HOCK ZOLTÁN, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Azzal szeretném kezdeni, hogy Gulyás Józsefet pontosítanám: nincsenek képviselői férőhelyek, hanem képviselők vannak egyébként, akik képviselik a közhatalmat. Autóbuszokon, mozikban vannak férőhelyek, a képviselők vonatkozásában ez szerintem nem állja meg a helyét.
Tisztelt Ház! Én őszintén nagyra becsülöm Petrétei miniszter urat, hogy ezt a törvényt egyébként jegyzi és vállalta, mert ha ezt a törvényt tekintjük az önkormányzati rendszer nagy apokaliptikus reformjának, akkor azt kell mondanunk, hogy a hegyek vajúdtak, és még egeret sem tudtak szülni.
És ez nem a miniszter úrnak szóló kritika volt, hanem ha tényleg ez a legkitüntetettebb és a legfontosabb dolog ma Magyarországon, hogy a magyar parlament azzal foglalkozik, hogy azoknak a megyei önkormányzati közgyűlési tagoknak a létszámából, amelyeket egyébként az alkotmánymódosítással három év múlva teljes megszüntetésre javasol a kormány, most 183-at meg tudunk takarítani, akkor ebben az országban valóban semmi probléma nincsen, ha még erre is van ideje egyébként a parlamentnek is meg a képviselőknek is.
(15.10)
Önmagában ez a világon semmit nem old meg, nem javít, mert ha abból indulunk ki, amit a miniszter úr mondott, hogy bizonyos alkotmányos aggályok is voltak az aránytalanság megléte miatt, ami 16 éven keresztül egyébként megvolt, és a javaslat az, hogy a megyék szűnjenek meg, akkor azt a három évet, ami még nekik hátra van - amennyiben persze az alkotmánymódosítás megkapja a szükséges többséget -, vélhetően már kibírták volna.
Délelőtt Boross Péter MDF-es képviselőtársam beszélt arról, hogy nyilvánvalóan, ha a határidőket figyelembe vesszük, akkor nincsenek alkotmányos aggályok, nincsen ezzel a világon semmi probléma. Ugyanakkor azt tárgyilagosan látni kell, hogy többször, több fórumon az ország köztársasági elnöke jelezte már a közönségnek, illetve informálta a közönséget, hogy a lehető legkorábbi időpontra kívánja kiírni az önkormányzati választásokat - ez október 1-jét jelent. Ennek megfelelően azok a helyi politikai erők, amelyek érdekeltek ebben a történetben, nyilvánvalóan a felkészülést megkezdték már, és ahogy utalt rá a volt miniszterelnök úr, '94-ben egyszer már történt egy ilyen választójogi törvénymódosítás, meglehetősen közeli időpontban a választásokhoz. Még egyszer mondom, nem alkotmányellenesnek tekintjük ezt, egyszerűen illetlen dolognak tekintjük, hiszen nem hoz olyan eredményt semmilyen tekintetben, ami indokolná ennek a módosítását. Hozzátéve, hogy ha egyébként a Ház elfogadja ezt a törvényt, akkor sem történik különösebben nagy tragédia. Én a magam részéről szelíden pótcselekvésnek tartom ezt a törvénymódosítást, mert ennek a néhány tucat embernek a kiemelése a rendszerből a világon semmit nem javít és nem old meg.
A másik megközelítésében viszont érdemes azon elgondolkodni, hogy miért gondoljuk azt, hogy ha 10 százalékkal, 20 százalékkal csökkentjük a képviselők létszámát bármilyen településtípusban, bármilyen önkormányzattípusban, bármit is javítunk magán a rendszeren. Miért gondoljuk azt, hogy 9 ember jobban tudja képviselni egy település érdekeit a képviselő-testületben, mint 11? Miért gondoljuk azt, hogy 31 jobban tud képviselni, mint 34? Ha ennek a költségoldalát vizsgáljuk, ha költségoldalról közelítjük meg ezt a kérdést, akkor azt gondolom, hogy a később tárgyalandó törvény rendezi ezt a kérdést, hiszen majd' 30-40 százalékkal javasolja a törvényt benyújtó a képviselők tiszteletdíjának csökkenését, tehát ilyen tekintetben megtakarításokat el lehet érni.
Ha kevés ez a megtakarítás, akkor adott esetben további javaslatokat kell tenni, akkor a bizottsági pótlékot nem 25 százalékban, hanem 15 százalékban kell megállapítani. Adott esetben tovább lehet a köztisztviselők illetményalapjához igazított szorzószámokat is javítani, akár tovább csökkenteni, és azt a szignifikáns megtakarítást, amit vélhetően ez a szándék tükröz, ott el lehet érni. Önmagában maga a politika fejlődése és egyáltalán a demokráciánk fejlődése szempontjából mi azt gondoljuk, van jelentősége annak, hogy ezekben az önkormányzatokban - akár települési, akár megyei, akár majd, ne adj' isten, egyszer regionális önkormányzatokban - azok a politikusok, akik ott kezdik a politikai pályafutásukat, ott tanulják meg a demokrácia gyakorlását, a képviseleti demokrácia működtetését, adott esetben így juthatnak el a parlamentbe, és nem feltétlenül a létszámok radikális csökkentésével lehet ezt megoldani. Mert attól, hogy egy képviselő adott esetben egy hónapban kettő darab pogácsát megeszik abban az önkormányzatban, ahol testületi ülés van, vélhetően még az államháztartás meg a költségvetési deficit látványosan nem fog sem romlani, sem javulni.
A kislista, illetve a nagylisták megszüntetésével, illetve az egységesítéssel a magunk részéről egyetértünk. Ennek van logikája egyébként, hiszen ennek az aránytalanságnak, ami a településtípusokból fakad egyes megyékben, van logikája, a magunk részéről tudjuk támogatni, hogy egy megyét egy választókerületnek tekintsünk, és ne különböztessük meg a megye lakosait településtípusok szerint, bár ha fennmarad a két rendszer, az sem fog nekünk tragédiát okozni.
Önmagában az, hogy ezt a törvényt a parlament megtárgyalja, egy nagyon nagyszerű dolog, hogy elkészült, ennek még jobban örülünk, de úgy gondoljuk, ennél vélhetően sokkal izgalmasabb és fontosabb kérdések is vannak, mint az a számításaink szerint durván az egész országra vetítve 100 milliós megtakarítás - ha a jelenlegi tiszteletdíjakból indulunk ki, és ezt a képviselőkön keresztül takarítjuk meg -, amit ez fog eredményezni. Ezért az MDF részéről azt tudom mondani, hogy még mérlegelni fogjuk a szavazatainkat, hátha kiváló érveket fogunk hallani amellett, hogy miért fontos és miért elkerülhetetlen az ország szempontjából, hogy ezt a törvényt a parlament lehetőség szerint nagyon rövid időn belül elfogadja, hogy még a választások kiírása előtt ki lehessen hirdetni, és jogszerűen alkalmazni is lehessen.
Köszönöm. (Taps az MDF padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés