ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Talán már lassan tényleg fáradunk ebben a vitában és a vitának ebben a részében. Varju képviselőtársam is elmondta, hogy mennyire egyetért a Boross Péter képviselő úr által elmondottakkal. Ha nagyon jól figyelt volna, akkor lehet, hogy ezt a négy törvényt így megfogja és elviszi, és azt mondja Boross Péternek, hogy bocs, akkor átdolgozzuk az egészet, mert Boross Péter képviselőtársam azt mondta, hogy így ebben a formában nem elfogadható.

A másik ilyen dolog, ami számomra meglepő volt, hogy az önkormányzatiság decentralizálásáról szól ez a törvény. Az önkormányzatiság decentralizálása bekövetkezett a rendszerváltozáskor, amikor a járási rendszer eltörlésre került, és minden önkormányzat a maga útját próbálta meg járni és kialakítani.

Ami nekem kissé furcsa, a miniszter úr is említette a közfeladatok kérdését. Ha azt kívánjuk ezzel megoldani, hogy a közfeladatok különböző szintjei egyszerűsödjenek és az ügyintézések nagy száma csökkenjen, amit az elmúlt tizenhat év folyamán az önkormányzatok számára odatestáltak, források nélkül és eszközök nélkül - erről beszélt Bencsik képviselőtársam is -, akkor valóban az ember egy olyan programot várt volna el, amiben hosszú távon lehet látni azt, hogy ezzel a rendszerrel mit tudunk csinálni, melyek azok a közfeladatok, amelyeket adott esetben a szakmai szervezetek minden további nélkül el tudnak látni, hiszen átéltük és megéltük azt az időszakot, hogy szakmai szervezet megkaphat egy feladatot, utána az önkormányzati rendszerben újból visszavette - fogalmazzunk úgy - maga az önkormányzat. Az egyablakos rendszer kérdése is ilyen volt.

Az is egy óriási nagy kérdés volt, amikor az Európai Unióhoz való csatlakozás előtti állapotban voltunk; ki lett hangsúlyozva, hogy Szlovákia, Csehország, Magyarország körülbelül azonos feltételekkel tulajdonképpen nem is lenne jogosult régiók alakítására, hallgatólagosan indult meg egy belső vita, hogy most Magyarországon hány régió kell. Ismerjük mindannyian Baráth Etele véleményét, aki úgy fogalmazott, hogy három-öt, hét, az már nagyon sok. Önök is emlékeznek rá, ezek a viták végigmentek a parlamenten, és a finanszírozás szempontjából - ha így nézzük - az Európai Unió Magyarország számára azt mondja, hogy Magyarország önmagában egy régió, hisz az Unión belül általában 2,8-3 millió környékén lehet alakítani egy régiót.

A jelenlegi szintekben van az óriási nagy probléma. Egyrészt az önkormányzatoknak olyan feladatokat adtunk és próbáltuk rájuk erőltetni, amelyekhez a forrásokat, az eszközöket számukra nem biztosítottuk. Ebből adódóan kialakult egy olyan alkalmazás az elmúlt négy év folyamán, ami a kötelező társulási formát próbálta meg úgy beemelni, és az állami költségvetésből a forrásokat úgy próbálták meg leosztani a kötelező társulások irányában, hogy ha valamelyik önkormányzat nem társult hozzá, akkor forráselvonásban részesült. Ezáltal, tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy kényszerhelyzetbe került, hogy a saját iskoláját, óvodáját adott esetben felszámolja, és egy másik településnek adja át annak a forrását.

Ebből is óriási jogi viták vannak, hogy mi mennyibe kerül, miniszter úr. Nagyon sok olyan önkormányzati peres ügy van jelen pillanatban is folyamatban, hogy a kényszertársulásokból adódó intézményi működtetésnél melyik önkormányzatnak mennyivel kell hozzájárulni, és a működtető település akarja meghatározni a másik önkormányzat számára, hogy ennyivel kötelező neked hozzájárulni. Innentől fogva a demokrácia is sérül, mert az a település, amelyik működteti az intézményt, kötelezi annak a településnek az önkormányzatát, amelyik lemondott az intézményről, hogy ennyivel és ennyivel kell hozzájárulni.

Tehát a rendszer önmagában hibás, és ezért kellene nagyon pontosan meghatározni, hogy az öt szintet hogyan kívánom módosítani, milyen kötelező feladatokat kinek milyen szinten kell ellátnia, ehhez kötelezően öt-tíz évre vagy tizenöt évre milyen forrásokat köteles biztosítani a magyar költségvetés. Addig, amíg ezeket nem rendezzük, beszélhetünk nyugodtan ezekről a témakörökről, mindig is instabilak maradnak a helyi önkormányzatok, azoknak a költségvetései; és még azt is nézzük meg a következő három napirendi ponton belül, hogyan kívánjuk majd a térségi kistelepülési képviselő-testületek tiszteletdíját, forrását elvonni, amikor a nagy pénzek tulajdonképpen, képviselőtársaim, nem itt mennek el. Van egy huszonnégy fős képviselő-testület, nyolc bizottsági elnök, mindegyik 150 ezer forintos havidíjjal, plusz mindegyikből csinálni még tanácsnokot, legalább tíz-tizenöt tanácsnokot - a források itt mennek el.

Ha spórolni akarunk - és itt felmerült az a kérdés, hogy a parlamenti létszám milyen óriási nagy -, akkor fel lehetne tenni, hogy mondjuk, a kétmilliós Budapest esetében hány politikus működik jelen pillanatban, és milyen forrásokkal működik. Nem a kistelepülés képviselője, amelyiknek a tiszteletdíja 25 ezer forint, viszi el a forrásokat, hisz nagyon sok kistelepülési képviselő, polgármester lemond a tiszteletdíjáról, csak azért, hogy a saját településének sokkal több maradjon. (Balogh József: Nagyon kevés!) Nagyon sok, képviselőtársam, nagyon sokan lemondanak a tiszteletdíjukról! Talán ezt komolyabban meg kellene nézni, és talán mégsem ott kellene kezdeni a takarékosságot, hanem egészen máshol.

Egész végig a kampány során a 13 ezer milliárd felhasználásáról szólt a történés. Mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy a mai rendszer, akár a regionális, akár a megyei, akár a területfejlesztési, akár a térségi társulási rendszer önmagában nem képes azt a korszerű szemléletet végigvinni, ami az uniós előírásoknak megfelel, ahhoz képest, hogy ezeket a forrásokat normálisan, korszerűen pályázatokkal lehessen felhasználni. Hányszor felvetettem itt, a parlamentben, meg lehet nézni Írország esetében is a pályázati kiírások alapján, hogy a pályázatok elkészítését általában a főiskolák, egyetemek végzik az adott régióban vagy az adott térségben. Nálunk mit csinálnak? 10-12 százalékot előre le kell tenni, és még tulajdonképpen el se fogadták a pályázatot, már az, aki összeállította a pályázatot, megköveteli magának a 10-12 százalékot. A források így tűnnek el.

Az elmúlt kétnapi vitánk is tulajdonképpen miről szólt? Elköltött ez az ország pluszban 12 ezer milliárd forintot, és nem tudjuk pontosan, hogy hova, és ebből adódóan most nagyon kemény megszigorításokat kell tenni, nagyon kemény adócsomagot küldünk oda az állampolgároknak, a vállalkozásoknak - és akkor megpróbálunk úgy rendszert átalakítani, hogy nem tudjuk megmondani, mit akarunk abból egyáltalán csinálni! Alakítsuk át a régiókat! Elnézést, hány régióra van szükség Magyarországon? Tessék nekem megmondani erre a nagyon pontos választ! (Jauernik István: A javaslat szerint hét!) Amíg Varju képviselőtársamat, mondjuk, nem érinti majd az, hogy a saját településének a kórházát be fogják zárni, addig felteszi a kezét, és azt mondja igen, irány a régiók felé. Majd amikor az ő településének a kórházát zárják be, vagy az iskolát zárják be, akkor nem tudom, hogyan fog viszonyulni az állampolgárok kérdéseihez.

Ezért kellene ezt a törvényt sokkal komolyabban venni, ezért kellene valóban azokat a megfogalmazásokat megnézni, amelyeket az ellenzéki oldalról is több képviselőtársam megfogalmazott, nemcsak most, hanem évekkel ezelőtt; talán mégis ebben hosszabb időt hagyni magának a törvénytervezetnek, sokkal jobban átbeszélni, sokkal jobban megvizsgálni, hogy ezeknek milyen hatásai lesznek egyáltalán, hol lesznek hatásai, hol fog az állam önmagában megtakarítást elérni. Mert az, hogy egy egyszerű kistelepülés képviselőjétől elvesszük a tiszteletdíjat, képviselőtársaim, nem megoldás.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu