DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Göndör képviselő úr jó néhánnyal korábbi felszólalására reflektálok. Ő arról beszélt, hogy arra van igény, hogy körjegyzőségeket, közös hivatalokat, közös intézményeket hozzanak létre. Nos, nem ebben van a vita köztünk, képviselőtársaim, persze, hogy van igény, és ott, ahol ezt szükségesnek látják, meg is fogják teremteni, mert ennek ma is megvan a lehetősége, hiszen az önkormányzatok önkéntes társulása önkormányzati alapjog, benne van az alkotmányban. A baj ott van, hogy a kormány most kötelezővé akarja tenni ezt a formát, olyan önkormányzatok számára is, akik ezt, mondjuk, nem akarják, és mi csak ezzel nem értünk egyet.
Ami Petrétei miniszter úr megszólalását illeti, én azzal a gondolatával egyetértek, hogy miután a zárt ajtók mögötti négypárti egyeztetést nem találtuk célravezetőnek és attól elzárkóztunk, akkor most arra ne hivatkozzunk, hogy ez nem történt meg. Ebben a miniszter úrnak igaza van, és én a Kereszténydemokrata Néppárt részéről ilyenfajta hiányérzetet nem akarok jelezni. Azt gondolom, hogy azért van a parlament, a bizottság, a plenáris ülés, hogy bizonyos parlamenten kívüli és szerintem is nagyon hosszú éveken át folyó viták után itt ütköztessük az álláspontokat - fogalmazzuk meg máshogy: itt egyeztessünk. Ha valamivel bajom lehetne vagy van tulajdonképpen egy kicsit, az az, hogy ennek a vitának nem biztos, hogy egyetlenegy napra kellett volna szűkülnie, hiszen ma az általános vitát lezárják, vagy nem egy bizottsági ülésen harminc percben kellett volna ezeket a kérdéseket megtárgyalni, mert parlamenti relációban ez rövid idő, de hát ha ez a helyzet, akkor ehhez kell igazodni. Azt gondolom, hogy a részletes vita folyamán - hiszen a módosító javaslatok benyújtásra kerülnek - majd ezeket a kérdéseket tovább tudjuk vitatni.
Úgy mellesleg egyébként én szeretném hallani, hogy például az én felszólalásomban elhangzott érvek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) mennyiben nem állják meg a helyüket, mert erről eddig, az elmúlt két órában egy másodpercnyi reakciót sem hallottam az igen tisztelt túloldal részéről. (Taps a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés