szent István-i gyökerű megyerendszer történelmünk során több, meghatározó jelentőségű változáson ment keresztül a királyi vármegyéktől kezdődően a nemesi vármegyéken át a XIX. század második felében létrehozott modern kori megyerendszerig, illetve a rendszerváltozás eredményeként végbement változásokig bezárólag.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kormányprogram vitájában már e témakörrel kapcsolatban elmondottuk, hogy a hagyományokhoz való ragaszkodás nem lehet öncélú. Ha az útjában áll a fejlődésnek, az előrelépésnek, a haladásnak, akkor tudni kell túllépni mégoly becses hagyományokon is. A magyar történelemben erre volt is példa, gondolok itt arra, amikor a sokszázados, középkori eredetű kormányszervek rendszerét 1848-ban a felelős minisztérium vette át, melynek eredményeként megszületett a parlamentáris kormányforma.

A megyerendszer megszüntetésének vagy megőrzésének kérdésében is azt kell vizsgálni, hogy szükségessé teszi-e az ország érdeke, a fejlődés biztosítása ennek a nagymúltú intézménynek a felszámolását. A Kereszténydemokrata Néppárt erre a kérdésre egyértelműen nemmel válaszol. A megyerendszer megszüntetését semmi sem indokolja, ugyanakkor a regionális önkormányzatokra való áttérés különféle hátrányokkal és komplikációkkal járna. A regionális önkormányzati rendszer hívei, különösen régebben, előszeretettel hivatkoztak arra, hogy az uniós pénzek megszerzése szempontjából lenne szükséges a regionális rendszerre történő áttérés. Ez a téveszme - mert ez az - erősen beivódott a hazai közvélemény tudatába.

Ma már tudjuk, hogy ez az érv nem állja meg a helyét, és ma már a kormányoldal sem hivatkozik erre; mint hallhatták, Kovács Zoltán képviselő úr felszólalásakor Lamperth Mónika közbeszólt, mondva, hogy ezt senki sem mondta sohasem. Nem így volt, mondták ezt egy darabig, de most már mindenki előtt, aki ezzel a kérdéssel foglalkozik, világos, és az elmúlt két év tapasztalatai is alátámasztották, hogy az uniós pénzek folyósításának az égegyadta világon semmi köze sincs ahhoz, hogy megyei beosztású-e a közigazgatásunk vagy regionális, az önkormányzati rendszer megközelítéséből nézve, természetesen.

Továbblépek. Ellenezzük a megyerendszer régiókkal történő felváltását azért is, mert ez az átalakítás az önkormányzatok hatáskörébe tartozó feladatok magasabb szintre emelését, azaz a decentralizációval szemben a koncentrációt jelentené, amely ellenkezik a kereszténydemokrácia egyik meghatározóan fontos alkotmányos elvével, a szubszidiaritás követelményével. Hétköznapi nyelvre lefordítva: a régió messzebb vinné az emberektől azon feladatok ellátását, amelyek ma a megyére hárulnak.

Ezzel kapcsolatban hangot kívánunk adni annak a gyanakvásunknak, mely szerint a regionális rendszer a mostanihoz képest azért is hátrányos, mert több megyét egyesítve utat nyit a megyei szintű intézmények ritkítása előtt. Ismerve a kormány azon szándékát, hogy a takarékosság jelszavával intézmények sorának bezárására törekszik, tartunk attól, hogy a regionális önkormányzat nem fog védelmet nyújtani a régiókba beolvadó egyes megyék intézményeinek, kórházainak, középiskoláinak, szociális és kulturális intézményeinek bezárásával szemben. Koncentráció ez a javából, tisztelt képviselőtársaim, melynek szükségképpen számos mai megye viselné a kárát.

A kormány retorikája azt próbálja elhitetni az emberekkel, hogy a regionális reform kulcsszerepet jelentene az államháztartás egyensúlyának helyreállításában. Ez egyszerűen nem igaz. A regionális önkormányzatokra való áttérés legfeljebb abból eredően járhat megtakarítással, hogy a régiók önkormányzati képviselő-testületeinek a megyékhez képest kisebb lenne az össztagsága. Ez azonban legfeljebb néhány száz millió forintot jelenthet csupán, ami csepp a tengerben. Az intézmények előbb említett felszámolását pedig, ha megengedik, nem megtakarításnak, hanem rombolásnak nevezném, amit természetesen nem támogathatunk.

Megjegyzem, hogy a kormány által hangzatosan meghirdetett közigazgatási reform jelentős része a központi kormányzat területi és helyi szerveit alkotó államigazgatási szervek - a közigazgatási jog ezeket dekoncentrált szerveknek nevezi - regionális átcsoportosítását jelenti, és valójában az államműködés költségeinek csökkentése ehhez az átszervezéshez kapcsolható. A dekoncentrált szervek regionális átcsoportosítása viszont nem függ össze a megyei vagy regionális önkormányzat kérdésével. Ezt az átcsoportosítást a kormány a megyei önkormányzati rendszer sérelme nélkül is meg tudja valósítani, vagyis megtakarítási törekvéseinek a közigazgatás átszervezéséhez kapcsolható részét csaknem maradéktalanul meg tudja valósítani a megyerendszer megszüntetése nélkül is. Az ezzel kapcsolatos megtakarításoknak, a bürokrácia csökkentésének nemhogy ellenzői volnánk, hanem ezekben az ügyekben a kormány támogatásunkat általánosságban maga mögött tudhatja. Egyébként e törekvések megvalósításához még törvény alkotására sincs szükség, a kormány mindezt saját hatáskörében is rendezheti, még az ellenzék szavazatai sem szükségesek ehhez.

Az azonban ugyancsak árulkodó jel, hogy az alkotmánymódosítás mellé letett önkormányzati törvényjavaslat egyszerű többségű törvény hatáskörébe akarja utalni az önkormányzati feladatok és hatáskörök konkrét meghatározását. Ez, tisztelt képviselőtársaim, gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kormány az önkormányzatiság valóságos tartalmát kormányfüggő és napipolitika-függő kérdéssé kívánja degradálni.

A megyerendszer megszüntetésével kapcsolatosan végül utalunk arra, hogy a közigazgatás ilyen mértékű átszervezése az egész közigazgatás olyan gyökeres átformálását jelenti, mely óhatatlanul magában hordozza a kialakult és bevált intézmények működésének zavarát, és ma még konkrétan előre nem látható hátrányok és károk bekövetkezését. Ezek kihatása forintosítva biztosan meghaladja azt a kiadást, amit a regionális önkormányzati képviselők alacsonyabb száma folytán megtakaríthatnánk. Egészében tehát semmi ok sincs arra, hogy egy alapvetően működőképes közigazgatást alapjaiban forgassunk fel, nem számolva annak beláthatatlan következményeivel.

Tisztelt Országgyűlés! Nem kevésbé súlyosak kifogásaim az alkotmánymódosítás másik irányú célkitűzései, az önkormányzatiság tartalmának korlátozása tekintetében sem. Az alkotmánymódosítás ez irányú rendelkezései, mondjuk ki nyíltan, az önkormányzatiság megnyomorítását és jelentős mértékű felszámolását jelentenék.

(10.40)

Az önkormányzatok kötelező társulásának előírása, a körjegyzőség kötelező létrehozása a leglényegesebb alkotmányos jogaiktól fosztaná meg az önkormányzatokat. Súlyos visszalépést jelentene, ha az önkormányzati alapjogok korlátozását a jövőben az alkotmány már nem kötné kétharmados törvényhez, mint ahogy azok az indokok sem fogadhatók el, melyek alapján a javaslat meg akarja szüntetni az önkormányzatok Alkotmánybíróság előtti alapjogi védelmét. Ezeket a változtatásokat, amelyek egyébként a rendszerváltozás jelentős vívmányainak feladását jelentenék az önkormányzatiság területén, a Kereszténydemokrata Néppárt ugyancsak határozottan ellenzi.

Nem értünk egyet olyan változtatásokkal sem, melyek mögött nem világos az előterjesztői szándék, vagy legfeljebb csak sejtjük azt. Ilyen az önkormányzatok alapjogi egyenlőségét az önkormányzatok egyenjogúságának kimondását tartalmazó szabállyal történő kiváltása, illetve ilyen a helyi adók megállapításával kapcsolatos rendelkezés megváltoztatása.

Végül nem támogatjuk, hogy az Alkotmánybíróság az önkormányzatok feloszlatásának elrendelésével politikai terhet vállaljon magára. Azt a megoldást tudnám támogatni, hogy az alkotmányellenesen működő önkormányzatok feloszlatására csak az Alkotmánybíróság egyetértésével kerülhessen sor.

Tisztelt Képviselőtársaim! Összegezve az elmondottakat: ez az alkotmánymódosítás teljesen szükségtelenül és indokolatlanul kívánja felszámolni a tradicionális értékű megyerendszert és felforgatni a kétségtelenül javításra szoruló, de működőképes közigazgatást. Egyben ez a javaslat önkormányzat-ellenes is. Mindezekért az alkotmánymódosítást egyértelműen és határozottan ellenezzük. Egyedül az önkormányzati választások átütemezésének kérdésében látunk lehetőséget kompromisszumos megoldás kialakítására. Az alkotmánymódosítás ellenzését az egyes rendelkezésekkel kapcsolatos módosító javaslatok benyújtásával is kifejezésre juttatjuk.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a KDNP és a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu