HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! A tegnapi napirend előttit dr. Dávid Ibolya elnök asszony mondta ugyanezzel a címmel, és egy sajátos veszélyre, a korrupció terjedésére hívta fel a figyelmet. Engedjék meg, hogy ugyanezen cím alatt én ma egy másik, talán látens veszélyre hívjam fel a figyelmet.

Meglehetősen nagy a zavarodottság ma ebben az országban. A választópolgárok nem tudják, hogy értelmezzék a jelenlegi helyzetet, hiszen alig vagyunk két hónappal túl egy választáson, egy olyan választási kampányon, amely az elmúlt 16 esztendő legintenzívebb választási kampánya volt, és egyszer csak azzal szembesülnek, hogy az a sok-sok szép ígéret, ami a kampány során egyik oldalról, másik oldalról elhangzott, az most valahogy levegővé vált, és ahogy elkezdődnek a törvények vitái - különösen a tegnapi nap volt egy ilyen, az adótörvények vitái -, akkor azt tapasztalják, hogy szeptember 1-jétől nehezebb lesz az életük. Több adót kell fizetniük, ha bemennek a boltba vagy a benzinkúthoz, vagy bárhova, majdnem mindenhol többet kell majd fizetni az áruért, a szolgáltatásért, a fizetésük valamivel kevesebb lesz, mert az adólevonás megemelkedik, és ilyenkor nyilvánvalóan eszükbe jut, és felteszik azt a kérdést, hogy vajon miért büntetnek engem. Vajon mi az én bűnöm, mit követtem el, hogy az én életem most nagy hirtelen, minden előzmények nélkül egyszer csak rosszabb lesz. Mi ennek az oka?

Nyilván elkezdi az okokat keresni, és ahogy az okokat keresi, nehéz lesz a felelősöket azonnal megtalálni. Nyilván arra fog gondolni, hogy a politika úgy, ahogy van, az egész felelős ezért, hiszen ígérgetések nagyjából minden párt részéről elhangoztak. Aztán utána azt mondja, hogy talán a kormány a felelős, de akkor meg belezavarodik, hogy miért őket választotta. Milyen helyzet ez? Félre lettem vezetve, be lettem csapva? És a végén nem az a konklúzió, hogy valaki konkrétan felel ezért a dologért, hanem magába az intézményrendszerbe vetett hite inog meg. A demokráciába vetett hite inog meg, hiszen 1990-ben meg '89-ben nem azért óhajtotta olyan erőteljesen az egész nemzet a rendszerváltást, hogy aztán rosszabbul éljen. Nem azért vágyta a rendszerváltást, hogy a rendszerváltást követő 16. esztendőben olyan megszorító csomagot kelljen elviselnie, ami még csak az egyensúlyt akarja helyreállítani, nem fejleszteni akar, hanem a lecsúszást akarja megakadályozni és meggátolni.

Azt hiszem, az lenne tisztességes a politika részéről, különösen a kormányoldal részéről - aki azért, lássuk be, nagy részben, sőt döntő részben okozója a mostani helyzetnek -, ha úgy állna a választópolgárok sokasága elé, hogy ezt tisztességgel elismerné; becsülettel elismerné, hogy bizony nagyon nagy hibákat vétettünk az előző négy esztendőben, a mi döntéseink következménye az, hogy mi most ilyen helyzetbe kerültünk, az ország és a nemzet tízmillió polgára. Ezt azért kell megtenni, mert különben nemcsak a Szocialista Pártba, nemcsak a Szabad Demokraták Szövetségébe vetett hit vagy bizalom inog meg, hanem végső soron meginoghat magába az intézményrendszerbe, az egész demokráciába vetett hit. A demokrácia védelme pedig közös felelősségünk.

1990-ben közösen tettük le a garast az asztalra, közösen, minden párt, amely a parlamentben van, a parlamentbe jutott akkor és később, óhajtotta, akarta, vágyta a demokráciát. Hát, akkor védjük meg! És ha vannak ilyen látens veszélyek, akkor ezekre készüljünk fel, és azt hiszem, hogy ezt őszinte, tiszta, becsületes szóval meg tudjuk tenni. Ez kötelessége minden szereplőnek, aki a politikai életben részt vesz, különösen annak az oldalnak, amelyik kormányzati felelősséget vállalt. Kötelessége az ellenzéki oldalnak is, mert a demokrácia védelme szempontjából nincs kormányoldal és nincs ellenzék, csak politikai csoport van, politikai elit van, politikai pártok sokasága van, ezek szereplőinek sokasága.

Azt kérem, hogy éljünk ennek a felelősségnek a következményeivel, védjük meg a demokrácia intézményrendszerét, és ne engedjük, hogy a demokráciába vetett hit ilyen apró, kicsinyes dolgok miatt az emberekből kivesszen, hiszen ami 1990-ben bekövetkezett, megtörtént, az nagyon nagy érték, mindnyájunk erkölcsi és politika kötelessége, hogy ezt védjük.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu