ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Vártam miniszter úr és miniszter asszony hozzászólását, csakhogy a legnagyobb probléma ott van, hogy a decentralizálás ebben az országban sajnos nem következett be.

Mi történt a régiók kialakítása óta? Az első időszakban '97-98-ra datálható a régiók kialakítása. Minden megyéből minimum három térségi társulás képviseltette magát a régióban, majd ez szép lassan megváltozott (Dr. Lamperth Mónika: Az Orbán-kormány, hogy konkrétak legyünk!), maradt egy, bejött helyette tizennégy minisztérium. Ez évben a választások előtt még hozzáraktunk két törvénnyel két olyan szervezetet, amelyik minden további nélkül döntési joggal képviselteti magát a regionális tanácsban. Tehát létrehoztunk egy óriási nagy szervezetet, maga a decentralizálás nem következett be, a térségi társulások képviselete sokkal alacsonyabb a regionális tanácsokban, sokkal jobban megvalósul a megyei területfejlesztési tanácsokban a térségi társulások képviselete, mint jelen pillanatban a regionális tanácsokban, sokkal erőteljesebben. (Dr. Lamperth Mónika: Ezért kell megváltoztatni!) Miniszter asszony, erről szól a történés! (Dr. Lamperth Mónika: Persze, ezért kell megváltoztatni!)

2003-ban Nagy Sándor vezényletével többpárti egyeztetés volt a regionális tanácsok kérdéskörében a területfejlesztési törvény által. Mi történt? Az önök padsoraiban ül a legtöbb megyei közgyűlési elnök, legtöbb megyei közgyűlési tag. És amikor az SZDSZ javaslata az volt, hogy ne legyenek megyei területfejlesztési tanácsok, hanem regionális tanácsok legyenek, akkor az önök padsoraiból voltak a leghangosabbak abban az ügyben, hogy a régiókat ne erősítsük meg ezen a szinten, tehát ne töröljük el a megyei területfejlesztési tanácsokat. Lehet mutogatni, négy év úgy telt el, hogy tulajdonképpen a térségi társulások szerepköre a regionális tanácsokban csökkent, és mellette a hatósági szervezetek tevékenysége pedig óriásira duzzadt. Ha spórolni akarunk, akkor ezeket kell kisöpörni elsődlegesen a regionális tanácsból.

Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

Forrás: parlament.hu