GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársaság alkotmányának módosítását tárgyaljuk, éspedig azért, mert a magyar alkotmány keretei között is meg kell teremteni az önkormányzati reform alapjait, érdemes és indokolt ahhoz, hogy az önkormányzati rendszer reformját el tudjuk indítani, ott megteremteni azokat a jogintézményeket, amelyek nélkülözhetetlenek az alkotmányban ahhoz, hogy egyáltalán reformról lehessen beszélni.
Most úgy tűnik, a választások után pár héttel, hogy sokkal messzebb vagyunk az önkormányzati reform megvalósításának esélyétől, mint a választások előtt pár héttel. Valamikor a választási kampányban nem is egy, több olyan vitában vettem részt, ahol ellenzéki képviselőtársaim, olyanok is, akik ma is a parlamenti patkóban foglalnak helyet és olyanok, akik már nem, együtt vitatkoztunk az önkormányzati rendszer működéséről, működésének anomáliáiról. Ott széles volt az egyetértés abban, hogy önkormányzati reformra márpedig szükség van. Sőt, nemcsak így általánosságban volt széles az egyetértés, hanem konkrét tartalmi kérdésekben is. Emlékszem, amikor Kósa Lajos egy vitában arról szólt, hogy a megyei önkormányzatokra természetesen nincs szükség. Emlékszem arra is, hogy milyen közel állt az álláspontunk, az MDF és az SZDSZ álláspontja az önkormányzati rendszer lényeges kérdéseiben. Gémesi György volt akkor az MDF képviselője, a magyar önkormányzati érdekképviseleti rendszer egyik meghatározó szereplője - ő az MDF-et itt képviselte ciklusokon keresztül a parlamentben -, és fontos tartalmi kérdésekben egyetértettünk.
Ehhez képest most mintha nem is hetekre, hanem hónapokra, nem is hónapokra, hanem évekre távolodtunk volna el attól a helyzettől, ami a választások előtt mégiscsak jellemző volt, hogy nem csak az önkormányzati rendszer szereplői, tehát mindazok, akik benne vannak települési önkormányzati vezetőként, képviselőként vagy adott esetben intézményvezetőként, és naponta élik meg ennek a rendszernek a problémáit, beleértve a finanszírozás anomáliáit is, amire Bencsik képviselőtársam utalt... - tehát ezeket az anomáliákat együtt éljük meg, és tartunk valahol. És egyszer csak egy új kezdet van, vége van a választásoknak, vége van a választási kampánynak, és akkor oda térünk vissza, ahol már nagyon régen jártunk, valahol a kilencvenes évek elején volt az egy fontos érv, hogy ezeréves hagyományok a megyerendszer mellett. Most két párt is világosan megfogalmazta, hogy számára a megyerendszer mellett az elsődleges érv az ezeréves közjogi hagyományaink, a Szent István által létrehozott megyerendszer mint megóvandó, mindenekfeletti érték.
Azt tudom erre mondani, tisztelt képviselőtársaim, hogy kicsit megváltozott a közjogi berendezkedésünk azóta, eltelt pár évszázad, és annak a megyerendszernek, amit akkor létrehozott Szent István, köze nincs ahhoz, amiről itt beszélünk, semmi köze nincsen, sem a megyehatárok tekintetében, sem az ellátott feladatok tekintetében. Itt egy modern, XXI. századi államot kellene építenünk, és ahhoz megfelelő struktúrát, kormányzati és önkormányzati rendszert kell működtetnünk, mert ez a felelősségünk, ez a feladatunk, annak érdekében, hogy az állampolgárok a lehető legjobb szolgáltatásokhoz jussanak. Ehhez képest Dávid Ibolya, akinek szintén párttársa volt Gémesi György, és együtt érveltünk az önkormányzati rendszer reformjának szükségessége mellett, egy olyan ókonzervatív álláspontot ad elő, aminek semmi köze nincs ahhoz, amit korábban az MDF ebben a kérdéskörben képviselt.
A Fidesz részéről korábban szintén megfogalmazódtak azok az elképzelések, amelyek igenis nem csak a mostani vitában, a kormányprogramban is visszaköszönnek, csak ez is pár éve volt már valóban. '98-ban még a Fidesz is igenelte a regionális átalakulást, tudta, hogy ehhez milyen érvrendszer szükséges, ő maga is képviselte ezeket az érveket. Amikor nincs kormányon, és nincs abban a helyzetben, hogy e tekintetben kormányzati felelősséggel gondolkodjék, akkor teljesen megváltozik az álláspontja ebben a kérdéskörben. Én ezt egy komoly problémának látom.
Hol tartunk most? Leginkább ott tartunk, tisztelt képviselőtársaim, hogy a reform megvalósításához szükséges minősített többség nem áll rendelkezésre a parlamentben, mert az ellenzéki pártok közül három kimondta, hogy ebben a formában márpedig nem támogatja a szükséges reformokat, annak ellenére egyébként, hogy az önkormányzati érdekszövetségek az elmúlt héten deklarálták. Tehát azok a szereplők, akik benne vannak a rendszerben, akik felelősséggel vezetnek nemcsak települési, hanem megyei önkormányzatot is, tisztelt képviselőtársaim, tehát érintettjei az átalakulásnak, vagy ha úgy tetszik, egzisztenciálisan akár még vesztesei is ennek a változásnak, ennek ellenére kimondták a reformok szükségességét, és ezt deklarálták.
Most mégis ott tartunk, hogy itt a patkóban elhangzik, hogy márpedig reformok ellenzéki támogatással nem lesznek. Kovács Zoltán képviselőtársam azt mondta, hogy az alkotmánymódosításnál van egy elem, amit ha egy kicsit megvariálunk, akkor talán támogatni tudnának, ez pedig a választások kérdése. Akkor legyen úgy, hogy 2008-ban legyenek általános önkormányzati választások. Kétségtelen, hogy a kormányprogramba - az SZDSZ javaslatára egyébként - belekerült az, hogy regionális választások 2008-ban legyenek, tehát hogy a mostani megyei önkormányzatok már csak két évre kaphassanak mandátumot, hogy minél előbb sor kerüljön a regionális átalakításra. Ehhez képest önök most azt mondják, hogy a megyékkel ne is foglalkozzunk, hanem általános önkormányzati választások legyenek 2008-ban. Ez azért elég abszurd, kiragadunk a csomagból egy elemet, azt mondjuk, hogy reformok nem, de egyébként meg hogy két évvel korábban legyenek az önkormányzati választások, az meg igen.
Azért azt is felelősséggel kellene nézni, hogy akiket most megválasztunk az önkormányzati rendszer szereplőinek, azok bizony ott vannak a startvonalnál, 2007. január 1-jétől léteznek azok az uniós fejlesztési források, amire már most az önkormányzatoknak kész projektekkel kell rendelkezni. Az új ciklus egyik első feladata az lesz, hogy az új települési vezetések, önkormányzati vezetők, képviselő-testületek, közgyűlések átnézik azt, hogy hol is tartunk, milyen céljaink vannak, milyen fejlesztési forrásokra szeretnénk rámozdulni, hogyan kívánjuk átalakítani, bővíteni az intézményrendszerünket annak érdekében, hogy jobb minőségű oktatást, egészségügyet, szociális ellátást tudjunk az állampolgárainknak helyben biztosítani. Nos, ezzel kellene foglalkozni. Ehhez képest azt mondjuk majd ezeknek az önkormányzati vezetőknek, hogy csak két évre van mandátumotok? Hogy fognak ezek tervezni? Hogy fognak ezek stratégiát csinálni? Ez a megye esetében nem gond, hiszen nem megyékben gondolkodunk, illetve nem a megyék feladata ennek a fejlesztéspolitikának az alakítása. Ebben egyébként önök is egyetértettek, és éppen Ékes képviselőtársam mondta azt, hogy megyei fejlesztési tanácsokra márpedig nincs szükség, ezt a feladatot lehet a régiókhoz is telepíteni. Teljesen természetesen lehet, de nem ez az alapkérdése a reformnak, ennél sokkal komplexebb, és ebben egyetértek, még akkor is egyetértek Boross Péterrel, hogy ez egy érzékeny kérdés, és nagyon körültekintően kell hozzányúlni, ha azzal a rémképpel meg nem tudok mit kezdeni, és nem tudom elfogadni, amikor azt mondja, hogy itt olyan mértékű átalakításokról és olyan típusú változtatásokról van szó, amelyek úgy fogják szétzilálni a magyar közigazgatást és közjogi berendezkedést, mint az ötvenes években a tanácsrendszer létrehozása. Azt gondolom, hogy ez költői túlzásként is erős.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt kérdeztem az előbb, hogy hol tartunk. Leginkább ott tartunk, ahogy mondtam, hogy nincs meg a szükséges támogatottság a kétharmados jogszabályok megváltoztatásához, a reform elindításához. Ha itt tartunk, akkor érdemes azzal foglalkozni, hogy hogyan tudunk ebből a helyzetből elmozdulni. Egy javaslata volt az ellenzék nevében Kovács Zoltánnak, ez a két évre szóló önkormányzati ciklus, hogy 2008-ban legyenek önkormányzati választások.
(13.20)
Fodor Gábor képviselőtársam jelezte, hogy az SZDSZ azt, hogy hat évre szóló mandátumot kapjanak az önkormányzatok most ezen a választáson, nem támogatja. Viszont el tudnánk azt képzelni - ahogy egyébként a mostani előterjesztésben szerepel -, hogy 2009-ben a megyéket fölváltó regionális választások lesznek vagy lennének az alkotmányos szövegjavaslat szerint az európai uniós választásokkal egy időben, egyszerre, ami egy költségkímélő megoldás is egyben, el tudnánk azt képzelni, hogy 2009-ben nemcsak a régiókat választanánk, hanem általános önkormányzati választásokat tartanánk. És akkor megfontolandó az is, hogy a továbbiakban tartsuk-e ezt, nevezetesen azt, hogy az európai uniós választásokkal legyenek mindig az önkormányzati választások. Ez persze azt jelentené, hogy öt évre szóló mandátumuk lenne az önkormányzatoknak, ami egyébként egy sor európai államban gyakorlat.
Lehet erre azt mondani, hogy ez egy rögtönzés, én is azt gondolom, hogy ilyen módon ezt felvetni kiérlelt vita nélkül rögtönzésként is hathat. Ezért azt is gondolom, hogy el kellene mozdulni abból az állapotból, amiben most vagyunk. Mert ha ezt az általános vitát így zárjuk le, ahová idáig jutottunk, tehát hogy van egy kormányzati akarat, van egy koalíciós támogatás, hogy reformok kellenek, ennek a közjogi alapját szeretnénk megteremteni, ehhez kétharmados jogszabályok megváltoztatása szükséges, nincs meg az ellenzéki támogatás, akkor nézzük meg azt, hogy tudunk-e még valamit tenni annak érdekében, hogy mégiscsak elmozduljunk a holtpontról.
Én azt gondolom, hogy az ellenzéki pártoknak egyértelműen ki kell mondani, ami egyébként a vitából átjött, hogy támogatják-e a reformokat, vagy nem támogatják. Én azt gondolom, hogy a mai vitában tulajdonképpen ezt már ki is mondták. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ha pedig így van, akkor véleményem szerint arról, csak arról dönteni, hogy 2008-ban legyenek önkormányzati választások, vagy 2009-ben, vagy '12-ben, nincs értelme. Tehát a csomagból csak egy elemet kiragadni nincs értelme.
Annak viszont van értelme, mert van olyan súlyú ez a kérdés, hogy igenis, ahogy Boross Péter képviselőtársam utalt rá, tárgyalóasztalhoz kell ülni. Azt javasolom, hogy most van egy helyzet (Az elnök ismét csenget.), itt ne álljunk meg, hogy nincs meg a támogatottsága ennek a csomagnak, üljünk tárgyalóasztalhoz, még mielőtt elkezdődik az alkotmánymódosítás részletes vitája, még mielőtt elkezdődik az önkormányzati törvény részletes vitája.
Az SZDSZ azt kezdeményezi, hogy legyen egy ötpárti egyeztetés a tárgykörben, mert így ennek a vitának nem sok értelme van. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés