DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A Szabad Demokraták Szövetsége nevében szeretném rögtön itt a felszólalásom elején kifejteni, hogy támogatjuk az előttünk fekvő alkotmánymódosítási javaslatot bizonyos megszorításokkal és módosításokkal. Azért szeretném elöljáróban leszögezni azt, hogy támogatjuk ezt a javaslatot, mert mi, az SZDSZ részéről igen fontosnak érezzük azt, hogy a régiók kérdésében - hiszen ez az igazi kérdés a javaslatban, az alkotmánymódosításban - előrelépjünk, és az Országgyűlés is képes legyen letenni valamilyen javaslatot, amellyel tisztázzuk ezt a régóta felmerülő vitás kérdést.

Hadd álljak meg rögtön a régiók problémájánál! Itt a vitában elhangoztak már pró és kontra érvek, és nyilván az utánam következő szónokok is fogják ezt majd sorolni a régiókkal kapcsolatban. Van jó néhány híve, és ezek szerint - ahogy a vitában kiderült - vannak ellenzői is az ilyen típusú megoldásnak, akár a regionális szerveződésnek is, Kovács Zoltán képviselőtársam szavaiból például valami ilyesmit véltem kiolvasni, aki előttem beszélt.

(10.20)

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ez tényleg rendkívül komoly és megfontolandó kérdés. A közigazgatás átalakítása biztos, hogy nem megy egyik pillanatról a másikra, tehát biztos, hogy amikor tartalmat akarunk adni a régiónak, arra időt kell szánnunk, hiszen sokan vetik fel azt, hogy mennyire van hagyománya a regionális szerveződésnek Magyarországon, sokan mondják azt, hogy a mostani régióhatárok, amelyekben gondolkodunk, mesterségesek. Tehát lehet sorolni az olyan ellenérveket, amelyekkel szerintem minden józanul gondolkodó ember egyetérthet, illetve maga is azt gondolja, hogy igen, ezek valóban nyomós és komoly ellenérvek. Nem hiszem, hogy bárkinek szándéka lenne itt a Házban, hogy valamiféle olyan akaratot kényszerítsen a másikra, amely mögött nincs egy viszonylag széles körű konszenzus. Itt tehát valóban egy olyan ügyről beszélünk, ahol kell az értelmes együttműködése a kormánypártoknak és az ellenzéknek. Mi a szabad demokraták részéről erre teljes egészében nyitottak vagyunk, és készek vagyunk az ilyen együttműködésre, hiszen a közigazgatásban, ahogy annak idején a megyék megteremtése sem ment egyik pillanatról a másikra, a régiók bevezetése is bölcs és komoly megfontolást igényel.

Azonban az alkotmánymódosítás ennek a lehetőségét teremti meg, ezt ne feledjük el! Nem a tartalmáról beszél, amelyekkel kapcsolatban az előbb a lehetséges averziókra utaltam, hanem a lehetőségről, és ezt a lehetőséget meg kell adnunk. Azért érdemes megadni, gondolom én, mert hiszen az elmúlt években ezt hallottuk mindenkitől, hogy önmagában a régiók létrehozásának az esélyét és lehetőségét mindenki támogatja. Hiszen ahogy én néztem az elmúlt években a különböző önkormányzati szövetségek megnyilatkozásait, bizony azok erről szóltak. Nem volt olyan önkormányzati szövetség, amely ne tette volna le a voksot amellett, hogy igen, kellenek régiók Magyarországon. Aztán, hogy ezek milyenek, milyen a tartalmuk, hol húzzuk meg a határokat, milyen jogosítvánnyal rendelkeznek, arról kétségtelen, hogy parázs vita folyik. De önmagában az a tény, hogy régiókra szükség van, az nem volt érdemben vitatott. Mint ahogy, megjegyzem, az én emlékeim szerint - és erre az alkotmányügyi bizottság vitájában Wiener György képviselőtársam utalt is - annak idején, az Orbán-kormány idején, sőt még az előző időszakban is különböző szakértői csapatok, amelyek a jobboldali kormány mögött álltak, szintén anyagokat készítettek arról és jelentéseket tettek le az asztalra, hogy hogyan kell a regionalizmust megvalósítani Magyarországon, hogyan kell a régiókat kialakítani és fejleszteni.

Azt kérem mindannyiunktól, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezeket a szempontokat figyelembe véve legyen meg bennünk az a bölcsesség és az a nyitottság, hogy azokban a kérdésekben, ahol a konszenzust meg lehet teremteni, ezt teremtsük meg, mert szükséges az ország számára, és ahol valóban még kellenek viták ahhoz, hogy kiérlelt döntést hozzunk, ott adjuk meg az időt erre a vitára, és ehhez valóban kell a kormánypártok és az ellenzék részéről is a kellő belátás. Mi a Szabad Demokraták Szövetsége részéről az igent ehhez adjuk, a régiók megteremtésének a lehetőségéhez, de hangsúlyozottan nem kívánunk állást foglalni a vita jelen pillanatában ezek tartalmáról, mert ehhez biztos, hogy sokkal több és mélyebb, komolyabb vita kell, de a lehetőséget meg kell adni.

Továbbmenve a javaslaton, ezen alkotmánymódosításnak a következő lényeges pontja a régiókhoz kapcsolódóan a választások időpontja. Nos, a választások időpontjában nekünk is az SZDSZ részéről, a liberális párt részéről jó néhány averziónk van. Először is nem tartjuk helyesnek és nem tartjuk jónak a javaslatban a 2012-es dátumot, a hatéves időtartamot. Erről már itt szóltak szónokok. Mi az SZDSZ részéről sem tartjuk ezt jó megoldásnak, és azt szeretnénk, ha nem kerülne egy ilyen hosszú mandátum meghatározásra sem az alkotmánymódosításban, sem később, mert hiszen a demokrácia gyakorlása szempontjából és a kialakult szokások szempontjából komoly ellenérvek vethetők fel ezzel szemben. Ezért mi többféle javaslatot is el tudunk fogadni. Itt sem kívánunk egy olyan álláspontra helyezkedni, hogy csak az az üdvözítő megoldás, amit mi képviselünk, hiszen az alkotmányossági kérdésekben és a kétharmados törvényekkel védett kérdésekben bizony a politikai feleknek, ahogy az előbb is említettem, mindig kellő önmérséklettel és bölcsességgel kell rendelkezni ahhoz, hogy meg tudjanak állapodni. De ehhez, hangsúlyozom, kell a megállapodási szándék is. Az is kell, hogy mindkét oldal, tehát kormánypárt és ellenzéki oldal is valóban megállapodni akarjon, ne csak az ellenérveit próbálja sorolni.

Ezért mi elfogadhatónak tartanánk egy olyan megoldást, hogy az alkotmánymódosításban szerepel a régiók létrehozásával kapcsolatban a 2009-es dátum, 2009-től állnának fel és kezdenének működni ezek a közigazgatási egységek, onnantól szűnnének meg gyakorlatilag a mostani formájukban a megyék. Mi elfogadhatónak tartjuk, hogy ez a 2009-es dátum legyen a határpont az önkormányzati választásokra, a szokásos és ismert önkormányzati választásokra is. Megjegyzem: ez azért is lenne bölcs megoldás, mert egybeesne az európai uniós választásokkal az önkormányzati választás időpontja is, így sikerülne eltolnunk az országgyűlési választásoktól az időpontot, de egyúttal takarékossági okokból talán az ország számára is megkímélnénk bizonyos költségeket, ha nem kellene külön minden évben választásokat tartani.

A Fidesz szónoka az előbb fölvetette a kétéves mandátum kérdését, hogy 2008-ban legyenek ezek a választások, és utána álljon be a négyéves ciklus. Megjegyzem, erről is lehet szerintem értelmes vitát folytatni. Mi biztos, hogy nem mondanánk azt, hogy nem, tekintettel arra, hogy néhány hónappal ezelőtt, amikor erről beszéltünk, ezekről a kérdésekről vitatkoztunk, mi magunk ezt a javaslatot tettük le az asztalra. Tehát biztos, hogy erről is lehet vitatkozni és értelmes vitát folytatni. Egy biztos, hogy mi az SZDSZ részéről is határozottan támogatjuk azt, hogy a hatéves mandátum ne legyen, mert azt nem tartjuk elfogadhatónak, rövidebb mandátumban gondolkodjunk. Az előbb említett két megoldás közül bármelyiket elfogadhatjuk; de ha van egy harmadik, ami ebben a körben mozog, arról is biztos, hogy le tudunk ülni tárgyalni.

Megjegyzem, ha már ezt most elmondtam, hogy le tudunk ülni tárgyalni, szeretném itt a pulpitusról is jelezni, hogy mi nyitottak vagyunk minden értelmes és épkézláb kezdeményezésre. Elnök úrnak is szeretném jelezni, azt szeretném az SZDSZ nevében is kérni, hogy ezt a vitát majd igazából a nap végén zárjuk le, hogy módosító indítványokat mindenki be tudjon adni. Az ellenzék részéről is jelezték, hogy szeretnének beadni módosító indítványokat, mi is szeretnénk módosító indítványt beadni, tehát erre legyen meg a lehetőségünk. Az ellenzéki képviselőtársaimnak említem - akik egyébként sok tekintetben joggal említik azt, hogy kevés az idő e lényeges és fontos módosítás megvitatására -, azt gondolom, hogy a részletes vitával is elég komoly időkeret áll majd rendelkezésünkre, és közben is lehet politikai egyeztetéseket folytatni. Mi erre teljesen készen állunk, örömmel vennénk, ha lenne ilyen típusú politikai egyeztetés, hogy legyen meg a szükséges konszenzus az alkotmánymódosítás mögött, ami nagyon remélem, hogy megteremthető, mert ha mindenki a kellő jó szándékkal és bölcsességgel áll ehhez, akkor ki tudjuk ezt alakítani.

Mi a Szabad Demokraták Szövetsége részéről azt gondoljuk, hogy a regionális közigazgatási rendszer kialakításának a megteremtése érdekében valóban kell lépéseket tennünk. A parlamentben kell ehhez a szükséges időt biztosítani, hogy kialakítsuk a megfelelő megoldásokat, meg kell teremteni a politikai egyeztetés színterét, de azt is látnunk kell, tisztelt képviselőtársaim, hogy az az ügy, amelyről most vitatkozunk, ez az alkotmánymódosítás, amely előttünk van, nem egy olyan újszerű javaslat, amely derült égből villámcsapásként érhette a képviselőket, hiszen ismertük az elmúlt hónapok vitáit, ismertük az elmúlt évek vitáit is, hiszen az önkormányzati rendszer átalakításáról nekünk a Szabad Demokraták Szövetsége részéről is volt törvényjavaslatunk néhány hónappal ezelőtt a Ház előtt. Ismertek voltak a közéletben zajlott viták, ismertek voltak a választási kampányban zajlott viták, ismertek voltak a kormányalakítás kapcsán lezajlott viták, ismert volt az is, hogy a miniszterelnök úr pontosan ezen kérdések ügyében rögtön a kormány megalakulása után kezdeményezett egy ötpárti egyeztetést, amely végül is az ellenzék ellenállása miatt hiúsult meg. Szerintem az ilyen típusú megegyezésre való törekvést nem szabad feladnunk semmiképpen sem. Itt olyan kérdésekről van szó, amelyekben valóban nem a politikai presztízs a fő szempont, hanem az, hogy milyen olyan döntéseket tudunk meghozni, amelyek az országnak hosszú távon is képesek a javára válni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen szemlélet jegyében mi az SZDSZ részéről a támogatásunkat biztosítjuk a javaslathoz, a szükséges módosításokkal. Tehát bizonyos tekintetben - itt elsősorban az időpontra gondolok, a hatéves mandátumra - az álláspontunk egyértelműen nem, a régiók megteremtésének a lehetőségére viszont igen.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu