DR. WIENER GYÖRGY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Képviselőtársaim! Nagyon nagy jelentőségű törvényjavaslatot tárgyal a parlament. Ezt már az is bizonyítja, hogy az alkotmánymódosító törvényjavaslat vitája során több ellenzéki képviselőtársam is megfogalmazta azt az ellenvéleményét, hogy ezeréves berendezkedéssel kívánunk szakítani. Valóban, olyan alapvető jelentőségű változtatást kíván elérni az előterjesztett törvényjavaslat, amely alapjaiban változtatja meg nemcsak a mai magyar önkormányzati rendszert, hanem a mai magyar államszerkezet egészének a felépítését.

A legjelentősebb változtatást a törvényjavaslatban nyilvánvalóan a választott regionális önkormányzatok megteremtésének szándéka jelenti. Európában évtizedek óta zajlik a regionalizáció folyamata. Erről Magyarországon meglehetősen csekély ismeretekkel rendelkezik a közvélemény, noha a szakma már hosszú évek óta elemzi az ottani változásokat, és azokat a folyamatokat vizsgálja, amelyek alapján Magyarországon is regionális önkormányzati szisztémát lehetne bevezetni.

A régió, ha csak magát a fogalmat nézem, tulajdonképpen egy területbeosztási egység, amely a hagyományos területi tagozódás legmagasabb szintje és az állam között helyezkedik el, azok közé ékelődik be.

Regionalizmusról tulajdonképpen Nyugat-Európában is csak az elmúlt negyven évben beszélhetünk, noha maga a gondolat, maga az eszme jóval korábbi. Franciaországban a XIX. század közepe óta kísérik végig a regionalizmussal kapcsolatos viták az államfejlődést. 1861-ben, Olaszország egyesítésekor felmerült az, hogy ne egy centralizált unitárius államot hozzanak létre, hanem egy regionalizált berendezkedést. Az 1931-es spanyol alkotmány szintén felveti a régiók megteremtésének a lehetőségét, bár ezt nem egységesen az államterület egészére, hanem csak speciális területi egységek, például Katalónia vagy Baszkföld számára kívánták akkor megteremteni.

1964 fordulat a megvalósult regionalizmust illetően Nyugat-Európában, ekkor jön létre az adminisztratív régió Franciaországban, de még csak olyan értelemben, hogy a régiószékhely prefektusa kap kiemelt jogosítványokat. 1972-ben közintézménnyé válik a francia régió, és önálló, elkülönült regionális prefektusi intézmény jön létre. 1982-ben megszületnek azok a törvények, amelyek alapján 1986-ban létrejönnek a választott regionális önkormányzatok, és ezáltal az addig centralizált francia államszervezet decentralizált unitárius állammá válik.

1947. december 22-én, az olasz alkotmány elfogadásakor jogilag intézményesítik Olaszországban a régiókat, de csak 1970-ben jönnek létre. Ez a huszonkét év nem egy megfontolási időszak volt, hanem lényegében egy alkotmányos rendelkezés végrehajtásának az elmulasztása. Akkor viszont néhány év alatt ezt a mulasztást pótolják, megteremtik a választott regionális önkormányzatokat Olaszországban. 1983-tól pedig megkezdődik Itáliában a regionalizmus továbbfejlesztésének folyamata. Természetesen 1983 és '87 között még nemleges válasz születik a felvetett reformjavaslatokra, '92 és '94 között ismét; '94-96-ban, a Berlusconi-időszakban nem a parlamentet próbálják vitaterepül felhasználni, hanem kormánybizottságot hoznak létre. 1997-98-ban hosszas viták eredményeképpen kialakul egy koncepció, kialakulnak a normaszövegek is. 1998-ban az olasz jobboldal úgy reagál a felvetett regionális reformokra, mint ahogy most a magyar jobbközép politikai erők. Ennek ellenére 1999-ben, majd 2001-ben két alkotmánymódosító törvénnyel sikerül a regionális berendezkedést egy jóval magasabb szintre emelni.

(16.30)

Spanyolországban az 1978-ban elfogadott alkotmány nyomán 1979-83 között teremtik meg az autonóm közösségek hálózatát. Spanyolországban az ottani speciális problémák megoldására autonóm regionális rendszert hoznak létre, melynek egyik továbbfejlesztő lépése éppen az elmúlt hetekben történt, az elmúlt vasárnap a katalánok szavaztak is a már elfogadott statútumról, és noha az ottani választási részvételi arány 49,41 százalék volt csupán, de a szavazók 74 százaléka támogatta az autonómia kiszélesítését.

Számos más országban kísérletek történtek arra nézve, hogy regionális berendezkedésre térjenek át, illetőleg valódi államigazgatási, önkormányzati modelleket, modellkísérleteket valósítottak meg. Ez történt például Svédországban. Valóban igaz az, hogy nem minden regionalizálás jelent tényleges érdemi változtatást, például Lengyelországban visszatértek egy régebbi berendezkedéshez, nem decentralizálták a kormányzati jogosítványokat, ezért ott éppúgy nem beszélhetünk valóságos regionális reformról, mint Szlovákia esetében sem.

Szemben áll-e a magyar hagyományokkal a regionalizmus? Abban az értelemben igen, hogy ilyen berendezkedés eddig nem létezett. Abban az értelemben nem, hogy régiókat már régóta próbálnak megteremteni, bár ezeknek a neve korábban közigazgatási kerület volt. Először II. József tett erre kísérletet, azután a Bach-korszakban merült fel egy ilyen megoldás, majd Gömbös Gyula nemzeti munkatervében is megfogalmazódtak olyan elképzelések, hogy a vármegyék felé közigazgatási kerületeket építsenek ki, 1946-ban pedig az Erdei-Bibó-féle tervezetben szerepeltek közigazgatási kerületek.

Valóban igaz az, hogy minden történelmi próbálkozás a centralizációt szolgálta, talán ezért is gondolják ellenzéki képviselőtársaink azt, hogy a mostani elképzeléseknek is ez a célja. De a regionalizmus gondolata nem idegen a rendszerváltás óta sem. Hétfői felszólalásomban még a politikai vitanap keretében hangzott el, már utaltam arra, hogy 1993 végén a Belügyminisztériumban elkészült egy olyan koncepció, amely a magyar önkormányzati és államigazgatási rendszert a kistérségekre és a régiókra kívánta építeni; ez még az MDF kormányzása alatt történt. 1998-ban a Fidesz-MDF-FKGP-kormány programja - az Új évezred küszöbén - szintén megfogalmazta azt a feltételezést, hogy meg kell vizsgálni 2001-ig a választott regionális önkormányzatok létrehozásának a lehetőségét. Ezt a követelményt az 1052/1999. számú kormányhatározat megismételte.

Meg is kezdődött egy államigazgatási regionalizációs folyamat, de a választott regionális önkormányzatok létrehozásának megvizsgálása terén nem sok történt. 1998-99 fordulóján Stumpf István akkori kancelláriaminiszter, Szegvári Péter helyettes államtitkár és mások is nyilatkozataikban, interjúikban utaltak arra, hogy közeledik a regionális reform, amelyik elkerülhetetlen Magyarország modernizálásához. 1999 késő tavaszán azonban lekerült a napirendről ez a tematika, a Fidesz többet nem foglalkozott a regionális reformmal.

2002-ben az akkori szocialista-szabad demokrata kormányprogram már megfogalmazta a választott regionális önkormányzatok létrehozásának szükségességét, és megkezdődtek azok a munkálatok az IDEA keretében, amelyekre a miniszter asszony több alkalommal is utalt. Az volt az elképzelés, hogy 2006-ban már választott regionális önkormányzatokat hozunk létre. Éppen ezért teljesen megalapozatlan minden olyan feltételezés ellenzéki képviselőtársaink részéről, hogy itt a pénzbehajtó csomag valamelyik eleméről van szó, vagy netán ezzel a reformmal el akarnánk takarni megszorító intézkedéseink negatív hatásait.

Egészen másról van szó, tisztelt képviselőtársaim, arról, hogy világosan láttuk az önök elzárkózását egy ilyen reform támogatásától, és ezért - az akkori kormányváltást is figyelembe véve - végül is a már elkészült törvénytervezetet nem változtattuk törvényjavaslattá, és nem terjesztettük a parlament elé. Azonban nem mondott le sem a Szocialista Párt, sem a Szabad Demokraták Szövetsége arról, hogy ezt az átfogó jelentőségű reformot megvalósítsa. A 2006-os szocialista választási program utalt arra, hogy folytatni fogjuk politikai törekvéseinket a választott regionális önkormányzatok megteremtése érdekében. Most érkezett el az a pillanat, amikor a magyar parlament először tárgyalja ezt a témakört.

Nem véletlenül ismertettem a nyugat-európai történelmi folyamatokat, ezekkel is utalni kívántam arra, hogy ott sem ment ez gyorsan, ott sem ment ez könnyen, ott is le kellett küzdeni a konzervatív politikai erők jelentős ellenállását. Bár nem árt emlékeztetni arra, hogy a hagyományos kereszténydemokrata felfogástól a regionalizmus, a regionalizáció nem áll távol. Bizottsági ülésen én már utaltam arra, Salamon képviselőtársammal vitatkozva, hogy 1919-ben az akkor létrejövő olasz katolikus néppárt vezetője és fő ideológusa, Luigi Sturzo már megfogalmazta a regionalizálás követelményét, és végül is 1947-ben az olasz kereszténydemokraták is támogatták azt, hogy az alkotmányba vegyék be a regionális intézményrendszereket. Más kérdés, hogy azután 22 évig sokat tettek azért, hogy az alkotmány megvalósulásából semmi ne történjen meg, és végül is 1970-ben - mint erre korábban már utaltam - születtek meg ott is a választott regionális önkormányzatokról szóló törvények, majd '72-77 között maguk az önkormányzatok is létrejöttek.

A decentralizáció az alapvető vezérelve a mostani reformnak. Nem véletlenül mondja ki a törvényjavaslat azt, hogy a régióban a decentralizáció elve alapján területi önkormányzatok működnek. Ez a lényeg, a decentralizáció, amely számos funkciókörben, feladatcsoportban kíván ma miniszteriális feladat- és hatáskörbe tartozó ügyeket átadni a választott regionális önkormányzatoknak. Ilyen mindenekelőtt a fejlesztéspolitika. Ilyen a támogatáspolitika. Részben ilyen a területfejlesztés is, ahol a regionális fejlesztési tanácsok, illetőleg a megyei területfejlesztési tanácsok funkciói kerülnének át a választott regionális önkormányzatokhoz. És noha a megyei területfejlesztési tanácsok és az RFT-k látszólag decentralizációs elv alapján működnek, az 1999-es, Fidesz által erőltetett törvénymódosítás eredményeképpen ezekben a tanácsokban a partnerség elvének helyét a központi államigazgatási szervek képviselőinek túlsúlya foglalta el, úgyhogy hiába decentralizáltak ezek az intézmények, azóta is ott ülnek bennük a miniszteriális szervek képviselői, és az ő túlsúlyuk érvényesül, akadályozva a valóságos decentralizációt.

Mi az alapvető célja a választott regionális önkormányzatok létrehozásának? Azért nem változtattunk ezen a rendszeren 2003-2004-ben, mert az volt az elképzelésünk, hogy az egész intézményrendszert felszámoljuk, és a választott regionális önkormányzatokra ruházzuk ezeket a feladatokat, ahol már nincsenek jelen a miniszteriális szervek képviselői. Salamon képviselőtársam és sokan mások is azt kérdezték, mi végből ez a reform. Néhány érvet felsorakoztatnék a változtatás mellett. Mindenekelőtt azt - erre egyébként már utaltam hétfőn, a politikai vitanapon elhangzott felszólalásomban -, hogy azokban az államokban, amelyekben végrehajtották a regionalizációt, a területi különbségek mérséklődtek, míg az unitárius, centralizált államokban a területi különbségek inkább növekedtek. Jogosan feltételezhetjük, hogy ha Magyarországon is végrehajtunk egy ilyen reformértékű változtatást, és nem egy centrumban, hanem 6+1 decentrumban születnek meg területfejlesztési és fejlesztéspolitikai döntések, támogatáspolitikai döntések, akkor ennek eredményeképpen Magyarországon is mérséklődnek a nagyon jelentős területi különbségek, melyek a rendszerváltás óta szinte az elviselhetetlenségig fokozódtak.

A másik ilyen érv hatalompolitikai érv. Erre is utaltam hétfői felszólalásomban. A választott regionális önkormányzatok létrehozásával nagyon komoly hatáskörökkel rendelkező, olyan erős területi önkormányzatok jönnek létre, melyek a hatalom térbeli megosztásának egy teljesen új, eddig ismeretlen dimenzióját jelentik. Ennek alapján az ellenzék is valahol mindig kormányon lesz, és a kormánypártok is egyes régiókban ellenzéki szerepbe kényszerülnek. Ez talán valamit enyhítene a mai magyar politikai mező nagymérvű polarizáltságán.

(16.40)

De érv a választott regionális önkormányzatok mellett az is, hogy a globalizáció viszonyai között mindazok a vállalatok, amelyek húzóerőt jelentenek, amelyek az új, feltörekvő ágazatokba tartoznak, a regionális berendezkedést igénylik, és ott nagyobb mértékben és gyorsabban fejlődnek, ahol regionális pólusok vannak, regionális növekedés valósul meg, míg a hanyatló ágazatok sokkal inkább ragaszkodnak a hagyományos nemzetállami, protekcionista gazdaságpolitikához.

Ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy a globalizáció viszonyait alakítani is kívánjuk, és nem csak passzívan alkalmazkodni mindahhoz, ami körülöttünk történik, akkor azoknak az államoknak a berendezkedését nem átvennünk kell, de figyelembe kell vennünk, hogy hogyan működnek, és azok alapján kell a saját konstrukciónkat kialakítanunk, amelyek sikeresek voltak ezen a területen. Ilyen ország például Olaszország is, a mostani válsága ellenére, amelyet amúgy a jobboldali Berlusconi-Fini-kabinet idézett elő.

Ha megnézzük az önkormányzatiság helyzetét ebben az új konstrukcióban, akkor világosan láthatjuk, hogy számos minisztérium feladatai közül kerülnek át feladat- és hatáskörök a választott regionális önkormányzatokhoz. Érinti ez a reform az Egészségügyi Minisztériumot, érinti az Oktatási és Kulturális Minisztériumot, érinti a Gazdasági, Közlekedési és Informatikai Minisztériumot, érinti a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumot, és még lehetne ezt a sort folytatni. Az az alapvető elképzelésünk, hogy a minisztériumok stratégiai államigazgatási szervekként, központi közigazgatási szervekként működjenek, koncepcióalkotással, jogszabály-előkészítéssel, költségvetési tervezéssel foglalkozzanak, európai uniós kapcsolataikat építsék, ne pedig hatósági ügyintézéssel, illetőleg pénzelosztással, valamint olyan funkciókkal, amelyek gazdasági ösztönzők ugyan, de amelyeket regionális szinten sokkal jobban el lehetne látni.

A lényeg nem egyszerűen a feladatok decentralizálása, hanem a pénzeszközök decentralizálása is. Ez különösen a területfejlesztés és a befektetésösztönzés területén tűnik elengedhetetlenül fontos feladatnak. Valóban igaz ugyanakkor, hogy egyes intézmények megyei szintről regionális szintre kerülhetnének. Ilyenek lennének egyes szociális intézmények, és ilyenek lennének a kórházak is. De, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, nem attól szűnik meg egy kórház, hogy a fenntartója a megye helyett a választott regionális önkormányzat lesz, hanem egy másféle gazdaság- vagy egészségpolitikai felfogás következtében, mint amit korábban követtek. Önmagában a regionalizmus megteremtése semmiféle intézményi bezárással, semmiféle kapacitásszűkítéssel nem jár együtt.

Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A választott regionális önkormányzatok szervezeti felépítése is azt mutatja, hogy ezek más minőségű szervek, mint a megyék. Szükséges az, hogy olyan bizottságok működjenek bennük, amelyek létrehozását a törvény írja elő. Egyébként sajnálom, hogy elment Hadházy képviselőtársam, mert a törvényjavaslatból választ kaphatna arra, hogy mi lesz a turizmussal. A turizmus ügyeit a területfejlesztési és turisztikai bizottság fogja intézni a választott regionális önkormányzati szervezetrendszer keretében. Szintén kötelezően megalakítandó bizottság a gazdaságfejlesztési bizottság, a munkaügyi bizottság, valamint az EU-s követelményeknek megfelelően a regionális operatív programokat ellenőrző bizottság. Ilyen intézményt akkor is létre kell hoznunk egyébként, ha nem regionalizálunk, de ha regionalizálunk, akkor ennek a régiós döntések esetében a legjobb helye a választott regionális önkormányzatban található meg.

Hogy mennyire mások itt az igazgatási apparátusi feladatok is, azt világosan bizonyítja az, hogy nem egy egységes regionális önkormányzati hivatal működne, hanem azon belül belső szervezeti egységekként igazgatási szervek, igazgatóságok jönnének létre, melyeknek vezetőit éppúgy a közgyűlés nevezné ki, mint a főjegyzőt.

Tisztelt Ház! A választott regionális önkormányzatok létrehozása mellett természetesen más alapvető fontosságú változtatásokat is tartalmaz a törvényjavaslat. Úgy ítéltem meg azonban, hogy ezek akármilyen jelentősek is, súlyukat tekintve másodlagosak a regionális önkormányzatok megteremtéséhez képest. Vezérszónoki szövegemben ezért koncentráltam a választott regionális önkormányzatokra, és voltam kénytelen idő hiányában elhanyagolni a javaslat más, szintén nagyon fontos elemeit.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu